Bélai-barlang

Szlovákiában rengeteg barlang található, melyek egy része még felfedezetlen, sokat pedig csak képzett barlangászok látogathatnak. A több mint 2400 barlangból csupán egy maroknyi olyan van az országban, ami a turisták előtt is nyitva áll. A Szlovák-karszt barlangjai az UNESCO Világörökségek közé tartoznak, bennük láthatók a világ legnagyobb cseppkő, aragonit és mésztufa képződményei, valamint olyan jéggel teli szakadékok, melyek figyelembe véve a terület tengerszint feletti magasságát, egyedülállóak Közép-Európában.

Bélai-barlang

A Tátra Nemzeti Parkban található barlang bejáratához egy 1 km hosszú tanösvény vezet. A föld alatt bejárható út hossza 1360 m, a túra nagyjából egy órán át tart és közben 860 lépcsőn haladnak át a kirándulók, akiknek még nyáron is érdemes melegen öltözni, mert a barlang hőmérséklete 5-6 fok körül mozog, a páratartalom pedig 90-97%. A séta hatalmas csarnokokon és keskeny folyosókon át vezet, szakadékok és vízesések díszítik a barlangot. A Zeneterem az itt található tóba hulló vízcseppek hangjáról kapta a nevét, mivel kitűnőek az akusztikai adottságai, a barlangban koncerteket is gyakran tartanak.

Bajmóc vára-barlang

Ez a kis mésztufa barlang már évszázadokkal ezelőtt is fontos szerepet töltött be, amikor Bajmóc várának lakói rejtekhelyként és víztározóként használták. Nem találtak bizonyítékokat arra, hogy a kőkorban éltek volna a barlangban emberek, de a középkorban a várnak saját vízforrást biztosított, azaz a lakók mindig tiszta vízhez juthattak, amit az ellenség nem tudott megmérgezni. A barlangtúra a várnéző séta részét képezi.

Dobsinai jégbarlang

Dobsinai jégbarlang

A világ egyik leghíresebb és Szlovákia legnagyobb jégbarlangja, melyben a jég zúzalék, sztalagmitok és oszlopok formájában is megtalálható. A Nagy Teremben a jég vastagsága rendkívüli, 26,5 m. A dobsinai jégbarlangnak számos lenyűgöző szakasza van, termek, folyosók, kupolák. Tele van jégből képződött alakzatokkal, melyek közül több is eléri a barlang mennyezetét. A barlangban a hőmérséklet általában -3 fok körül mozog, a meleg öltözet elengedhetetlen.

Halott denevérek barlangja

Az Alacsony-Tátrában lévő barlangban tömegével találták meg elhullott denevérek csontjait, melyek között néhány 6000 éves, de kecskék, medvék, nyestek maradványaira is bukkantak. Ez a barlang az egyik legnagyobb Szlovákiában, melyben eddig 14 szintet és két párhuzamos ágat tártak fel. A túra során 1 km-es szakaszt lehet bejárni, mely kivilágított és acélhuzalokkal biztosított. A barlang 6 év alatti gyermekek számára is látogatható.

Gombaszögi-barlang

A Szlovák-karszt magával ragadó barlangja ez, ahol törékeny és kivételesen keskeny mésztufa képződmények láthatók. A Világörökségek sorába tartozó barlang olyan természetes dekorációval büszkélkedhet, ami semmilyen más szlovák barlangban nem látható. A légiesen könnyű, sokszor csupán szívószál vastagságú cseppkövek kecsesen lógnak lefelé a barlang mennyezetéről. A barlangtúra fél kilométeres, nagyjából 30 perc alatt megtehető.

Ochtinai aragonitbarlang

Egyedülálló jelenség, ami szépségével évszázadok óta meghökkenti és lenyűgözi a látogatókat. Gazdag és változatos aragonit díszítése mellett egyik legszebb része a Mély Katedrális, a 3 m mélységű tó. Az Európában egyedülálló barlangban három különböző korszakból származó aragonit képződményeket találtak, közülük a legrégebbi 138 ezer évvel ezelőtt keletkezett. A Tejút Terem talán a leglátványosabb része a barlangnak, ahol a mennyezetet fehér aragonit csokrok borítják, melyek a lámpafényben úgy ragyognak, mint éjszakai égen a csillagok. A barlang bejárható szakaszán a szintkülönbség csupán 19 m, ezért gyerekekkel is neki lehet vágni a nagyjából félórás túrának.

Zla Diera-barlang

Zla Diera-barlang

A Zla Diera, azaz a Rossz Lyuk-barlang a Presov régió egyetlen látogatható barlangja. Mivel nincs kivilágítva, a kirándulók fejlámpát kapnak a túra megkezdése előtt. A tapasztalt barlangászok és a laikus érdeklődők egyformán érdekesnek fogják találni a változatos és különleges barlangot. Az ide vezető út az egyik legszebb túraösvény Európában. A barlangtúra során érdemes strapabíró cipőt viselni, de különösebb fizikai erőnlétre nincs szükség hozzá, ugyanakkor gyerekeknek nem javasolt a túrán való részvétel.

Vazecka-barlang

Ez a varázslatos barlang a Tátra alatt bújik meg, egykor a barlangi medvék otthona volt, akik itt éltek és nevelték fel kicsinyeiket 15 ezer évvel ezelőtt. Hosszú, vízszintes folyosóit a Fehér-Vág patak általi erózió formálta. A barlang gazdagon díszített csillogó, fehér cseppkövekkel, a falakból előtörő vízesésekkel. Mivel a barlangnak csupán 235 m-es szakasza látogatható, rövid idő alatt be lehet járni, ezért kisgyerekekkel is érdemes eljönni ide.

Stanisovska-barlang

Az egy órás barlangtúrát képzett barlangászok vezetésével lehet megtenni. Ők kalauzolják a látogatókat ebben a föld alatti világban, melynek páratlan hangulatot ad egyedi megvilágítása. Kizárólag néhány reflektor ad fényt és emeli ki a cseppkövek gyönyörű és olykor bizarr formáit. A barlangban egykor sámánok mutattak be áldozatokat és barlangi medvék maradványait is megtalálták. A túra kevesebb, mint egy órán át tart, a látogatók fejlámpát kapnak.

Krasznahorkai-barlang

A Krasznahorkai-, másnéven Várhosszúréti Buzgó-barlang bejárása 2 órát vesz igénybe és ennek minden percében számtalan érdekességet tartogat. A barlangban fa rámpákon, kötelekkel biztosított hidakon lehet közlekedni, rendkívül keskeny folyosókon át és gyönyörű természeti képződmények között vezet út. A barlangba való belépés előtt a látogatókat teljes barlangász felszereléssel látják el. Nagyjából 450 m-es szakasz járható be, melynek fénypontja a 34 m magas oszlop az Óriások Termében. 15 év alatti gyermekek csak szülőkkel együtt látogathatják a barlangot, a túlsúlyosakat belépés előtt vizsgálatnak vetik alá, hogy ellenőrizzék, biztosan bírni fogják-e a fizikai megterhelést. A barlangban néhány igen szűk járaton is át kell jutni, ami megköveteli a rugalmas mozgást és a strapabíró cipőt.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Szerkesztők !
    Örülök változatos, érdekes és szép lapjuknak, csak az információkat kellene valakinek lektorálni ! Olyat nem volna szabad leírni, h. Pozsony 42 ooo lakósú város, vagy h. Selmecányán volt valaha Európa legnagyobb szén (!)bányája stb..

    • Köszönjük az észrevételt!
      Sajnos előfordulnak az elírások, de nagyon hálásak vagyunk, ha felhívják rá a figyelmünket. Javítottam a hibákat! Pótoltam a lemaradt nullát és az ezüstöt…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here