Costa da Prata

Portugália nyugati partjainál 200 km hosszan húzódik a Costa da Prata, vagyis az Ezüstpart.
Neve csalóka, hiszen a Lisszabon északi részétől egészen Figueira da Foz városáig terjedő szakasz partjait aranyló homok borítja.
Az elnevezés az Atlanti-óceán napfényben ezüstösen csillogó hullámaira utal, ami legalább annyi portugált vonz, mint ahány külföldi turistát.
A Costa da Prata – ellentétben sok déli üdülőhellyel – gyönyörű falvakat rejteget, ahol a hagyományos kerékvágásban folyik az élet.

Legtöbb települését a tömegturizmus még nem veszélyezteti, a felfedezetlen partszakaszokon ezért még főszezonban is találunk olyan strandokat – ha hajlandóak vagyunk kicsit vezetni és gyalogolni -, ahol zsúfoltság nélkül élvezhetjük a napsütést.

Caldas da Rainha

neve annyit jelent, A Királynő Forrása. Az elnevezés eredete 1485-re nyúlik vissza, amikor Dona Leonora királyné a városon átkelve megfürdött egy forrás vizében. Ezután minden betegsége enyhülni látszott, a helyiek pedig a forrás helyén azonnal kórházat építettek benne fürdővel. Ez ma a világ legrégebbi termikus – melegvízű forrást felhasználó – kórháza. Míg sokszáz évvel ezelőtt vándorok ezrei érkeztek, hogy maguk is tapasztalják a víz gyógyító hatását, a mai turisták leginkább kiindulópontnak tekintik Caldas da Rainha városát a közelben lévő szebbnél szebb strandokhoz. Ha már itt járunk, érdemes megkóstolni azokat cukrászkülönlegességeket, melyekről a város országszerte híres.

Alcobaca

városának kétségkívül legnagyobb nevezetessége az UNESCO Világörökségeinek sorába tartozó kolostor az óváros központjában. A Mosteiro da Santa Maria építését Henrik Alfonz, az első portugál király rendelte el a 12. század végén, a munkálatok a 13. század közepén fejeződtek be. Az uralkodó a mórok felett aratott győzelem örömére ajándékozta az épületet a ciszterci szerzeteseknek. A gótikus stílusú épület belsejében többszáz olyan emléket találunk, ami a Templomos Lovagrendhez kapcsolódik. Ma a kolostor a városkép egészéhez képest talán kissé túlméretezettnek tűnik, de a középkorban nagyon is indokolt volt a hatalmas épület felhúzása, hiszen több mint 900 szerzetes élt e falak közt, akik a város környéki földek megművelésével foglalkoztak. Bár a kolostort már nem használják, évente többezer látogató keresi fel. Alcobaca óvárosa a hagyományos szerkezetet követi, macskaköves, kanyargós utcáinak labirintusában kisebb üzleteket, kávézókat, éttermeket találunk.

Peniche

városa egy félszigeten fekszik, mely egykor különálló sziget volt az Atlanti-óceánban. A korábban erődített várost részben ma is 16. századi falak ölelik körbe. Peniche szinte teljes egészében a tengerből él. Hangulatát a halászati kikötő, a halászhajók, a mindenütt heverő hálók és a sirályok alapvetően meghatározzák. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy ha valahol, akkor itt garantáltan mindig friss és finom tengergyümölcseit kapunk a parton sorakozó többszáz étteremben, melyeknek elsősorban a szardíniából készült fogások a specialitásaik. Érdemes ellátogatni a 16. századi Fortaleza erődhöz, melyet 1974-ben még börtönként használtak. A város körüli vizek hatalmas hullámai a szörfösöket is várják.

Lisszabontól keletre fekszik

Sintra

, mely évszázadok óta Portugália egyik legkedveltebb üdülőhelye. Építészeti értékei figyelemre méltók, a város különleges hangulata még Lord Byront is megérintette, aki egyenesen a világ leggyönyörűbb helyének nevezte. A romantikus építészet 19. századi példáinak legszebbjei keretezik Sintra utcáit, ezeket az UNESCO Világörökségnek nyilvánította. A város elegáns nyaralóhelyként vált ismertté, eleinte elsősorban a híres és gazdag emberek jártak ide pihenni, később pedig sorra húzták fel nyári rezidenciáikat. A 18. századi kastélyok egy része még ma is áll a városfalakon belül, néhány közülük látogatható. Ezek közül a legszebb a Pena, a Castelo dos Mouros és Paláció Nacional de Sintra.