Alpenzoo - Innsbruck

Gyerekeknek felejthetetlen élmény, felnőtteknek pedig nagyszerű kikapcsolódás ellátogatni az állatkertekbe. Tirolban erre is lehetőségünk nyílik, megismerkedhetünk a helyi élővilággal, ugyanakkor a világ távoli vidékein őshonos, egzotikus fajokat is láthatunk. Zergék, mormoták, flamingók, vidrák és medvék – az állatparkok kínálta nagyon széles, ritka és kihalásban lévő fajokkal is találkozhatunk.

Alpenzoo – Innsbruck

Európa legmagasabban fekvő állatkertje több mint 150 különböző állatfajjal büszkélkedhet. Ez az állatkert nemcsak Tirolban, de a tartomány határain kívül is ismert. Gyönyörű fekvésű területen hozták létre, a Nordkette-hegy lábainál, 727 m-es magasságban. Az állatkertben megismerhetjük az alpesi élővilágot, a 2000 állat közül valamennyit láthatjuk egész évben, kivéve a mormotákat, akik télen édes álmukat alusszák, valamint a kígyókat és kétéltűket, akiket téli pihenőhelyükre költöztetnek ilyenkor. A legtöbb látogató tavasszal érkezik, amikor előbújnak az újonnan született kisállatok, őket először megpillantani különösen a kicsiknek lesz fantasztikus élmény. Törpe egereket, barnamedvét, zergét és sok más alpesi állatot láthatunk itt, ha szerencsénk van, hallhatjuk a farkasok üvöltését is, amikor megszólalnak Inssbruck harangjai.

Ragadozómadár Park – Telfes

Ragadozómadár Park - Telfes

A Stubaital-völgyben található madárpark 50 európai ragadozómadár faj ideiglenes vagy állandó otthona. A közvetlenül Telfes melletti park lenyűgöző bepillantást enged a madarak világába. A park alapítója és tulajdonosa már több mint 40 éve foglalkozik a ragadozómadarakkal és nagyjából 20 éve nyújtanak itt menedéket a sérült, beteg állatoknak. A park fenntartásának 80%-át a belépődíjakból fedezik, a többit a szponzorok segítségével teremtik elő. Gyógyulás után a madarakat szabadon eresztik, amennyiben ez nem lehetséges, a parkban találnak új otthonra. Él itt nagy fülesbagoly, sas, hóbagoly és még számos más madárfajt megfigyelhetünk. A mindennap délután 3-kor tartott reptetés a madárpark egyik fénypontja. Érdemes figyelmesen elolvasni és meghallgatni az információkat, mert rengeteg érdekességet megtudhatunk a ragadozómadarak életmódjáról és természetéről. A parkból csodás kilátás nyílik a völgyre.

Haflingi póni farm – Ebbs

Az 1947-ben alapított ebbsi lovasfarmon ma 150 póni él, ez a világ egyik legjelentősebb haflingi ménese. Már a kelták is felfedezték, hogy ez a hely, a Zahmer Kaiser-hegy lábánál mennyire ideális a lótenyésztéshez. Ma a farm népszerű a gyerekek és a felnőttek körében is, két lovardája szabadon látogatható. A telet az állatok az istállóban töltik, nyaranta pedig kihajtják őket az alpesi legelőkre. A farmhoz 10 hektáros terület tartozik, valamint egy díjlovagló pálya. A képzett oktatóktól lovagolni is tanulhatunk. A farmon működik egy lovaskocsi múzeum, a kiállítás több darabja már 100 évesnél is régebbi, de még mindig használható. A póni múzeum dokumentumokkal és képekkel illusztrált tárlata részletesen megismerteti a látogatókat a lótenyésztés történetével és fortélyaival. Itt láthatók azok a díjak és trófeák, melyeket a farm lovai nyertek el. A kiállítás fénypontja az eredeti, 200 éves nyereg, melyet az 1970-ben Omar Sharif és Michael Caine főszereplésével készült, Az utolsó völgy című filmben is használtak.
A póni farm akkor is látogatható, amikor rossz az időjárás, mivel a legtöbb része fedett. Kitűnő családi program, miközben a gyerekek lovagolnak, a szülők kényelmesen hátradőlve lazíthatnak a Reiterstube étteremben.

Ritka állatok állatkertje – Ebbs

Ebben az állatkertben 70 különböző faj 500 egyedét nézhetjük meg. A magánkézben lévő park valóban méltó a nevéhez, hiszen a világ legritkább állatai élnek itt, melyeknek nagy része szabadon mozog, így a látogatás még kalandosabb. Az állatkertet a madarak és a természet iránt rajongó Erich Eberl hozta létre, aki magángyűjteményét 1991-ben nyitotta meg a nyilvánosság előtt. Érdemes volt, hiszen azóta több díjat is nyert ez az osztrák állatpark, ahol izgalmas órákat tölthet el a család. Királyfarkasok, seychelle-szigeteki óriásteknősök, berber majmok – csak néhány azok közül az állatok közül, akik itt fogadnak minket. Nemcsak ritka fajokat, de különleges barátságokat is láthatunk. Az állatkert híres csapatát egy kormorán, két hattyú, három nagy fehér pelikán és két hawaii liba alkotja, akik rendszeresen együtt indulnak bejárni a parkot. Az állatkert húsvéttól novemberig tart nyitva.

Vadaspark – Assling

Több mint 100 állat él itt, ám ahhoz, hogy láthassuk őket, szerencsére és türelemre is szükség lesz. Mivel nem egy állatkertről van szó, az állatok óriási területen szabadon mozoghatnak, így csak akkor bújnak elő, ha kedvük tartja. A 80 ezer m2-es parkban szarvasok, mormoták, mosómedvék, hiúzok és vadmacskák, sasok és vaddisznók tűnhetnek fel a semmiből. Az asslingi vadasparkot díjjal is kitüntették, elismerve ezzel színvonalát és az állatok tartási körülményeinek kifogástalanságát, melyet rendszeresen ellenőriznek. Ha télen érkezünk, a vadaspark melletti kalandparkban van egy mesés szánkópálya is. A park április végétől október végéig látogatható.

Vadaspark – Aurach

Vadaspark - Aurach

A Kitzbühel közelében található vadaspark 40 hektáros területével a legnagyobb egész Ausztriában. 1080 m magasan mintegy 200 állatot láthatunk itt. A modern pihenőközpontot 1972-ben Dr. Heinrich Prinz Reuss hozta létre, de az állatfarm története egészen 1723-ig nyúlik vissza. Mindenekelőtt az alpesi élővilág tárul fel előttünk: gímszarvas, hiúz, vaddisznó, mormota, fácán, de ezenkívül számos egzotikus madarat, berber makákót, kengurut, lámát és jakot is láthatunk itt. Mindezt a Kitzbühel-Alpok mesebeli tájaival körbevéve. A látogatást még izgalmasabbá teszi a gyerekek számára, hogy az állatokat meg is lehet simogatni. A nap csúcspontja az állatok etetése, amire délután fél háromkor kerül sor. A park díjnyertes és az állatok életterét folyamatosan bővítik, körülményeiket fejlesztik.

Vadaspark – Silvretta

A híres magas alpesi út mellett található a park, gyönyörű hegyek között. Az állatsimogatóban a kiskecskék mindig örülnek a gyerekeknek, akik számára egy nagy játszóteret is kialakítottak. Szarvasok, zergék és kedves mormoták várják a látogatókat, a fogadóban pedig helyi specialitások készülnek, csülök és friss pisztráng is szerepel az étlapon. Télen az étterem különösen rusztikus hangulatot áraszt, nyáron pedig a teraszon sütkérezhetünk. Vessünk egy pillantást a kicsi, de annál érdekesebb vadászati múzeumra is. A vadasparkba egész évben ellátogathatunk.

Vadaspark – Wildbichl

Természetes élőhelyükön figyelhetjük meg az alpesi állatokat, köztük baglyokat, muflonokat, zergéket. A parknak minden évszakban megvan a maga különlegessége, például tavasszal az állatkölyköké a főszerep, míg ősszel a szarvasbőgés csodájának lehetünk részesei. Ez a vadaspark minden család számára tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt, de óvodai és iskolai csoportok számára is kitűnő programlehetőség. Egyrészt a gyerekek rengeteg tanulhatnak az állatokról, másrészt egy hatalmas játszótér is rendelkezésükre áll csúszdával, hintákkal, így egy percig sem fognak unatkozni. A parktól induló erdei tanösvény a helyi növényvilágot mutatja be a látogatókat.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here