Amikor az 1500-as évektől kezdve egyre inkább elterjedt a fegyveres vadászat, a hegyekben élő állatokat tömegesen kezdték elejteni. Az évszázadok során számuk annyira megcsappant, hogy a nemzeti természetvédelmi egyesületek összefogtak megmentésükre és élőhelyüket, ahol más ritka állat- és növényfajok is honosak, nemzeti parkká alakították. Ez érdekes kettősséget eredményezett és ellentmondást szült, hiszen egyrészt a kőszáli kecskét szerették volna védeni, másrészt az emberek számára is szerették volna nyitottá tenni a területet. A kettő viszont nehezen volt összeegyeztethető. Megoldásként a Vanoise Nemzeti Parkban két zónát különítettek el egymástól. A belső részei fokozottan védettek, a kőszáli kecskék így háborítatlanul élhetnek saját területükön, míg a park külső zónáját a környező kis falvakra, tanyákra terjesztették ki, melyek továbbra is harmóniában létezhetnek az őket körülvevő csodás természettel.
A Vanoise Nemzeti Park története csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza, a vidéken azonban számtalan nyom bizonyítja, hogy már a neolitikumban is éltek itt emberek. Sziklákba vájt, kúp alakú rések 3000 m-es magasságban, melyek funkcióját a régészeknek még nem sikerült pontosan megállapítaniuk, de ezeken kívül is több jelét találták a történelem előtti közösségeknek. Emberi alakokat és állatokat, keresztet formázó kőfaragványok, eszközök, valamint egy 2700 m-en lévő szikla, melyben 82 pár lábnyomot véstek. A mélyedések kis méretéből arra lehet következtetni, hogy nők és gyermekek nyomait örökítették meg. A műemlék szikláról azt feltételezik, hogy különböző szakrális tevékenységek és találkozók színhelye lehetett. Macskaköves utak, alacsony kőfalak, útkereszteződésekben elhelyezett keresztek emlékeztetnek arra, hogy egykor forgalmas átkelők voltak a Vanoise Nemzeti Park hegyvonulatai között.
A nemzeti park színes élővilágában az alpesi szinten, 3000 m körül havasi gyopár, fekete vanília orchidea, többféle zúzmó megtalálható, lejjebb áfonya, boróka bokrok és tűlevelű erdők teszik változatossá a tájat. A kőszáli kecske mellett a Vanoise Nemzeti Park otthont ad mormotáknak, zergéknek, sasoknak, kisebb emlősöknek és több madárfajnak. A park létrehozása óta az itt élő állatfajok egyedeinek száma megsokszorozódott, a nemzeti park tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mivel sokakban felmerült a kérdés, hogy csak városi legenda vagy a park területén valóban találkozhat az arrajáró farkasokkal, a nemzeti park információt tett közzé ezzel kapcsolatban, mely szerint a vidékről ez a faj korábban teljesen kipusztult, de egy ideje az Olaszországhoz tartozó hegyekből átvándorolt néhány egyed, így a park területén élő farkas-csoportok száma is egyre nő.
A Vanoise Nemzeti Park területét 1972-ben egybe olvasztották az olasz Grand Paradiso Nemzeti Parkkal. Ketten együtt Európa legnagyobb védett területét alkotják 1250 km2-en. A nemzeti park területén sportolási lehetőség nincs, mivel az állatok nyugalmát nem akarják ezzel megzavarni. Tábort verni csak a kijelölt helyeken lehet és a látogatókra vonatkozóan több szabály szolgálja a természet értékeinek védelmét. Nyaranta túrákat szerveznek a parkban, ahol vezetők ismertetik meg a Vanois vidékét a kirándulókkal. A park mindenki előtt nyitva áll, így nemcseak szervezetten, hanem egyénileg is be lehet járni. Érdemes rövidebb szakaszokra osztani az utat és közben megszállni egy-egy környékbeli faluban.
A nemzeti park célja az alpesi élővilág feltérképezése, megőrzése és bemutatása, az elmúlt négy évtizedben erre sikerrel fektettek nagy hangsúlyt. Az eredetileg a kőszáli kecske megmentésére létrehozott park területén ma már tízszer annyi egyede él ennek a fajnak, mint a nemzeti park létrejötte előtt.
Bár a Vanoise Nemzeti Park legmagasabb hegycsúcsai sem emelkednek 3000 m fölé, a látványuk igazi magaslati élménnyel ajándékozza meg a látogatókat. Télen a síelés és a havas sportok miatt vonzó a vidék, nyáron pedig a természet szerelmesei csodálkozhatnak rá a nemzeti park kincseire.
