Evora Portugália egyik legszebb városa, mely egy síkságokkal körülvett dombtetőn fekszik Alentejo régióban. Korábbi központi szerepéből mára sokat veszített, de érseki székhelyként és egyetemvárosként ma is a vidék egyik legfontosabb városa. Portugália turisztikai térképén pedig vezető helyet foglal el, óvárosa 1986 óta az UNESCO Világörökségei közé tartozik. Evora városát gyakran szabadtéri múzeumnak nevezik, hiszen a római kortól kezdve a 16-17. századi gyönyörű lakóházakig számos értékes látnivalóval rendelkezik. Egy romantikus, múltidéző utazáshoz érdemes legalább egy hétvégére megállni Evora városában.
Az 50.000 lakosú Evorat a római és a mór időkből, valamint a középkorból származó városfalak övezik. A falakon belül elterülő történelmi központja meglepően eredeti módon őrzi mór és középkori arculatát. A román, gótikus, reneszánsz és barokk stílusú épületek tanúskodnak gazdag történelméről, melyből ízelítőt az utazó közelebbről is kaphat, hiszen Evora hoteleinek jelentős részét egykori kolostorokban alakították ki.
A városnéző sétát érdemes arról a térről kezdeni, ahol a katedrális áll. Az erődszerű, korai gótikus stílusú épületet 1186-ban kezdték építeni és a 13-14. században fejezték be. A legenda szerint Vasco da Gama flottája ebben a templomban áldatta meg zászlóit 1497-ben. A katedrális az egyik legfőbb nevezetessége Evoranak. Homlokzatát két asszimetrikus torony uralja, melyek a hatalmas kaput szegélyezik. Belsejében többféle építészeti stílus keveredése látható. A katedrális múzeuma és kincstára a déli toronyban található. A gyűjtemény egyik legfigyelemreméltóbb darabja a Madonnát gyermekkel ábrázoló, 13. századi, elefántcsontból faragott szárnyas oltár, valamint egy ereklyetartó, melyet 1426 drágakővel, zafírral, gyémánttal, rubinnal és smaragddal szórtak tele, különlegessége, hogy egy darabka fát is tartalmaz, amiről úgy tartják, hogy Krisztus Keresztjéből származik.
Evora autóval vagy busszal kevesebb, mint 2 óra alatt elérhető Lisszabonból és bár általában egynapos kirándulásokat szerveznek ide, legkevesebb egy éjszakát érdemes eltölteni a városban. Evora kiváló kiindulópont az Alentejo régió felfedezéséhez, szállást pedig bőven találunk akkor is, ha nem szeretnénk túl mélyen a pénztárcánkba nyúlni. Hála a rengeteg érdekességnek a városban és annak környékén, unatkozni az itt töltött idő alatt gyakorlatilag lehetetlen. Ahhoz túl sok a látni- és tennivaló.