Több mint 1000 éves történelmével, gazdag hagyományaival és kulturális örökségével Lengyelország évente látogatók millióit vonzza. A letűnt századok nyomát építészeti emlékek, történelmi helyek, művészeti kincsek őrzik, tökéletesen kiegészítve a festői lengyel tájakkal. Akik mélyebben is szeretnék megismerni az ország büszkeségeit és kiemelkedő értékeit, látogassanak el Lengyelország UNESCO által védett világörökségi helyszíneire.
Varsó óvárosa
1980-ban, a történelmi viharok után csaknem teljes rekonstrukción átesett városok kiemelkedő példájaként került fel az UNESCO Világörökségek listájára. A 13-20. század között Varsó sok háborút átélt, különösen a II. világháború okozott benne nagy károkat, ekkor a város szinte a semmivel lett egyenlő. Az alaposan átgondolt és a történelmi részletekre nagy hangsúlyt fektető felújítás annyira jól sikerült, hogy nemzetközileg is elismerték Varsó szépségét, ami napjainkban oktatási, kulturális, idegenforgalmi és tudományos központként játszik meghatározó szerepet Lengyelországban. A városba érkező turisták gyakorlatilag megkülönböztetni sem tudják, melyik épület eredeti és melyik az, amit teljesen újjáépítettek. A felújítások fokozatosan történtek, a Királyi Palota helyreállítása például csak 1971-ben indult meg. Ma ez Varsó egyik legfőbb látnivalója, a város élénk központja pedig az óvárosban fekvő Piactér.
Zamosc óvárosa
Gyönyörű reneszánsz épületei miatt került az UNESCO Világörökségek közé 1992-ben. A 16. században a kor egyik legnagyobb mágnása, Jan Zamoyski tette birtokai központjává a települést, melynek átalakításával a híres olasz építészt, Bernardo Morandot bízta meg. Akkoriban a város 3000 embernek nyújtott kényelmes lakhatási körülményeket és nem utolsósorban biztonságot. Czestochowa és Gdansk mellett csak Zamosc mondhatta el magáról, hogy története során sohasem sikerült elfoglalniuk a betolakodóknak. A kisváros szépen megőrizte eredeti reneszánsz elrendezését, katedrálisa Lengyelországban az egyik legszebb reneszánsz egyházi épület.
Bialowieza-erdő
1979-ben nyilvánították Világörökségnek az egykor Európa nagy részét borító erdőségek egyik utolsó megmaradt darabját. A Bialowieza-erdő története i.e. 8000-ig nyúlik vissza, ide kirándulni felér egy időutazással, láthatjuk, hogy több száz évvel ezelőtt milyen volt egy erdő, amit még nem érintett a ma óriási méreteket öltő emberi beavatkozás. A Bialowieza tulajdonképpen egy erdő-komplexum, ahol sokféle állat- és növényfaj él együtt. Lombos és tűlevelű erdők, mocsarak, ártéri erdők alkotják, melyek otthonai több száz európai bölénynek is, ami szabadon már csak nagyon kevés helyen él a világon. A bölény a szimbóluma a Bialowieza Nemzeti Parknak, melynek az erdő külön részét képezi. Területére önállóan nem, csak képzett vezetővel lehet belépni.
Augustow-csatorna
A 19. században épült csatorna átnyúlik a mai Fehéroroszország területére, a Visztula- és a Neman-folyót kapcsolja össze. Eredetileg azért építették, hogy a szárazföldi áruszállítást sújtó magas vámokat kikerüljék a vízi szállítással. Bár politikai és gazdasági okok játszottak közre a kialakításában, természeti környezete is szempont volt, amikor 1999-ben felkerült az UNESCO Világörökségek listájára. Európának ezen részén az Augustow-csatorna volt az első eleme a később kiépített belvízi hajózási rendszernek. A csatorna teljes egésze, beleértve a hozzá kapcsolódó utakat, hidakat, épületeket, gátakat, zsilipeket és hidraulikus berendezéseket, védettséget élvez.
Torun óvárosa
A híres csillagász, Nikolasz Kopernikusz szülővárosa a középkori, nagyrészt gótikus épületekkel teletűzdelt Torun, ami 1997 óta mondhatja magát az UNESCO Világörökségek büszke tagjának. A kis mézeskalács város a Német Lovagrendnek köszönheti létrejöttét, melynek tagjai a 13. században építették fel itt várukat. Hamarosan a Hanza Szövetség tagjaként is fontos szerepet töltött be és megindult a gazdasági gyarapodás útján. Impozáns épületeinek többsége – köztük Kopernikusz szülőháza – a 14-15. századból származik, szépségüket a viharos évszázadok ellenére is megőrizték. A város elrendezése és az épületek is eredeti formájukban maradtak fenn, Torun ezért képvisel különösen értéket nemcsak Lengyelországon, de Észak-Európán belül is.
Malborki vár
A csendes, 40 ezer lakosú kisváros látképét a 13. századi vár uralja, melyet 1997-ben emeltek az UNESCO Világörökségek sorába. Évente több mint félmillió turista keresi fel a Német Lovagrend egykori várát, ami a Balti-tenger déli partján a legjelentősebb erődítmény volt. A Német Lovagrend Nagymestere 1309-ben tette át székhelyét Velencéből Malborkba, ekkor építették a várat, ami azonban szűkösnek bizonyult, ezért a következő időszakokban folyamatosan bővítették. Kisebb-nagyobb várakkal egészítették ki, így napjainkban ez Közép-Európa legnagyobb, gótikus stílusú vár-komplexuma. A 19-20. században súlyos károkat szenvedett, de restaurátorok segítségével szépen helyreállították. Ha a kastélyt szervezett vezetéssel látogatjuk meg, a túrára nagyjából három 3 órát számolhatunk, de természetes a malborki vár önállóan is látogatható.
Wieliczkai sóbányák
A wieliczkai sóbányákban a 13. században indult meg a kitermelés, a maga nemében ezek Európa legrégebbi bányái. Lengyelország anyagi és szellemi kultúrájának örökségét képezik, az UNESCO ezért 1978-ban felvette őket a Világörökségek közé. A sok évszázados hagyományokat és a modernitást ötvözi az a földalatti város, amit szinte teljes infrastruktúrával építettek ki itt. Bányászok 10 generációjának adott munkát, évszázadok óta emlékműve a lengyel nemzeti öntudatnak. A bányában nyomon követhető a 13-20. század között technikai fejlődés, több kilométer hosszan művészeti alkotások, galériák, templomok, szobrok között sétálhatnak a látogatók.
