Risan strand

Risan kis városa a Kotori-öböl partján fekszik, arról nevezetes, hogy ez a legrégebbi település ebben a térségben. A csupán néhány kilométerre található Perast városának teljesen az ellentéte. Úgy is le lehetne írni, mint egy elhagyatott és abszolút nem turistabarát város. Még a kávézókban is az igazi montenegrói hangulatot tapasztalhatjuk.

De ha Perast városába tervezünk kirándulni, egy napot mindenképp megéri Risan-ban tölteni, ugyanis a római mozaikok egyedülálló látványosságnak számítanak.

Risan strandja a Teuta hotelhez közeli, kavicsos strand. A strand egy része a hotelhez tartozik, a másik pedig megoszlik a strandok között a bérelhető napágyakkal. A rakparton kávézókat és éttermeket, valamint egy parkolót is találunk.

Míg a napozásra és fürdőzésre vágyók kedvelik Risan kis strandjait, a városnak van egy elég lepusztult hangulata, amelyen nem segít sem a kikötő, sem a mára már elhagyatott, hatalmas hotelek. De Montenegró virágzik és Risan rozoga napjai meg vannak számlálva.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy Risan felemelkedik egy válságból. Az öböl legrégebbi városának történelme egészen a Kr.e. 3. századig nyúlik vissza. A várossal kapcsolatos feljegyzések szerint már a Kr.e. 4. században is létezett. Abban az időben az illíri királyság fővárosa volt, ahol Teuta királynő uralkodott. Akkor erősítették meg, mikor még egy illíri város volt.

Risan híres mozaikjaIdőszámításunk kezdetén, a rómaiak foglalták el a várost, melyet Rhuzinium-nak neveztek el. Abból az időből maradt fenn a bizonyíték, hogy egykor ez egy római település volt, ami tulajdonképpen a város majdnem egyetlen látványossága, az ókori római mozaikok. Miután a rómaiak átvették a hatalmat, a város népessége körülbelül 10.000-re nőtt, a tengerpartján pedig sorakoztak a pazarabbnál pazarabb paloták.

A város híres mozaikjain kívül nem sok maradt fenn Risan dicső napjaiból, de azok, akik kedvelik a történelmet, mindenképp sétáljanak fel Gabela-hoz, ahol a török időkből fennmaradt érdekes mintájú ciklopkövezést csodálhatunk meg.

A város egy másik látványossága a Szent Péter és Pál templom, ami ha nyitva van, egy tökéletes búvóhely a nap elől a kellemesen hideg belsejének köszönhetően. A templom igazán kellemes környezetben, a Risan Parkban található.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here