Kezdőlap Portugália Hét nap Portugáliában

Hét nap Portugáliában

0

Ha egyhetes utazást tervezünk, okosan kell beosztani az időnket. Így, ha nem is mindenre, de sokkal több hely felfedezésére juthat időnk, mint ahogyan először gondolnánk. Egy hetet természetesen eltölthetünk a homokos parton sütkérezve is, de ha nekivágunk a portugál vidéknek, még felejthetetlenebb nyaralásban lehet részünk.

Az alábbi útitervben délről észak felé haladunk az atlanti partok mentén. Kiindulópontunk Lisszabon, ahonnan a hetedik napon Coimbra városába érkezünk.

1. nap: Lisszabon

Portugália egyik fénypontja, ahogyan az el is várható egy fővárostól. A legjobb, ha úgy időzítjük az érkezést, hogy kora reggel foglalhassuk el a szállásunkat és mielőbb kezdessük a városnézést. Vágjunk bele rögtön a közepébe és vegyük az irányt Lisszabon legrégebbi városnegyede, az Alfama felé. Egyik legfontosabb nevezetessége a Szent György vár (Castelo de Sao Jorge), ahonnan a város legszebb panorámája tárul elénk. Ez megadja a kellő lendületet ahhoz, hogy egy kellemes, kétórás sétát tegyünk Amalfa hangulatos, történelmi utcáin. Egy finom ebéd után induljunk a külvárosba. Belémben a Szent Jeromos kolostor (Mosterio dos Jerónimos), a Belém-torony (Torre de Belém) és a Nemzetközi Kocsi Múzeum azok a látnivalókat, melyeket feltétlenül iktassunk be a városnézésbe.Vacsoránkat költsük el egy tipikus fado-étteremben, ahol a hagyományos portugál zene tökéletes aláfestést ad a finomságoknak.

2. nap: Lisszabon környéke – Sintra

Lisszabonból utazásunk második napján egy kis kitekintést teszünk Sintra városába. Ez a nap akár az utazásunk fénypontja is lehet, hiszen Sintraról sokan úgy tartják, a legszebb város egész Portugáliában, Lord Byron egyenesen az Édent látta megtestesülni benne. Már önmagában az is remek program, ha hagyjuk magunkat elveszni utcácskái labirintusában. De az önfeledt sétát azért úgy osszuk be, hogy Sintra két legfontosabb látnivalóját – Nemzeti Palota és Pena Palota – se felejtsük ki. Estére térjünk vissza lisszaboni szállásunkra.

3. nap: Lisszabon többi látnivalója

A harmadik nap éppen ideális ahhoz, hogy amire első nap nem jutott időnk, azt most pótoljuk. Ilyen a Gulbenkian Múzeum, mely egyike a világ legjobb művészeti magángyűjteményeinek. Az iparmágnás, Calouste Gulbenkian kiegészített hagyatékát láthatjuk itt. A múzeumra nagyjából fél órát szánjunk, így késő délelőtt még felkereshetjük az Ókori Művészetek Nemzeti Múzeumát is, mely legalább 1,5 órás programot jelent. Ez az ország legszebb múzeuma a legértékesebb nemzeti kincsekkel, melyek magukban foglalják Európa néhány legnagyszerűbb festményét is. Ebédelni térjünk be egy hagyományos lisszaboni tavernába, majd sétáljunk egyet Baixa utcáin és a Chiado tér környékén. Ezzel szinte észrevétlenül elröppen akár 3 óra is. Ha még van kedvünk, vásárolgassunk a Rue Aurea vagy Rue de Prata szép üzleteiben.

4. nap: Lisszaboni Riviéra – Costa del Sol

Lisszabonból kora reggel induljunk útnak a Riviéra felé. A legjobb hely a szálláskereséshez az egykori halászfalu, Cascais, mely ma már divatos üdülőhely. A Lisszabontól 24 km-re fekvő Estoril városába mindenképp érdemes kitérőt tenni. Estoril a királyi család és az arisztokrácia tagjainak kedvenc nyaralóhelye volt. Akkori fényét még ma is mutatják a gyönyörű villák, de a városban ókori római lelőhelyeket is találunk. Estoril gyönyörű tengerpartján is eltölthetünk 1-2 órát. Innen csupán 6,5 km-re fekszik Cascais, ahol az éjszakát töltjük. Ha időben érkezünk, egy helyi vendéglőben kóstoljuk meg a friss tengergyümölcseiből készült fogásokat, délután pedig induljunk neki a városnak, az üzleteknek, a sikátoroknak. Annál is inkább, mivel Cascais egyik múzeuma sem nevezhető kihagyhatatlannak, tehát jobban járunk, ha inkább barangolással töltjük az időnket – nem fogunk unatkozni. Cascais olyannyira népszerű célpontja a külföldi turistáknak, hogy szállásunkról mindenképp előre gondoskodjunk, a foglalást időben intézzük el, mert a helyszínen főszezonban nem biztos, hogy találunk üres apartmant vagy szabad hotelszobát. Ha Estorilban nem strandoltunk, Cascais-ban mindenképpen pótoljuk! A pihenést egy kellemes sétával feldobhatjuk, ha megnézzük a Boca do Infernot, a nevezetes sziklát, amit a Pokol Kapujának neveznek.

5. nap: Costa del Sol

Ezt a napot szenteljük a nagybetűs nyaralásnak. Már reggel rohamozzuk meg a strandot és foglaljunk jó helyet magunknak. Ha mégsem szeretnénk egész napra itt letáborozni, van lehetőségünk a nézelődésre. A környéken Queluz Nemzeti Palotáját érdemes felkeresni. Ez a legszebb példája a rokokó stílusú építészetnek egész Portugáliában. A látogatást egy hangulatos vacsorával koronázhatjuk meg, amit a Palota egykori konyhájában költsünk el. Ha délután még marad időnk, térjünk vissza a partra, Guincho környékén fantasztikus óceáni táj tárul elénk. Az éjszakát még cascais-i szállásunkon töltjük.

6. nap: Óbidos, Alcobaca, Batalha

Ha mindezt nem tudjuk vagy inkább nem szeretnénk besűríteni egyetlen napba, Alcobaca és Óbidos városát látogassuk meg, majd a hetedik napon Coimbra felé indulva álljunk meg Batalhanal. Ha időben indulunk és Óbidos-ban kb. 2 órát szentelünk a barangolásnak, az ebédet a város és egyben Portugália egyik legjobb éttermében (Castelo de Óbidos) fogyaszthatjuk el. Kis pihenés után tovább indulhatunk Alcobacaba, mely Óbidos-tól 38 km-re észak-keletre fekszik. A város kiemelkedő látnivalója Európa egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb kolostora, a Mosteiro de Santa Maria, mely 1178-ban épült. Itt járva keressük fel a pazar gótikus sírokat is. Eztán indulhatunk Batalha felé, ahol kb. másfél órát szenteljük a Mosteiro da Santa Maria Vitoria kolostornak. Az épület még ma is fényűző, régi dicsőségét szinte teljesen megőrizte, de a 14. században a leghatalmasabb és legragyogóbb kolostora volt Portugáliának.
A szállások száma, mind Alcobaca, mind Batalha városában korlátozottak. Ha nem intéztük el a foglalást előre, meglehet, hogy előbbre kell hoznunk a végállomást és még este el kell autóznunk Coimbraig, hogy találjunk egy szobát.

7. nap: Coimbra

Lisszabon és az ország második legnagyobb városa, Porto után kétségkívül a legromantikusabb és történelmi értékek szempontjából a leggazdagabb város Portugáliában Coimbra. A fővárostól 198 km-re északra fekvő város Óbidos-ból, Alcobacaból és Batalhaból is könnyen megközelíthető. Egy teljes napot eltöltve itt megismerkedhetünk a város legfontosabb műemlékeivel, mit a Sé Velha székesegyház és a Velha Universidade, az 1537-ben alapított egyetem. Szintén érdekességeket tartogat az egyetem 1716-ban létrehozott könyvtára, valamint a 12. századi Santa Cruz kolostor. Az éjszakát még Coimbraban töltjük, majd másnap rengeteg élménnyel gazdagodva indulhatunk hazafelé Portugáliából.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version