Európa vége – Cabo da Roca

Gondoltatok már valaha arra, hogy áldozván a középkori mítoszok olykor mulatságos elgondolásainak oltárán, megkeressétek a világ végét, ahonnan leesnek az emberek? Én mindig is szerettem volna kiülni a világ végének szélére, nézni a végtelen kékséget és lógatni a lábamat; nos ez a hely Cabo da Roca, azaz Szikla-fok, kontinentális Európa legnyugatibb pontja Portugáliában, Lisszabontól mindössze 40 kilométerre. Igen, onnan bizony könnyű lepotyogni, egyenesen bele az Atlanti-Óceánba.

„Ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik”

Ez az idézet Luís de Camões, a portugálok nemzeti költőjének tollából származik, ami valljuk be, nem túl poetikus, hisz ha valaki kinyitja a szemét, láthatja ezt, no de félre az iróniát. Amellett, hogy a tenger vég nélküli szépségében gyönyörködhetünk, más felfedeznivalókat is tartogat számunkra “Promontorium Magnum”, ahogyan a rómaiak nevezték.

Az egyik legnagyobb ékessége a világítótorony, amit 1772-ben építettek, majd 1843-ban kicsit csiszoltak rajta. Maga az épület négyzet alakú, és 22 méter magasságból kémleli a vizet, fénye pedig éjszaka 25 tengeri mérföld messzeségig látható. A mai napig használatban van, így turisták és a közönség által nem látogatható, ám ennek ellenére kívülről is igen pazar látványt nyújt a terrakotta színű tetőtégláival, fehér-pirosra festett felső részével és úgy egészében véve is csodás fotómodell.
Arra azonban ne számítsunk, hogy a csöndet hallgatván elmélkedünk egy sziklacsúcson ücsörögve, hiszen a természet hangjai fokozzák a látvány drámai hatását: a szédítő mélységben nyújtózó sziklafalhoz csapódó hullámok morajlása duettezik az élesen süvítő széllel, ami átjárja az egész földnyelvet (persze ettől még elmélkedni lehet, sőt, odaát már Észak-Amerika, van min filozofálni…).
Épp emiatt, készüljünk kabáttal, pulóverrel még nyári látogatás alkalmával is, mert a napsütés ellenére a szinte mindig viharos szél igen csípős a magaslati, nyílt terepen.
Csöppnyi ízelítő a hangokból:

Tengerparti móka

Viszont aki inkább a tengerparti részeket kedveli, mint sem a vad természet fürkészését, egy picit el kell hagynia ezt a látványt, ami akár odafelé is útba ejthető – Praia da Ursa, Sintra közelében lévő vad szépségű, érintetlen paradicsom, az egyik leggyönyörűbb partszakasz. Magán viseli évmilliók nyomát, a szél és víz eróziós erejének eredményét. Kis vízesések, kristálytiszta tengervíz, és a vízből ég felé tornyosuló tekintélyes sziklaszirtek, amik büszkén állják az idő, és a természet erőinek sarát.

Virágzó hegyoldalak

A folyton szeles időjárás dacára a növényvilág nem hátrál, a parti sziklákon szőnyegként elterülő jégvirág (vagy más néven hottentotta füge)-mezők virágzanak-zöldellenek. Húsos levelű, kúszós hajtású növény ez, ami beszövi a sziklákat, de még a homokos részeken is terjed ez a szívós kis virág, így ellensúlyozva és finomítva a sziklák zordnak ható kiszögelléseit.

Emlékek, szórakozás

A világítótoronyhoz visszatérve, egy látogatói központba is bemehetünk, ahol étterem és szuvenír bolt található – hál’ Istennek nem viszik túlzásba a Portugálok ezt az emléktárgy-értékesítést, szóval nem kell hosszas bódésoron átverekednie magát az embernek, ha szeretne valamit hazavinni emlékbe, vagy a barátoknak. Van ez a két hely, ami pont arra elegendő, hogy egy képeslapot, vagy hűtőmágnest beszerezzünk, nem tolakodó a kínálat.
Emellett pedig viaszpecsétes, cizellált betűkkel írt, névre szóló, dátumozott oklevelet is beszerezhetünk, hogy mi bizony meghódítottuk a kontinens nyugati pontját!
A belváros macskaköves, lépcsősorokkal kanyargó kis utcáin pedig kóborolhatunk, nézelődhetünk, vagy akár találkozhatunk és beszélgethetünk erasmus-os cserediákokkal is valamelyik kis kávézó teraszán, hiszen a városban erre is van lehetőség, hogy egyetemistaként ott töltsünk el egy fél évet.