Tay Rail HídDundee, Skócia negyedik legnagyobb városa, a Firth of Tay öböl partján, a Balgary Hill lábánál fekszik. Egykor az egyik legfőbb kikötőváros volt, mára már a város vízpartja kereskedelmi és kulturális központtá vált, ahol egy igazán kitűnő tengeri múzeum is található, de ezen kívül kávézók és éttermek várják a szórakozni vágyókat. Gyalog is felfedezhetjük a várost. A Dundee Law, egy már nem működő vulkán tetejéről eszméletlen kilátás tárul elénk, az egész város és a környéke látható.

Tay Rail híd

Ha vonattal érkezik Dundee városába, biztos, hogy keresztül megy a híres vashídon a Tay folyó felett. Az eredetileg több mint 3 kilométeres hidat 1872 és 1878 között építették, s ezen futott végig a világ leghosszabb vasútja egészen Edinburgh városáig. Sajnos 1879-ben egy vihar következtében leszakadt a híd, egy szerelvény a folyóba zuhant és 75 utas halálát okozta. A jelenlegi hidat 1966-ban fejezték be, mintegy kilenc év után, mely a világ egyik leglátványosabb vasúti utazását nyújtja.

Discovery Point és a RRS Discovery

Discovery Point és a RRS Discovery

A Discovery Point különleges effektekkel és audiovizuális előadásokkal mutatja be a RSS Discovery, királyi kutató hajó történetét, valamint a sarkvidék vad és félelmetes szépségét. A látogatók felmehetnek a hajóra, melyet Dundee-ban építettek Robert F. Scott 1901 és 1904 közötti expedíciójára. Egy másik gyönyörűen megőrzött hajó a 46 ágyúval felszerelt Unicorn, a királyi haditengerészet fregattja, mely 1824-ben szállt vízre.

Skócia Juta Múzeuma

Skócia Juta Múzeuma

Dundee gazdasága a századok alatt főleg a jutaipar miatt növekedett, természetes rostokat használtak a kötelek és például a zsákok előállításához. A Juta múzeum megmutatja, milyen hatással volt az ipar a térségre és a helyi emberekre. Megtekinthetjük a tökéletesen felújított gépeket, interaktív tárgyakat és multimédiás látnivalókat, melyek bármely korosztály részére érdekesek.

A McManus: Dundee Művészeti Galéria és Múzeum

The McManus

A hatalmas, régi viktoriánus épületben található The McManus az európai és helyi művészek 19-20. századi műveit mutatja be, de vannak ezen kívül még az őskortól kezdve egészen a mai napig kiállítási tárgyak. A régészeti osztályon találhatunk néhány igazán érdekes leletet, melyek az ókori Egyiptomból származnak. Dundee természeti történelméről is többet megtudhatunk a múzeumban, hiszen mind az alföld, mind a felvidék élővilágát bemutatja.

Dundee Óvárosa

Szent Pál katedrális, Dundee Óvárosa

Az Óváros egyik fő látványossága a Szent Pál katedrális a maga 64 méteres magasságával. A neogótikus katedrálist 1853-ban fejezték be. A városközpont sétálóutcája tulajdonképpen a város szíve, ahol a Caird Hall is található, amely nem csak városközpontként, de koncertek és konferenciák helyeként is szolgál. A rengeteg boltjával ez egy tökéletes kiindulópont egy óvárosi kiránduláshoz.

Mills Obszervatórium

Mills Obszervatórium

A Mills Obszervatórium 1935-ben épült a Balgary Hill erdős vidékén csupán 3 kilométerre Dundee városközpontjától. Ez egy egyedülálló lehetőség, hogy egy számítógépes teleszkóp segítségével kémlelhessük az eget és egy kicsit úgy érezhessük magunkat, mint az igazi csillagvizsgálók. A kiállítás középpontjában az űrkutatás és a csillagászat áll, a planetárium pedig megmutatja a világegyetemben elfoglalt helyünket. Az obszervatóriumból ráadásul elképesztő kilátás nyílik a Tay folyóra.

Glamis kastély

Glamis kastély

A főúri stílusú Glamis kastély Skócia egyik legszebb turista látványossága. A 17. században épült mesebeli kastély Dundee városától 19 kilométerre északra található. Állítólag 1000 évvel ezelőtt állt a helyén egy kastély, amelyben Shakespeare szerint Macbeth megölte I. Duncan skót királyt. A kastély berendezése igazán előkelő, találhatunk itt kínai porcelánt, régi fegyvereket, festményeket, még egy I. Erzsébet királynőről készült portré is látható. A legfeltűnőbb dolog mégis a viktoriánus étkezőben található elképesztő kandalló.

House of Dun és a Montrose-i természetvédelmi terület

House of Dun

A Lord David Erskine által 1730 és 1742 között építtetett House of Dun egy lenyűgöző, kétszintes Château d’Issy stílusú épület. Az udvari épületekben olyan tárgyakat szemlélhetünk meg, amelyeket anno a kézi szövéshez használtak. A House of Dun csupán idegenvezető mellett tekinthető meg, de a fallal körülvett kertben és az erdőben szabadon sétálgathatunk.

Perth

Perth

Perth városa a tökéletes hely egy egy napos vásárlásra de a számtalan nevezetességnek köszönhetően bolyonghatunk is egész nap a városban. A Perth Múzeum és Művészeti Galéria a helyi történelemre fókuszál, míg a Fergusson Galériában pedig John Duncan Fergusson festményeit csodálhatjuk meg. Ezeken kívül is rengeteg gyönyörű látnivaló van még Perth-ben, mint például a Szent János plébániatemplom vagy Skócia egyik leglenyűgözőbb kertje, a Brankly kert.

Scone palota

Scone palota

A Scone palota Perth-től északra található, ahol egykor a Scone apátság állt. A palota arról híres, hogy régen a skót királyokat itt koronázták. A 9. században Kenneth MacAlpin választotta Scone-t a királyi rezidenciának és idehozta a skót koronázási követ, amelyet 1297-ben I. Edward király átvitetett Londonba a westminsteri apátságba, ahol 1996-ig maradt.

A palota legtöbb részét a 19. században építették, és ma már Manfield grófjainak a székhelyeként szolgál, az elődjeiknek a portréi pedig a Hosszú Galériában sorakoznak.

Blair kastély

Blair kastély

A Blair kastély a Blair Atholl falucska északi végén található, s ez egy fontos stratégiai helyszín a Perth és Inverness közötti útvonalon. A kastély a Murray klán székhelye, Viktória királynő 1845-ben azt a kiváltságot adta a tulajdonosnak, hogy egy saját hadsereget tarthat fent az „Atholl Felföldieket”, akik május utolsó vasárnapján minden évben egy színes színpadi felvonulással készülnek.

A faburkolatú előszobát vadásztrófeák és fegyverek díszítik. Miután körbejártuk a gyönyörű kastélyt, mindenképp látogassunk el a lenyűgöző Pitlochry nevű kis faluba, amely igazán népszerű a turisták körében az egyedülálló természeti szépsége és a rengeteg szabadtéri program lehetőség miatt.

Loch Tay és Killin

Scottish Crannog Centre

A hosszú, szűk Loch Tay igazi mennyország a horgászok és a Vizi sportok szerelmesei számára. Skócia egyik legszebb tavaként tartják számon.

A tó nyugati oldalán fekszik egy apró falu, Killin. Itt található a 19. századi Moirlanich Longhouse, amely egy kiállításként szolgál, ahol megismerhetjük az épület történelmét és felújítását. A térségben található még a Scottish Crannog Centre is, amely egy eredeti vaskori, tó menti ház, ahol az ősi mesterségekről nézhetünk meg egy érdekes kiállítást.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here