Az Algavre-partok középső részén Albufeire az 1970-es évek óta a legnépszerűbb üdülőhely. Eredetileg egy római erődített város volt, majd tipikus halászfalu egyszerű, fehérre meszelt házakkal. A régi településből azonban nem sok maradt, hiszen 1755-ben egy földrengés szinte mindent elpusztított. Albufeira újjáépült és a 20. század közepéig művészek, írók, festők egyre nagyobb számban telepedtek le itt. Azóta viszont sokminden változott. Ma már az egykori meghitt hangulat helyett a hotelkomplexumok és a hajnalig tartó bulik határozzák meg a város karakterét.
Óvárosának gondozott, keskeny utcácskái a főtérre, a Largo Duarte Pacheco-hoz vezetnek. Ez a helyiek és a turisták kedvelt találkozási pontja, éttermekkel, szuvenír üzletekkel bélelve. Közepén a szökőkút mozaikokkal van kirakva, melyek a város templomait és egykori arculatát ábrázolják. Nem messze innen található egy alagút, amin keresztül elérhetjük Albufeira központi strandját. Séta közben kávézók, üzletek, kis butikok hívogatják a turistákat, a Rua dos Reis Candido éttermekkel, bárokkal éjjel-nappal nyüzsgő része a városnak.
A Szent Anna templom tipikus, fehérre meszelt 18. századi algarve-stílusú épület, ami a modern városba visszacsempészi a vidéki hangulatot. A város legrégebbi temploma egykor mecset volt, majd a keresztények alakították át. Ma azonban már csak egy utcanév emlékeztet rá, hiszen a földrengés során ez is elpusztult. Az óratorony Albufeira egyik legértékesebb műemléke, harangját a város nevezetes ünnepein szólaltatják meg. Egy másik torony, ami figyelmet érdemel, a Matriz templom 28 m magas harangtornya, mely jól harmonizál a neoklasszikus templommal. Belsejét egy helyi festőművész munkái díszítik. A helyi múzeumban középkori Ming kerámiákat nézhetünk meg.
Éjszakánként számos bár nyitja ki kapuit és pörgeti fel Albufeira életét. Az éttermekben érdemes kipróbálni a helyi specialitásokat, mint a cataplana vagy a caldeirada, melyek frissen fogott halakból készülnek. Az éjszakai élet és az ünneplés is az utcákon zajlik. Augusztus 20-án felvonulást és tüzijátékot is láthatunk.
Albufeira egykor falu, ma 15 ezres lakosú város, ahol több évtizede a turizmus fejlesztését helyezik előtérbe. Nemrég készült el új kikötője és egyre több szállodát húznak fel a part mentén. Szállás- és szórakozási lehetőségben nincs hiány errefelé. Történelmi látnivalókban a város a földrengés miatt nem bővelkedik, de annál több szép partszakasszal várja a nyaralni vágyókat.