Az Anglia és Skócia határán fekvő Northumberland történelmét földrajzi helyzetéből adódóan a konfliktusok határozták meg. Ennek következtében a történelmi látnivalókat nem kell nagyítóval keresgélni, a 2000 évvel ezelőtt ideérkező rómaiaktól kezdve a vikingeken át az angolszász uralkodókig valamennyi fontos korszak nyomait megtaláljuk a megyében. Közülük a múltat legérzékletesebben a fennmaradt várak és kastélyok szemléltetik. Northumberlandben ezekből a történelmi és egyben romantikus épületekből több található, mint Anglia bármely más megyéjében. Bármerre is induljunk, mindenütt a történelemmel találjuk magunkat szemben. Ha igazán szeretnék megismerni Northumberlandet, vegyük az irányt legendás kastélyai felé.
Dunstanburghi kastély
Kétség sem férhet hozzá, hogy ez Anglia egyik leglátványosabb és leghangulatosabb kastélya. Magas sziklák tetején ül egy hegyfokon, kilátással az Északi-tengerre. Megmaradt romjainak különleges varázst ad, hogy csak egy 1 mérföldes, Embleton partjai mentén haladó gyalogúton keresztül lehet feljutni hozzá. Területét tekintve Northumberland legnagyobb kastélya a dunstanburgh-i, melyet 1313-ban építettek, helyén már ősidők óta erőd állt. Az először II. Edward királlyal, később a skótokkal szemben fontos védelmi szerepet betöltő kastély a Rózsák háborúja során két ostromot szenvedett el, utána hanyatlásnak indult.
Edlingham kastély
A kastély a nevét tulajdonosáról, Thomas Edlinghamről kapta, akitől 1295-ben vette meg a birtokot az egykori katona és királyi hivatalnok, William De Felton. Ő számos átalakítást és bővítést hajtott végre az épületen, ami a polgárháború idején elhagyottá vált, attól kezdve köveit a közeli építkezésekhez hordták el. Romos tornyának első emeletén még tisztán látható a részletgazdagon faragott kandalló, a mellette álló normann templom pedig szép példája annak, milyen volt egy középkori uradalmi kiskápolna. Ma a kastély megmaradt részeit szó szerint is beárnyékolja egy használaton kívüli viadukt, látképe mégis az egyik legfőbb értéke.
Lindisfarne kastély
Anglia egyik legtöbbet fotózott kastélya – okkal. Egy magas bazalt szikla kiszögellésen áll, mintha maga is a hegy természetes része lenne. Külseje megtévesztő, hiszen egy hamisítatlan középkori erőd látszatát kelti, miközben egy 20. században helyreállított, Tudor-kori várról van szó. Egy árapály szigeten áll, ami a szárazföldhöz egy magas töltéssel csatlakozik, megközelíteni csak akkor lehet, ha a víz szintje engedi. Egy korábbi bencés kolostor köveinek felhasználásával épült I. Erzsébet idején, egyes források szerint VIII. Henrik uralkodása alatt, de ez kétséges, hiszen semmiben sem hasonlít a Henrik által építtetett partmenti erődökhöz. A várat történelme során csupán egyszer érte támadás, 1715-ben, majd a történelem süllyesztőjébe került. 1902-ben azonban gazdára talált és újjászületett, tulajdonosa kényelmes vidéki otthonná alakította, hogy elvonuljon London nagyvárosi nyüzsgése elől. Az eredmény egyszerre furcsa és csodálatos. A kastély belsejében 16. századi boltívek alatt sétálhatunk, a szobák faberakásos fala és mennyezete, a tetőgerendák, a téglapadlók mind a 16. századot idézik. A kastélyt 70 éven át használták magánházként, majd a nemzetnek ajándékozták. Azóta rengeteg turista látogat el ide, főként a nyári időszakban, amikor a vár gyönyörű kertje is kivirágzik.
Cartington kastély
A Coquet-folyó partján álló, részben helyreállított kastély építésének pontos ideje nem ismert, az első feljegyzés 1154-ben tesz róla említést. 1515 novemberében Margit skót királynő szállt meg itt a lányával, a polgárháború során a királypártiak állomáshelye volt, melyet végül az ellenségnek sikerült bevenni. A későbbiekben a várral senki sem foglalkozott, romlásnak indult, az 1860-as években teljesen elhagyatottá vált. 1887-ben Lord Armstrong hajtott végre rajta felújítási munkákat, hogy megmentse a teljes pusztulástól. Ekkor végeztek a területen régészeti feltárásokat is, melyeknek során semmilyen nyomát nem találták a környékbeliek között legendaként élő földalatti átjáróknak, melyek szerintük a közeli vásárvárosba, Rothbury-be vezetnek.
Chillingham kastély
Csodálatos középkori vár, mely fordulatos múltat tudhat maga mögött. A 13. században kolostornak épült, 1246-ban a Grey-család birtokába került. Egyik legérdekesebb terme az I. Edwardról elnevezett szoba, ahol az észak felé átutazóban lévő király 1298-ban szállt meg. Díszterme az Erzsébet-kori divatnak megfelelően gazdagon díszített, vele éles ellentétben állnak a kastély történetének sötétebb oldalát idéző kínzókamrák. A Chillingham kastély a 13. század óta építészetileg nagyon keveset változott, egyedül a Tudor-galériákat építették hozzá VI. Jakab skót király látogatásának tiszteletére. Parkja a 18. században nyerte el mai arculatát, területén nagyjából 80 egyedet számláló marhacsorda legel, ami azért különleges, mert vadon élő állatokról van szó. Úgy vélik, ez a világon az egyetlen vadon élő csorda, mely csupán elenyésző része azoknak a hatalmas csordáknak, melyek évszázadokkal ezelőtt szerte Nagy-Britanniában megtalálhatók voltak. Az ősi fajtához tartozó szarvasmarhák feltehetően már a 14. század óta itt élnek. A kastélyt Anglia egyik legkísértetiesebb épületének tartják, kápolnájában suttogásokat hallani, termeiben pedig egy fehérbe öltözött nő alakja látható – legalábbis a látogatók beszámolói szerint.
Warkworth kastély
A vár romjai éppúgy uralják a dombtetőt, mint korabeli tulajdonosai, a Percy-család tagjai, akiknek hatalma egykor az egész vidékre kiterjedt. A helyén álló földvárat a 12. század közepén építették, majd ennek átalakításával jött létre a kőből épült kastély, ami 1332-ben került a Percy-család tulajdonába, ezzel pedig főúri kastéllyá vált. Az épület belseje bár hiányos, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy magunk előtt lássuk az ezüstökkel teli termeket, a kandallóban ropogó tüzet és a lovakkal teli istállókat. A kastély méltósága nagyrészt a múlté, de romjai még így is fenséges látványt nyújtanak.
Aydon kastély
Gyönyörű példája a 13. századi erődített vidéki udvarházaknak. Az Aydon kastély egy egyszerű kúriaként épült, de elkészülte után nem sokkal hozzáfogtak a megerősítéséhez, látva a skót-angol viszály közelgő kirobbanását Northumberlandben. A skótokat azonban nem tudták megállítani, 1315-ben elfoglalták a kastélyt, mely a következő években gyakran gazdát cserélt. A 18. században a körülötte kialakult mezőgazdasági uradalom központjaként működött egészen 1966-ig, amikor műemléki védettség alá került. Az Aydon kastély nem a szó szoros értelmében vett kastély, különlegessége pedig éppen ebben rejlik. Nagyon jól megfigyelhető rajta, hogy egy jómódú kereskedő vidéki rezidenciáját milyen módon próbálták védetté tenni a katonai támadásokkal szemben, miközben megőrizték kényelmi funkcióit is. Rajta keresztül nem a társadalom legfelső rétegeinek, hanem a jómódú középosztálynak a hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást.
