Sissinghursti kastélykertEgyetlen útikalauz sem felejti el megemlíteni, hogy Kentet Anglia Kertjének nevezik. Bár amióta ez a becenév 400 évvel ezelőtt megszületett, a megye sokat változott, de még mindig igaz, hogy tele van szebbnél szebb parkokkal, zöldellő termőföldekkel és tarka gyümölcsösökkel. Kent azonban jóval több a gyönyörű zöld területeknél. Kontrasztot adnak neki a romantikus kastélyok, a történelmi épületek és Anglia néhány olyan ikonikus látnivalója, mint a Canterbury katedrális vagy az ikonikussá vált doveri Fehér Sziklák.

Sissinghursti kastélykert

A hagyomány úgy tartja, hogy Kent kertjeinek fejlődése VIII. Henrik miatt következett be, aki nagy gyümölcsimádó hírében állva nem győzte dicsérni a kenti cseresznyét. Több gyümölcsös alapítása is az ő nevéhez köthető, melyeknek tavaszi virágzása kétségkívül az egyik leglátványosabb panorámát nyújtja egész Angliában. A nemzetközileg elismert sissinghursti kastélykertet az Erzsébet-kori kastély megmaradt részei körül az itt élő író házaspár hozta létre az 1930-as években. Számos különböző zöldség- és gyümölcsfajta terem itt, melyek az év különböző szakaiban érnek, így az étteremben egész évben lehet fogyasztani a helyi termésből készült fogásokat. A kastélykert az ország egyik legnépszerűbb látnivalója.

Goudhurst

Goudhurst

Goudhurst egykor valószínűleg egy nagy kiterjedésű tisztás volt Anderida erdeiben, majd a 12-13. században mezőgazdasági településsé nőtte ki magát. A faluban és a környékén kb. 1300 flamand takács telepedett le és nyitott üzleteket, házaik az 1350-es években épültek. Goudhurst ekkor élte fénykorát, amit a Tudorok korában a vasöntödék felépítése váltott fel. Utcáin sétálva ma is ugyanazt érezhetjük, mint száz évvel ezelőtt, amikor a falut egy festői és háborítatlan, igazi angliai hagyományokat őrző településként írták le. Pirostetős házait minden oldalról erdők veszik körbe, főutcája szinte semmit nem változott az elmúlt századok során.

Doveri Fehér Sziklák

Évszázadok óta a szabadságot és a reményt jelképezik a britek számára a ragyogó tengerparti sziklák, melyek természeti jelentőségüknél fogva is egyedülállók a szigetországban. Ma is több millió turista csodálja meg őket, még a La Manche-csatorna túloldaláról, Franciaországból is láthatók. A sziklák jelentik Nagy-Britannia Európához legközelebb eső pontját.

North Downs út

A közel 250 km hosszan kanyargó útvonal Kent legszebb részein halad át. Ahol ma autók járnak, egykor zarándokok rótták az utat, akik Winchesterből Canterbury-be igyekeztek, hogy imádkozzanak Becket Tamás szentélyénél. Az út kiemelkedő szépségű tájakat szel keresztül, az egyik legjobb választás a kenti vidék felfedezéséhez.

Hever kastély

Hever kastély

Pazar látképet nyújt a kastély, mintha a vízen lebegne. Híressé lakója, Boleyn Anna révén vált, aki itt született és itt élt a királlyal kötött házasságáig. A kastélyt 1270-ben kezdték építeni, egy korábbi várat alakítottak át. 1462-ben került a Boleyn-család birtokába, ők tovább bővítették. VIII. Henrik többször is látogatást tett itt, amikor udvarolt Annának. Halála után a kastélyt Henrik a következő feleségének ajándékozta, később több tulajdonosa is volt. 1903-ban vásárolta meg William Waldorf, aki nem sajnálta a pénzt birokra. Felújította a kastélyt, felépítette a “Tudor-falut” és létrehozta a csodálatos kerteket. A kastélyban Tudor-kori bútorokat, porcelánokat, szőnyegeket lehet megnézni, valamint VIII. Henrikről és Annáról szóló kiállításokat. A kert egyik legérdekesebb része a tó, melyen 2 éven keresztül 800 férfi dolgozott egyszerre. Az egész kertben főszerepet kap a víz, szökőkutak, tavak, vízesések teremtenek fenséges hangulatot a kastély körül.

Canterburyi katedrális

A canterburyi katedrális a kereszténységet jelképezi Angliában. Szent Ágoston 597-ben itt kezdte meg a szigetlakók hittérítését, ő volt Canterbury első érseke. A katedrálist a római városfal mentén építették fel, a 10. században bencés kolostorként működött. 1170-ben itt gyilkolták meg Becket Tamást – a későbbi Szent Tamást -, azóta minden évben zarándokok ezrei vándorolnak el ide, hogy tiszteletüket tegyék a mártír emléke előtt. Anglia egyik legrégebbi katedrálisa történelmi jelentősége folytán a Szent Márton templommal és a Szent Ágoston apátság maradványaival együtt az UNESCO Világörökségek közé tartozik.

Leeds-i kastély

A 12. században királyi palota volt, mára az egyik legszebb középkori kastélya Angliának. Egy természetes tó partján áll és hatalmas kertek veszik körbe, egykori tulajdonosai között nem kevesebb, mint hat királynőt találunk. A 13. századtól kezdődött meg folyamatos bővítése, elsősorban I. Edward, majd VIII. Henrik idején végeztek rajta jelentős átalakításokat. A viktoriánus hatás következtében ma már jóval kevésbé robusztus és erődszerű, mint volt annak idején. Kertjeit a 18. században alakították ki, rengeteg fát ültettek, tavakat és kis patakokat hoztak létre, ahol számos különböző madárfaj él. Madárháza és bergamot gyűjteménye nemzetközileg is elismert, a kastély parkjában nyaranta számos rendezvényt és koncertet tartanak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here