A magyarok által annyira kedvelt Erzsébet királyné, Sissi tiszteletére nevezték el a hidat, mely a budapesti hidak közül az egyetlen, ami annyira megrongálódott a II. világháborúban, hogy már nem lehetett helyreállítani, ezért egy teljesen új hidat építettek az eredeti helyére. A híd a pesti belvárost és a Gellért-hegyet kapcsolja össze, a Dunán áthaladó forgalom legnagyobb része itt bonyolódik. Kherndl Antal és Czekelius Albert terveit 43 pályamunka közül ítélték a legjobbnak. Ez alapján épült meg a világ akkori legnagyobb fesztávolságú, mederpillér nélküli lánchídja. 1926-ig 290 m-es nyílásával a világon a legnagyobb nyílású lánchíd volt.
A hidat 1945-ben felrobbantották, így a felújítás helyett 1960-ban egy új Erzsébet-hidat építettek Sávoy Pál tervezésében. 1964-re fejezték be a korábbival azonos nyomvonalon épített kábelhíd munkálatait. Pillérei eredetiek, az útpálya viszont jóval szélesebb, mivel a járdák a függesztőkábeleken kívülre kerültek. A szélesebb – 2×2 forgalmi sávos, 18 m széles, villamossínekkel kiépített – útpálya kialakítását a megnövekedett forgalom indokolta. Mivel utoljára 1972-ben közlekedett villamos a hídon, napjainkban már 2×3 sáv bonyolítja le a Ferenciek tere és a Gellért rakpart közti forgalmat.
Weboldalunk cookie-kat használ a felhasználói élmény javítása és a zavartalan működés érdekében.OKBővebben.
Adatvédelmi és Süti (Cookie) kezelési irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.