KavosAki valaha járt már itt, biztos, hogy csak legendákat tud zengeni Korfu lenyűgöző strandjairól. A tiszta vizek, a partokat koszorúzó, buja erdők és a szinte mindig ragyogóan kék ég első pillantásra belopja a szigetet az emberek szívébe. Egész Görögország leglátványosabb strandjai közül többet is itt találunk, ha többnyire napozással, úszással szeretnénk eltölteni a vakációt, Korfu talán a legjobb választás valamennyi görög sziget között. Korfu partszakaszai a sziget méretei ellenére is nagyon változatos képet mutatnak, csak győzzünk választani közülük.

Kavos

Nagyon népszerű strand, leginkább angol szót hallani errefelé. A sziget déli részén található, nagyjából 3 km hosszan terül el, számos tavernával, nemzetközi fogásokat kínáló éttermekkel, bárokkal, night clubokkal. A turisták már kora reggel megrohamozzák a strandot és egészen napnyugtáig élvezik annak minden adottságát. Elsősorban a fiatalok kedvence Kavos, ami híres éjszakai életéről, ebben pedig a homokos strand főszerephez jut. Emiatt a kínálat is főként a fiatalabb korosztályhoz igazodik az étel- és italválaszték, valamint a szórakozási lehetőségek szempontjából. Kavos hosszú és széles strandján nemcsak úszni és napozni lehet, de a vízisportokhoz is ideálisak a körülmények, a felszerelést helyben lehet bérelni.

Avlaki

Békés, idilli strand azok számára, akik a tengerparti buliktól távol képzelik el a nyaralást. A kicsi, kaviccsal borított Avlaki Korfu északi részén található, teljesen lapos, nincsenek sziklák, se lépcsők, amiket meg kellene mászni. A turisták nem igazán ismerik, pedig kék zászlós, azaz a legtisztább és legbiztonságosabb strandok közé tartozik. Családok számára kifejezetten ideális, semmi nincs itt, ami megzavarná a nyugalmat, viszont étkezési lehetőség van a közeli hagyományos tavernákban és napágyat, napernyőt is lehet bérelni, zuhanyzók, öltözők és wc-k is vannak a strandon, így akár egy teljes napot is el lehet itt tölteni. Délutánonként kellemes szellő söpri tova a perzselő forróságot, ilyenkor a legkellemesebb a strandolás.

Szerelmesek csatornája

Szerelmesek csatornája

Korfu egyik legkedveltebb üdülőhelyének, Sidarinak a közelében található a Szerelmesek csatornájának nevezett partszakasz. Az idilli strandot kis öblökkel, csatornákkal teli, különleges sziklaalakzatok díszítik. A sziklák különböző színekben pompáznak, némelyiknek a tetején növények zöldellnek. Számos ösvény és lépcsősor vezet erre a fantasztikus helyre, ahol ráadásul még a víz is átlátszóan tiszta. Korfu egyik legnevezetesebb partszakasza ez, melyről úgy tartják, ha egy pár együtt úszik át a csatornáin, hamarosan össze fognak házasodni.

Kerassia

Vitathatatlan, hogy Kerassia Korfu legszebb strandja. Magában egyesíti a kitűnő vízminőséget, az árnyat adó, dús növényzetet, a festői öblöket, a magas színvonalú szolgáltatásokat. Itt áll a Rotschild-villa és több híres ember nyaralója, de Károly herceg is gyakori vendég errefelé. A strandtól nem kell messzire menni ahhoz, hogy érezzük a nyár pezsgő ritmusát, ugyanakkor itt, a parton kellően nyugalmas a környezet, tinédzserek és fiatalok számára talán túlzottan is. A kristálytiszta vizű öbölből gyönyörű kilátás nyílik Albánia partjaira, a strand remek választás nászutasoknak és szerelmes pároknak.


Nissaki

A kis tengerparti falu kikötője a 20. század elején, amikor az úthálózat még fejletlen volt, központi szerepet töltött be a közlekedésben. A szép kikötő mellett terül el a strand, melynek vize kristálytiszta ugyan, ám meglepően hideg. Partja homokos, aprókavicsos, sziklák szegélyezik. A kis öböl védve van az erős szelektől, a víz fokozatosan mélyül, ideális a családok számára. A tenger itt annyira tiszta, hogy szabad szemmel is élvezni lehet a víz alatti élővilág káprázatos látványát. A strand körül kellemes vendéglők állnak, ahol friss tengergyümölcseit és frissítő italokat szolgálnak fel.

Ipsos

Nagyon hosszú és keskeny homokos strand ez, ahol minden felszerelés és szolgáltatás megtalálható. Napernyők, napágyak bérelhetők, búvárközpont működik és a vizisportok valamennyi válfajához beszerezhetők a szükséges kellékek. A strandot fás rész szegélyezi, a víz sekély ezért gyerekek is bátran fürödhetnek benne. Tőle balra egy kis halászkikötő található, a strand mögötti út mentén pedig számos üzlet, ajándékbolt, vendéglő sorakozik.

Paleokastritsa

Paleokastritsa

Itt összesen 5, egymástól sok mindenben eltérő jellegű strand található. Ez Korfu egyik legnépszerűbb partszakasza, hogy miért, azt nem nehéz megérteni. Az 5 strandból hármat kizárólag tengeren, hajóval lehet megközelíteni, ugyanakkor mindegyikre jellemző, hogy vizeik extrém hidegek, a víz alatti élővilág viszont káprázatos. Az apró barlangok és öblök felfedezésére rendszeresen indítanak hajókirándulásokat. A vidéket beljebb csupa zöld borítja, ciprusok, olajfák és citromfák színesítik a hegyeket.


Halikounas

Az egyik legvadabb, leginkább érintetlen partszakasza ez Korfunak, ahol a hagyományos módon strandolóktól távolabb a nudisták, a vízben pedig a szörfösök is sűrűn előfordulnak. Halikounas látványra olyan, mint egy egzotikus strand, nem kiépített és eléggé szeles, a Korission-tótól egy út választja el. Az egész Ión-térség egyik legszebb strandjának tartják, ahol a gyerekek és a felnőttek is élvezhetik a nyár összes örömét. Már-már sivatagosnak tűnik, annyira nem zavarja meg se étterem, se tengerparti bár a homokdűnék folytonosságát. Napernyőt, napágyat magunkkal kell vinni, hiszen bérlésre itt nincs lehetőség.

Issos

Arany színű homok és kéklő tenger fogadja itt a strandolókat. A hosszú, jól kiépített, vizimentők által felügyelt issos-i partszakaszon a vizisportokhoz is adott a feltételek. Korfu városától 35 km-re található, puha homokdűnéi miatt sok család részesíti előnyben ezt a strandot, az idilli környezet miatt azonban a szerelmesek számára is megfontolandó úti cél. Maga a strand védve van az erős szelektől, de a tenger itt a legideálisabb a szörfözéshez, kiteszörfözéshez. A közelben bárok és éttermek kínálnak felfrissülést, a dűnék mögötti erdőben pedig sétálni, sőt, akár túrázni is lehet.

Acharavi

A 3 km hosszú, arany homokos strandon Korfu tájainak esszenciáját ízlelhetjük meg. Gyönyörű természeti környezetben fekszik, zöldellő vidéken, a víz pedig kifejezetten sekély. A strand csak ritkán zsúfolt, sokkal inkább békés és alkalmas arra, hogy akár egészen pici gyerekekkel is pihenni lehessen itt. Az utóbbi években Acharavi elsősorban családi strandként vált ismertté. Közvetlen közelében található a folyton nyüzsgő település, ahol minden szolgáltatás elérhető a turisták számára. A strand önmagában azonban olyan, mint a nyugalom szigete, felüdülés a városi hangulat után. Innen egy rövid sétára egy kitűnő étterem is van.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here