Kezdőlap Szlovákia Várak és kastélyok Szlovákiában

Várak és kastélyok Szlovákiában

0

A szlovák várak az ezerarcú múlt tanúi. A középkorban sorra emelték őket, hogy védekezzenek az ellenséggel szemben, később a reformációt próbálták legyőzni általuk, majd a nemesség használta őket, hogy hatalmát érvényesítse az emberek felett, az arisztokraták pedig nyomatékot adva származásuknak, rangjuknak, vagyonuknak költöztek a pompás kastélyokba.
Bármilyen célt is szolgáltak valaha, ma a turisták járják végig legendás termeiket vagy gyönyörködnek festői romjaikban. Ha csupán egyetlen napunk van, amit Szlovákia felfedezésére szánhatunk, egy várat vagy kastélyt mindenképp ejtsünk útba.

Csejtei vár

A Kárpátok titokzatos várát utolsó lakója, Báthory Erzsébet tette hírhedté. A vár létezéséről először egy 1248-ban kelt dokumentum tudósít. A következő évszázadokban számos tulajdonosa volt, 1708-ban pedig Rákóczi seregei égették fel. Ezután a várat helyreállították és börtönnek használták. Hamarosan azonban újra tűz pusztította és romlásnak indult. Báthory Erzsébet a 16-17. század fordulóján lakott itt, férjétől, Nádasdy Ferenc gróftól kapta nászajándékba 12 faluval együtt. Állítólag itt történtek a grófnőhöz kapcsolódó véres események, melyek miatt bebörtönözték. A várkastély udvarán több női holttestet is megtaláltak, a gyilkosságokat Báthory Erzsébetre fogták, valószínűleg a hatalmas vagyona miatti féltékenységből. A grófnőt a várban tartották fogva, befalazva, itt halt meg 1614-ben. A csejtei templomban temették el.
Ha autóval érkezünk, a falunál lehet leparkolni, onnan egy nagyjából 3 km-es út visz fel a dombtetőre a várhoz.

Bajmóc vára

Közép-Európa egyik legszebb és leglátogatottabb vára a bajmóci, melyet először egy 12. századi forrás említ. Neves tulajdonosai között volt Corvin Mátyás, a Thurzó család és a Pálffyak, akik a Loire-menti kastélyok mintájára építtették át a korábban robusztus várat. Ennek eredményét láthatjuk ma egy finom, mégis a középkori várak legfőbb jellegzetességeit kiemelő épület képében. A várban történeti és művészeti múzeum is működik, a termekben láthatók az eredeti bútorok, különböző tárgyak és festmények. A várnéző túra magában foglalja az épület alatt húzódó cseppkőbarlang meglátogatását is, ami a vár 26 m mély kútjával van összekapcsolva. A legenda szerint a várban a Fekete Hölgy szelleme bolyong, akit rokonai vádoltak meg hűtlenséggel, mire a férje választás elé állította. Azt mondta feleségének, ugorjon le a vár tornyából és ha ártatlan, életben marad. A nő újszülött gyermekével vetette magát a mélybe, mivel tudta, hogy nem követett el bűnt. Azóta többen látták a toronyban és a lépcsőkön kísérteni. Az ő történetéről is többet meg lehet tudni a minden évben megrendezésre kerülő Szellemek és Kísértetek Fesztiválon, de a vár programnaptárjában nem ez az egyetlen esemény. Folyamatosan zajlanak a rendezvények, ennek is köszönhető a vár népszerűsége.

Árva vára

Szlovákia egyik legnagyobb vára egy magas sziklafokon ül, az Árva-folyó felett. Ahogyan a szlovák várak többsége, eredetileg ezt is védelmi erődnek építették a 13. század második felében, közvetlenül a tatár támadások után. Számos arisztokrata és nemes birtokolta a várat, ami biztosította a Lengyelország felé haladó kereskedelmi utat, valamint a régió közigazgatási és katonai központjaként is funkcionált. Miután 1556-ban Thurzó Ferencé lett, jelentős átalakuláson, korszerűsítésen ment keresztül. Thurzó felesége, Czobor Erzsébet állítólag még ma is őrzi a várat. 1800-ban több napon és éjjelen át tartó tűzvész sújtotta az épületet, de szerencsére Zichy Ferenc szinte azonnal hozzálátott a helyreállításhoz és szépen felújította. Röviddel ezután megnyitották benne Szlovákia legelső múzeumát. A vár belsejében tett séta évszázadokat repít vissza az időben. Lenyűgözően berendezett szobákat, fegyvergyűjteményt, kínzókamrát, régészeti, történeti és természettudományos kiállítást lehet megtekinteni, de le lehet menni föld alatti folyosóiba is.

Vöröskői vár

Szlovákia talán legszebb állapotban fennmaradt vára Pozsonytól nem messze található. Királyi várként épült, története a 13. századig nyúlik vissza. A 16. században erőddé alakították át a kor legfejlettebb építészeti megoldásaival. 1583-tól egészen a II. világháborúig a Pálffy családdal fűződött össze a sorsa, akik gyönyörű lakóépületté alakították át a robusztus erődöt, melyben ma az arisztokráciát és a történelmi eseményeket bemutató kiállítást lehet megnézni. Mivel mind külseje, mind belseje magával ragadó, az európai és a tengerentúli filmesek kedvelt forgatási helyszíne. A látogatók számára várjátékokat és solymászati bemutatókat tartanak, de különleges élmény részt venni az éjszakai várlátogatáson is.

Ólubló vára

A 14. században épült vár látta el a Lengyelország felé menő kereskedelmi utak védelmét. Fontos közigazgatási központ volt és itt őrizték a lengyel koronaékszereket is. Ezen a csodálatos helyen az egész napot is izgalmasan el lehet tölteni, főleg azok szerezhetnek nagy élményeket, akik szeretik a történelmet. A vár belsejében számtalan kiállítást lehet megnézni, melyek elsősorban a várral kapcsolatos dokumentumokra, a népviseletre, használati tárgyakra és a népművészetre fókuszálnak, de a vár tele van történelmi bútorokkal, fegyverekkel, látogatható a pincéje és ritka hintógyűjteménnyel is büszkélkedhet.

Gidrafai kastély

A gidrafai vagy budmericei kastélyt a 19. század végén a Pálffyak építtették. Tulajdonosa, Pálffy János is megadta magát az akkori divatnak és a gótika csodálatának jegyében építtette át a kastélyt, körülötte pedig egy kiterjedt angolparkot hozott létre. Az egész komplexumot a Loire-menti kastélyok ihlették, nem kell Franciaországig menni ahhoz, hogy a romantikának ebből a fajtájából ízelítőt kapjunk. 1945-ben a tündöklő kastélyt államosították, az ötvenes évektől pedig szlovák írók alkotóműhelyét hozták létre benne. A kastély belseje nem, de a parkja egész évben látogatható.

Dévényi vár

Az egyik legrégebbi szlovák vár, mely a Morva és a Duna összefolyása felett csodálatos látképet nyújt. Pozsonyból autóval percek alatt el lehet jutni ide, már csak a látvány miatt sem szabad kihagyni. A dévényi vár 212 m-rel a föld felett, egy szikla tetején áll, ma már csak romjaiban, de még így is nagyon népszerű, a pozsonyi családok gyakran töltik itt a napfényes délutánokat. A több mint 1000 éves vár egyik legérdekesebb része az egyedülálló, 55 m mély kút, a leghírhedtebb része pedig a Szűz Torony, ahol a legenda szerint szép szüzeket tartottak bebörtönözve, akik a torony ablakából vetették ki magukat. A kiállítás a vár 11-19. századi történetét mutatja be.

Betléri kastély

Az 50 szobás vadászkastély tulajdonosa a Bebek család volt, utánuk évszázadokon át az Andrássyak birtokába tartozott. A 15. század első felében épült, fokozatosan növekedett és folyamatosan változott az arculata. Amit ma látunk, az a legutolsó, 19. századi átépítések eredménye. Gyönyörű, 80 hektáros angolparkját a 18. században alakították ki, benne számos ritka fafajtával, szökőkutakkal, szobrokkal, de van itt egy mesterséges barlang és egy 8 m magas vízesés is. A 19. században vadállatok is éltek a parkban, barnamedvét, hiúzt, muflont tartottak, hogy az akkoriban divatos középkori atmoszférát megteremtsék. A kastély belseje nagyon romantikus és fényűző, a könyvtár tele van régi, értékes művekkel, megnézhető a 8 fürdőszoba, a festmények, dísztárgyak és az utazások során összegyűjtött szuvenírek, köztük egy egyiptomi múmia is.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version