IsztambulAhány ház, annyi szokás – és igaz ez az országokra, különböző kultúrákra is, hiszen mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, melyek évszázadok óta jól beváltak, de a külföldiek számára mégis furcsának tűnhetnek. Főként, ha tőlünk távoli népekről van szó.

A törökök például otthon sohasem viselnek cipőt. Ha valaki belép a házba, azonnal leveti a lábbelijét, súlyos udvariatlanságnak számít, ha nem így tesz. Arra is nagyon odafigyelnek, hogy a talpukat sohase mutassák a velük szemben ülőnek, hiszen ez sem éppen illő dolog. A nők pedig a nálunk megszokottal ellentétben nem vetik keresztbe a lábukat ülés közben, míg a férfiakra ez annál inkább jellemző.

Törökországban nagyon jellemző, hogy áldást mondanak. Sokféle áldás van, melyet az ismerősök, barátok mondanak egymásnak, mikor összefutnak. Ha egy idegen gyermekkel találkoznak, őt is megáldják. Ha más otthonában vendégeskednek, a törökök megáldják a ház szakácsát is és a szakács is ugyanígy tesz. Szokás a pénztárcára is áldást mondani, illetve arra, aki meghívott minket az étterembe. Még az új frizurát is megáldják és ezek mellett szinte mindent!

Az emberek közti kapcsolatok a törököknél mindennél fontosabbak. Nem számít se határidő, se különféle megbeszélt időpontok. Ezért vendégségbe érkezni előzetes bejelentés nélkül egyáltalán nem számít illetlenségnek. Teljesen természetes, ha a barátok meglepetésszerűen jelennek meg csapatostul az ajtóban. A látogatás pedig akár késő éjszakáig is eltarthat, ebben sincs semmi különleges. Sőt abban sem, hogy a kisgyerekek éjfél és egy óra tájban térjenek aludni.

Török nők

A török nőknek nem illik a férfiak szemébe, arcára nézni. Egyáltalán nem mosolyoghatnak idegenekre, az illemszabályok szerint át kell nézniük rajtuk.

A vidéki otthonokban, falvakban még ma is szokás a földről, egy rövidlábú asztal mellől enni. A család egy tálból eszi az ételt, nincsenek külön tányérok és mégsem tartanak semmilyen betegségtől. A városokban ez a szokás már kihalófélben van, de még ott is előfordul, hogy az asztal közepére csak egyetlen nagy tálat helyeznek el, a vendégek ezt osztják meg egymással.

A takarítás és a főzés kizárólag a nők feladata Törökországban. Sőt gyakran a ház körüli munkák elvégzése is rájuk marad. Amikor a nő felszolgálja az ételt a vendégeknek, általában nem eszik velük együtt, hanem folyamatosan gondoskodik róluk és tölti újra a tányérokat.

A török otthonok tele vannak szőnyegekkel. Évente egy-két alkalommal kiviszik őket a házból és egy cementlemezzel tisztítják meg a szőnyegeket. Ez amolyan társadalmi esemény a török nők körében. A közös szőnyegtisztítás után jöhet a tea és a pletykálkodás.

Kéz csókolás

Amikor valaki egy nála idősebb emberrel találkozik, kezet csókol neki, majd a homlokához érinti a korosabb ember kezét a tisztelet jeléül.

Ha valaki éppen akkor érkezik hozzád, mikor eszel, mindenképp rá kell bírnod, hogy egyen veled, mert az teljesen kizárt, hogy a vendégek előtt egyél úgy, hogy ők közben néznek.

A törököknél az üdvözlés két arcra nyomott puszival és mindkét oldalról való öleléssel történik.
A vendéget mindig az ajtótól távol kell leültetni, természetesen a legjobb helyre.

Gyakran előfordul, hogy a férfiak az út mentén könnyítenek magukon. A kisfiúk ugyanezt teszik, az utcán való játék közben is gyorsan elintézik, amit kell. Ehhez a nők egyszerű fejfordítással alkalmazkodtak.

A gyerekeket egyáltalán nem nevelik egészen addig, míg iskolába nem kezdenek járni. A fegyelmezés és tanítás csak eztán következik.

Ezek a mindennapos rituálék a törökök életének talán emberemlékezet óta szerves részei, illik őket tiszteletben tartani. Ha Törökországban vagy, tégy úgy, mint a törökök!

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Köszi!:)
    Ez nagyon érdekes! És nagyon jól jön. Nemsoká elutazom, szóval nagyon hálás vagyok neked!:))
    Jó az oldal! Csak így tovább!!!:))

  2. sziasztok van egy fiu akit megismertem torok jol el voltunk de kiderult hogy mar 2eve el jegyzdtt egy lanyt aki 15eves volt akkor es most 17 jovore veszi felesegul..de a lany otthon van o meg itt dolgozik masik orszagban fiu 23 eves…ezt mjre veljem? nagyon szomoru vagyok….hogy mukodik naluk ez vagy most ez mi:/?

  3. Ez nagyon jól fog jönni! cserediák kapcsolatban van a sulink a törökökkel, és én májsban el fogok menni törökországba. Nagyon jó hogy ennyi mindent leírt, és hogy érthetően vam megfogalmazva:D sokszor nem értem mit írnak egyes weboldalak!
    Nagyon köszi!!

  4. Unokámnál két kis táncos gyerek volt cserelátogatásként.8-9évesesek voltak, s a találkozáskor természetesen mosolyogtam rájuk és megsímogattam a buksijukat. Ők közömbösen, furcsán néztek rám.Mondtam is a családomnak, hogy olyan, mintha őket nem szeretgetnék . Most már értem.

  5. És Akkor mo a tehendő ja Török a férjem és én Magyar vagyok semmit nem tudok a vallásról és most hogy ezt elolvastam soha többe nem nézek a szemébe 🙈

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here