SteyrElképzelhetetlenül szép – Franz Schubert így foglalta össze Steyr lényegét és ezzel kár lenne vitatkozni. A gyors sodrású Enns- és Steyr-folyó találkozásánál fekszik a macskaköves utcákkal, cukorkaszínű, barokk házakkal ékesített város, Felső-Ausztria egyik legszebb települése. A több mint 1000 éves múltra visszatekintő város különböző építészeti stílusokat vonultat fel, Európa legszebb tereit mondhatja magáénak és nincs miért szerénykednie a kulturális élet tekintetében sem. Annak ellenére, hogy Steyr újabb részei Ausztria legiparosodottabb szegletei közé tartoznak, a városnak példaértékűen sikerült megőriznie nemcsak építészeti örökségét, de hagyományait is. Aki egy igazán hangulatos városnézést szeretne beiktatni az utazásba és a régióban jár, a tartomány fővárosa, Linz helyett érdemes Steyr felé vennie az irányt.

980-ban Ottokár főherceg építette fel Stirapurch-ot, a mai Lamberg kastélyt a két folyó összefolyásánál. Ez alatt épült ki a település, melynek ma látható házai nagyrészt a gótika korszakában épültek, később, a reneszánsz, a barokk és a rokokó idején “modernizálták” őket. Steyr a vaskereskedelemből tett szert jómódra, de később a háborúk, járványok és a rossz gazdasági helyzet következtében a kereskedelem mértéke drasztikusan lecsökkent. Josef Werndl 1831-ben született Steyrben, az 1860-as években átvette apja üzleteit és egy korszerű gyárat épített, melyben megkezdte a gerendelyzáras fegyverek sorozatgyártását. Steyr ekkortól Európa fegyvergyára lett, Josef Werndl pedig a város büszkesége, hiszen neki köszönhető az is, hogy Steyr Európában elsőként büszkélkedhetett hidroelektromos energiával működtetett utcai világítási rendszerrel. A Steyr-Daimler-Puch Művek a két világháborúban a fegyvergyártásnak kötelezte el magát, de a háborúk közötti időszakban autókat is gyártottak. Az 1944-es légitámadások a gyár nagy részét lerombolták, ezeket a háború végén újjáépítették és egyben korszerűsítették. Immár 10 ezer ember dolgozott a traktorok, teherautók, golyós csapágyak, vadász- és sportfegyverek előállításával foglalkozó gyárban. Steyr 1955-ig az amerikai és a szovjet zóna közti, határmenti település volt, ezt követően jelentősen megnőtt a területe, lakóinak száma pedig elérte a 39 ezret. Ma Steyr szép példája a régi városrész és a modern ipari terület harmonikus együttélésének, sokoldalúságában érdekes városa Ausztriának.

Városháza

Városháza

Gotthard Hayberger polgármester és bíró építtette a steyri Városházát, ami Ausztriában a rokokó korszak egyik legfontosabb épülete. 1765-1778. között készült el a főtéren álló, tornyos épület, melyet az ország egyik legszebb Városháza épületeként tartanak számon.

Bummerlhaus

A Városháza mellett ez Steyr leghíresebb épülete. A közép-európai gótikus építészet egyik remekműve, az osztrák profán gótikus építészet legszebb állapotban fennmaradt példája. Egy része a 13. századból származik, a 19. században Az Aranyoroszlánhoz nevű fogadó működött benne, az oroszlán még ma is Bummerlhaus szimbóluma. Napjainkban ugyan bank található benne, de a látogatók a nyitvatartási időben megnézhetik a freskókat és a tipikus burgerhaus elrendezést.

Sternhaus

A Bummerlhaus-szal ellentétben ennek az épületnek a fő jellemzője a gazdag rokokó díszítés. A Sternhaus 1727-ben egy tűzvész során elpusztult, ezután homlokzatát teljesen átépítették, mégpedig késő barokk stílusban. Nevét a főbejárat felett helyezett csillagról kapta, melyet két ragadozó madár tart, ezek a dübörgő vasipart jelképezték. Az ablakok feletti angyali figurák az ember öt érzékének szimbólumai.

Meditz ház és udvar

A Sternhaus-szal szemben álló épület egykori tulajdonosáról kapta a nevét. Gazdagon díszített homlokzata figyelemre méltó, csodás reneszánsz udvara pedig a legszebb a városban. Az udvart toszkán stílusú árkád veszi körbe három oldalról.

Innerberger Stadel

1612-ben raktárnak épült, ma tárháza a város történelmi kincseinek, hiszen itt található a Steyr Városi Múzeum. A város évszázadokon át az osztrák vasipar és az ehhez kapcsolódó kereskedelem virágzó központja volt, erről is többet megtudhatunk az itt látható kiállításokon. A múzeum fénypontjai azonban a barokk és biedermeier betlehemes figurák.

Lamberg kastély

Lamberg kastély

A két folyó között, a város északi szélén áll a kastély, melynek legelső változata 980-ban épült fel. A 11. századtól kezdve az Ottokár dinasztia székhelye volt, 1727-ben tűz pusztította. Ezt követően teljesen átépítették pazar barokk stílusban. Napjainkban az önkormányzati hivatalok működnek itt, galériájában művészeti kiállításokat tartanak, parkja pedig nyitva áll a látogatók előtt.

Vogelsang kastély

1877-ben Josef Werndl építtette a skót kastélyok mintájára. Bár otthonát szerette volna kialakítani benne, valójában sohasem lakott itt. 1884-ben a kastélyban rendezték meg az ipari kiállítást. Miután Werndl meghalt, az épület lánya tulajdonában került, aki ettől kezdve itt élt. 1928-ban a tiroli ferences rend vásárolta meg és alakított ki a kastélyban egy bentlakásos fiúiskolát.

Szent Mihály templom

A Steyr-híd végében áll a kéttornyú templom. A csodálatos barokk épületet 1635-1677. között építették a jezsuiták, tornyai közötti oromfalán egy freskó látható Szent Mihály arkangyallal és a gonosz angyalok bukásával. Leglátványosabb része a templomnak a belső tere, ami a rokokó stílus jegyében született. Berendezése 1763-1771. között készült és az évszázadok során változott ugyan, mégis nagyon szépen őrzi eredeti formáját. A templom mindhárom emelete és tornyai is látogathatók.

Franz Schubert ház

A város főterén két ház is áll, melyről azt tartják, hogy Schubert itt szállt meg, amíg a városban tartózkodott. Az egyik a Paumgartner ház a 16-os szám alatt, a másik a 34-es szám alatt álló Schellmann ház. A Paumgartner házban ma drogéria működik és falán egy plaketten emlékeznek meg arról, hogy Schubert e ház falai között írta Pisztrángötösét. A Schelmman ház nagyobb, be lehet menni udvarába, ami szinte pont úgy fest ma is, mint 200 évvel ezelőtt. Schubert 1819-ben érkezett a városba, Steyr egyik állomása volt annak az utazásnak, melynek során Vogl-lal bejárta Felső-Ausztriát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here