Peljesac

A dalmáciai szárazföldről nyúlik a tengerbe a borairól híres Peljesac, mely az Adria második legnagyobb félszigete. A rajta átvonuló hegylánc legmagasabb pontja 1000 m körül van, a hegyoldalakban szőlőültetvények, gyümölcsösök teszik színesebbé a táj képét. A félsziget és a szárazföld közti sekély Malostonski-csatornában osztrigatelepek találhatók, a helyi osztrigát mindenképpen érdemes megkóstolni, természetesen a peljesaci borokkal együtt!

A félsziget legnagyobb látványossága a horvát nagy falnak nevezett erődítményrendszer, mely 5 km hosszan köti össze Mali Stont és Veli Stont, a félsziget két festői kis települését. A fal a 14. századból származik, célja a velenceiekkel szembeni védelem, illetve a jelentős sólepárlók védelme volt.
Veli Ston a nagyobb település, több gazdag család díszes palotája is áll itt, míg Mali Ston mindössze néhány utcából álló, kisebb település. Kikötője szinte kicsinyített mása a dubrovnikinak. Mali Ston napjainkban csendes életet él, a turizmus sem igazán érinti.
Veli Ston korábban az egyik legszebb dalmát kistelepülés volt, mára viszont erődjén kívül nem sok látnivaló maradt belőle, a délszláv háború olyan súlyos nyomokat hagyott maga után itt. Ferences rendi kolostorát kétszer is bombatalálat érte, maradványai még láthatók. Ugyanerre a sorsra jutott a katedrális, mely immáron csonka tornyaival mered az ég felé. Ston mellett már messziről látható a sólepárlókból szálló gőzfelhő.

Jóval élettelibb Orebic városa, itt található a Peljeski-riviérának is nevezett hosszú tengerparti szakasz, mely az egyik legfőbb vonzereje. Aprókavicsos és homokos strandjai szépségük miatt is nagyon népszerűek. A városka nemcsak partja miatt, de olívaligetei, virágos kertjei folytán is nagyon szép kis település. Fő látnivalója a ferences rendi kolostor és templom. A helyiek büszkék tengerészeti hagyományokra, itt működött a Tengerészeti Társaság, melynek hajói az egész világot bejárták. A korábban kis halászfaluból mára valódi üdülőtelep jött létre. Szállodasor épült, strandokat alakítottak ki és számtalan magánszállás rendezkedett be a turisták érkezésére. Orebic mellett a surf és kite szerelmesei találhatnak ideális kikapcsolódási lehetőséget.

Trpanj közigazgatási központ és az egyik legfelkapottabb nyaralóhely a félszigeten. A turizmus mellett a helyiek leginkább halászatból élnek, ez a 700 lakosú kis településnek romantikus hangulatot kölcsönöz.

Viganj szintén tengerészeti hagyományokkal rendelkezik, több ún. kapitány-ház is található itt. Ezeket igyekeztek érintetlen állapotban megőrizni az utókor számára. A közelében lévő barlangot nemrég – 1999-ben – tárták fel, a neolitikus kortól kezdődően találtak benne emberi tevékenységre utaló nyomokat.

Zuljana szintén a halászatból és a turizmusból tartja el 220 állandó lakóját. Fő látványossága a Szent Martin kolostor, mely a falu védőszentjéről kapta nevét. Strandjai kedveltek, általában a csendesebb pihenésre vágyók veszik errefelé az irányt – de ez elmondható az egész Peljesac-félszigetről is.

Errefelé nem tombol a turisták hada, ha beköszönt a nyár. Bár a kis falvak itt is megélénkülnek a szezon beköszöntével, de ennek mértéke jóval elmarad a legnépszerűbb, nagy dalmát nyaralóhelyek mögött. Gyönyörű helyen való csendes kikapcsolódáshoz viszont kifogástalan lehetőséget kínál a Peljesac-félsziget.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here