KassaSzlovákia keleti felének legnagyobb és az ország második legnagyobb városa Kassa. Valóságos metropolisz, ipari, kereskedelmi, kulturális és tudományos központ, de az utazók számára főként történelmi emlékei miatt érdekes. Ebből a szempontból Kassa igazi kincsesláda, ami nagyban köszönhető annak is, hogy évszázadokon át a különböző nemzetiségek olvasztótégelye volt. Az eltérő kultúrák, hagyományok, szokások találkozása és együttélése rajta hagyta a nyomát a város történelmén és megjelenésén is.

Kassa az Európa és Konstantinápoly közötti kereskedelmi útvonal mentén fekve stratégiai szerepet töltött be. Címerét 1369-ben kapta, korábban, mint Közép-Európa bármely más városa. A 13-15. század között hatalmát és vagyonát tekintve is a csúcspontra jutott, nagyrészt ebből a korszakból származik 450 műemlékének többsége. Kassa óvárosa az egyik legnagyobb és legszebb egész Szlovákiában, ezért aki a városnézést részesíti előnyben, nem hagyhatja ki az útitervből.

Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dómKassa szinte valamennyi látnivalója az óváros főterén vagy annak közvetlen közelében található. A hosszúkás alakú, virágágyásokkal beültetett Hlavné Nám fénypontja a gótikus Szent Erzsébet dóm, mely egyike Szlovákia hivatalosan is elismert 7 csodájának. Európa legkeletibb gótikus katedrálisa, az ország legnagyobb temploma, melyben egyszerre 5000 ember fér el, nem csoda, hogy több mint 100 éven át építették. Történelme nemcsak vallási, de művészeti szempontból is lenyűgöző. A legenda szerint a dómnak van egy bizonyos téglája, amit ha eltávolítanak, az egész épület összeomlik. A szóbeszéd úgy tartja, a középkori mesterek így biztosították magukat, hogy megkapják munkájukért a fizetséget, ám feltehetően nem ennek köszönhető, hogy az épület ennyi évszázad után is stabilan áll. A belsejében látható, 15. századi kettős csigalépcső egyedülálló Szlovákiában.
A dómtól rövid sétára található a Szent Mihály kápolna, mely a 14. század első felében épült és eredetileg része volt a plébánia templomnak. A kápolna egy részét csontháznak használták, azokat a földi maradványokat tárolták itt, melyekre az új temető ásásakor bukkantak. A környező területen volt a régi temető, ahova 1771. után már nem lehetett temetkezni. Ekkor a környéket parknak alakították át.

A Szent Orbán-torony eredetileg egy gótikus stílusú harangtorony volt, melyet a borászok védőszentjének tiszteletére neveztek el. Egyedülálló abból a szempontból, hogy alatta oszlopcsarnokok találhatók, ritkaságszámba menő korai gótikus és barokk sírkövekkel. A 45 m magas torony nemcsak emiatt érdekes a turisták számára, hanem a benne működő viaszmúzeum miatt is, melyet 2004-ben nyitottak meg. Itt olyan emberek viaszba öntött mását állítják ki, akik a város és Kelet-Szlovákia történelmében valaha meghatározó szerepet töltöttek be.

Szintén a főtéren áll az 1779-1780-ban épült Városháza, melynek erkély feletti homlokzatán a város ősi címere látható. A Hlavné Námot díszítő pestis-oszlopot Szűz Máriának állították 1723-ban, köszönetképpen az 1709-1710-es pestisjárvány elmúltáért. Az oszlop szép példája a barokk pestis-oszlopoknak, melyeket Európa számos városában megtalálunk. A legenda szerint alatta Szent Bálint földi maradványait temették el.
A Hóhér-bástya a legszebb részlete Kassa középkori védrendszerének és egyben Szlovákia legnagyobb létező bástyája. Udvarán még ma is látható annak a háznak egy része, ahol II. Rákóczi Ferenc a száműzetését töltötte, ez az ún. Rodostói-Ház.
Kassa összetéveszthetetlen épülete a Jakab-Palota, a városban nincs még egy ilyen gazdagon díszített ház. Bár első ránézésre egy nemesi palotára emlékeztet, valójában sosem volt nemesi családok lakhelye. Kassa egyik legnevesebb építésze, Jakab Árpád lakott itt, akinek nevéhez olyan épületek megtervezése fűződik, mint az Állami Színház vagy a Kelet-Szlovákiai Múzeum.

Szlovák Technikai MúzeumKassának múzeumok tekintetében sincs oka szerénykedni. A Szlovák Technikai Múzeum a maga nemében egyedülálló az országban, hiszen szisztematikusan gyűjti, értékeli, tudományos és oktatási célokra fel is használja a szlovák mérnöki tudomány fejlődésével kapcsolatos dokumentumokat. 1948-ban hozták létre is nyitották meg a nagyközönség előtt. A kiállítások bemutatják a külföldről érkező turistáknak azt is, hogy az egzakt tudományok fejlődésében milyen szerepe volt a szlovák tudósoknak. Fennállása óta a múzeum több mint 16 000 tárggyal rendelkezik, melyeknek nagy része pótolhatatlan értéket képvisel. A kiállítások átfogják a bányászatot, a kohászatot, az órakészítést, foglalkoznak a villamosmérnöki, geodéziai, fényképészeti és térképészeti ágak fejlődésével és vívmányaival is. A múzeum Kassa egyik domináns épületében, egy 13. századi, gótikus polgári házban kapott helyet, melynek ma látható, barokk-klasszicista arculata a 18. századi felújítások eredménye.

A Kelet-Szlovákiai Múzeum az ország egyik legrégebbi és legjelentősebb múzeuma. Abból az intézményből jött létre, mely a kassai Imrich Henszlmann műemléki hagyatékának őrzéséről gondoskodott. Hozzá fűződik a Felső-Magyar Múzeumi Egyesület alapítása 1872-ben. 1888-as halála után teljes gyűjteményét, benne 3000 műtárggyal az egyesületre hagyta, ebből nőtte ki magát az országos szinten is meghatározóvá vált múzeum, melyben ma több mint 450 000 kiállított tárgyat nézhetnek meg a látogatók.

Ha a kassai városnézés után még marad idő a kirándulásra, érdemes két másik helyszínt is felkeresni a város közelében. Akit lenyűgöz a pazar építészet, mindenképp ejtse útba Krasznahorkaváralját, az ország egyik legszebb és legrégebbi várával. Egykor az Andrássyak lakóhelye volt a vár, melynek valamennyi része – mauzóleuma és 30 szobája – látogatható, bennük csodás műtárgyakkal és díszes bútorokkal, melyek egykor a nemesi család tulajdonát képezték.
A közelben áll a betléri kastély, ami szintén az Andrássyaké volt. Benne bútorok, fegyverek, kézműves és dísztárgyak gazdag gyűjteményét lehet megnézni, de a kis falu önmagában is elég bájos ahhoz, hogy érdemes legyen felkeresni.
Ha nem műemlékek között, hanem a szabadban szeretnénk eltölteni a kassai városnézés után megmaradt időt, a Szlovák Karszt Nemzeti Park tálcán kínálja lenyűgöző tájait és a turisták számára is látogatható, varázslatos barlangjait.


Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here