Trebon

Prága ragyogásával nem könnyű versenyre kelni és a turisták kegyeit is többnyire Csehország fővárosa nyeri el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi cseh város ne tartogatna történelmi, kulturális vagy művészeti látnivalókat, olyan szépségeket, melyek miatt érdemes lenne felkeresni őket. Bár az ország méreteit tekintve nem túl nagy, mégis bőven van választék, ha lenyűgöző városokat keresünk.

Trebon

A történelmi város már pusztán festői környezete miatt is rengeteg látogatót vonz. A halakban gazdag tavak a település haltenyésztési hagyományait idézik, a helyi gyógyfürdő garantálja a kikapcsolódást, Trebon fénypontjai azonban mégis a történelmi központban álló kastély, a kolostor, a templomok és maga a főtér, melyek együttesen védett területet alkotnak. Óvárosában a középkorból fennmaradt, szépen restaurált épületek sorakoznak, itt láthatók Dél-Csehország legszebb barokk és reneszánsz házai. A 14. századi városfalakkal körülvett Trebon 1379-ben alapított sörgyárára is büszke, a történelmi központtól délre pedig a Rybnek Svet, egy nagy tó várja a szabadban kikapcsolódni vágyókat.

Jindrichuv Hradec

Jindrichuv Hradec

A Prága és Bécs között, stratégiai szempontból fontos helyen fekvő város hamar fejlődésnek indult. A jólétről azok a különböző épületek tanúskodnak, melyeknek száma minden évszázadban folyamatosan gyarapodott. Az eredetileg kereskedelemből élő város védelmére építették a várat, amelyik Csehország harmadik legnagyobb vára és egyértelműen Jindrichuv Hradec legfőbb, de nem egyetlen attrakciója. Az óvárosban könnyű ámulatba esni a reneszánsz és barokk házak labirintusában, melyek történelmi és építészeti jelentőségük folytán védettség alá tartoznak. A város környékén dombos vidék terül el több tóval, ahol szintén érdemes eltölteni néhány órát.

Cesky Krumlov

A Moldva-folyó felett fekszik Csehország egyik gyöngyszeme. A fényűző reneszánsz épületek, a labirintusszerű sikátorok, a jómódú polgárok gazdagon díszített, címeres házai, a csodálatos virágoskertek gyönyörű óvárost alkotnak, melyet az UNESCO a Világörökségek listájára is felvett. Cesky Krumlov sokat köszönhet a Rosenberg családnak, akik az itáliai reneszánsz nagy rajongói voltak és pénzt nem kímélve támogatták a város fejlődését, épülését, de Cesky Krumlov környékére is jólétet hoztak. A város egyik legszebb eleme a barokk színház, az egyik legrégebbi kastély-színház Közép-Európában.

Marienbad

Nyugat-Csehország legfiatalabb fürdővárosa, melynek két évszázaddal ezelőtt még híre-hamva sem volt. A völgyet fortyogó mocsarak borították, egészen addig, míg Johann Josef Nehr, a közeli Tepla kolostor orvosa be nem bizonyította, hogy az itt feltörő források gyógyhatással rendelkeznek. A város alapítása az 1800-as évek legelején történt és innentől rohamos fejlődésnek indult a település. A gyógyhatású vizeknek hamar híre ment, attól kezdve államférfiak és a kor legnevesebb művészei – mint Chopin, Strauss, Kafka, Freud és VII. Edward király – is rendszeresen jártak ide. A város tágabb környezetében 160 forrás található, melyek az idegrendszerre, az emésztőszervekre és a bőrre is jótékonyan hatnak. A gyógyulni vágyók azonban nemcsak a vízben lelhetik örömüket, hanem Marienbad látványában is, hiszen Európa egyik legszebb fürdővárosáról van szó.

Telc

Telc

Mesevárosnak is nevezik a gyönyörű, reneszánsz települést, Csehország egyik legromantikusabb városát. Telc egy ormótlan erődítményként kezdte történetét, ám hamarosan egyre több látványos épülettel gyarapodott. Lakói jómódjuk bizonyítékaként igyekeztek egymást túllicitálni és sorra húzták fel szemet kápráztató házaikat. Telc történelmi központjára valóban igaz, hogy egyik ház szebb, mint a másik. Kastélya a morva építészet egyik legszebbje, melyet itáliai reneszánsz stílusban alakítottak ki és rendeztek be. A benne működő múzeumban történelmi ruhák, eszközök, könyvtár és az Afrika Teremben trófeák is láthatók.

Tábor

A husziták által a 15. század első felében alapított város eleinte kifejezetten katonai település képét mutatta, funkciójában is a husziták vallási és katonai mozgalmának központjaként működött. Ma látható óvárosában azonban ennek nyoma sincs, csupán az erődszerű elrendezése maradt meg, ami gyakran nehezíti is a közlekedést. Szűk utcái tele vannak történelmi házakkal, melyek különböző korszakok stílusait idézik, főként a gótika, a reneszánsz és a barokk jegyében születtek. A viharos időszak elmúltával, a 17. századtól rendeződött a város élete, megindult a lakók gyarapodása és a fejlődés kulturális, valamint építészeti szempontból is. Tábor Csehországon belül az egyik legnépszerűbb úti cél, egy tökéletesen megtervezett középkori város megtestesítője, melynek ma 37 ezer lakója van.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here