Kezdőlap Ausztria Utazás Vorarlbergben

Utazás Vorarlbergben

0

Ausztria második legkisebb tartománya az ország nyugati felén fekszik, rendkívül változatos tájképpel. Egyik oldalán a 400 m-es tengerszint feletti magasságban fekvő Boden-tóval, másik felén a 3000 m magas gleccserekkel – mindez csupán egy órányi autóútra egymástól. Nem csoda, hogy Vorarlbergbe télen-nyáron rengeteg turista érkezik, hiszen a táj az év minden szakában bőséges kikapcsolódási lehetőségeket nyújt. A Németországgal, Svájccal és Lichtensteinnel határos tartomány paradicsom a kerékpárosok, síelők, golfozók, túrázók és a vízisportok szerelmeseinek számára.

Vorarlberg az egyetlen olyan tartománya az országnak, ahol alemann népesség él, ez többek közt az akcentusukban is tetten érhető. Rendezett városai, drámai hegyvidéki tájai miatt nagy elismertségnek örvend. Itt található Európa harmadik legnagyobb tava, a Boden-tó, a tartomány fővárosa, Bregenz, pedig egy gyönyörű történelmi város, ami szintén emeli Vorarlberg fényét. A város lakói méltán büszkék csodás fekvésű városukra, ahol a turisták nemcsak a környezettől lesznek elvarázsolva, de a szép állapotban fennmaradt középkori épületektől is. Meredek úton érkezünk fel az idilli óvárosba, ahova a város címerével díszített városkapun keresztül léphetünk be. A történelmi utcák és terek egy legmeghatározóbb nevezetessége a Martinsturm, Bregenz szimbolikus épülete. 1601-ben Bregenz grófjai építették és használták magtárnak. Az épületben helytörténeti múzeum mutatja be a város történelmének alakulását, a torony tetejéből pedig fantasztikus kilátás nyílik a környező hegyekre és a Boden-tóra. A Felső-városban érdemes megnézni az egykori Gesellen kórház 15. századi épületét, a régi városházát és a festői Deuring kastélyt. A város tökéletes kiindulópont a környék felfedezéséhez.

Az itt fekvő Bregenzerwaldi erdő kulturális és természeti értékei miatt nemcsak az osztrák, de a külföldi turisták körében is jól ismert. Az Alpok egyik legszebb erdejeként tartják számon. Valójában az erdő nem annyira elzárt és távoli, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Nagyon jól megközelíthető és bejárható, a hegycsúcsok többségéhez liftek viszik fel a látogatókat, ez nyáron a kirándulók, telente a síelők dolgát nagyban megkönnyíti. Azok a turisták, akik legalább három éjszakát eltöltenek itt, ingyen megkapják a Bregenzerwald kártyát, amivel ingyen használhatják a tömegközlekedést, így a lifteket is. Bregenzerwald egyik leghíresebb túraösvénye a Sajtút, ami megismertet a vidék hagyományos gasztronómiájával, ezen keresztül pedig a történelembe is bepillantást enged. Bregenzerwald másik nevezetessége a kisvasút, melyt kizárólag turisztikai célból működtetnek. Az eredeti vasútvonalnak mára csupán töredéke maradt meg, egy nagyjából 5 km-es szakaszt járhatunk be a kis gőzössel, ami festői folyók és patakok mellett visz el.

Bregenzerwald legjelentősebb települése Bezau, de a vidék igazi esszenciáját Schwarzenberg faluban ízlelhetjük meg. A külföldiek által is kedvelt kis településnek kevesebb, mint 2000 lakója van, sok szempontból őrzi a vidéki Vorarlberg eredeti hangulatát. Az erdő egyik legszebb kis falvában járunk, régi, hagyományos stílusú parasztházak között. Minden nyáron sor kerül a Schubert emlékére megrendezett koncertsorozatra, szeptember közepén pedig a híres marhahajtásra, amikor kb. 700, látványosan feldíszített tehenet hajtanak le az alpesi legelőkről. A faluban ekkor hatalmas ünnepségek zajlanak, előkerülnek a népviseletek és a tradicionális ételek.

A Montafon régiót egy 39 km hosszú völgy alkotja, ami Bludenznél kezdődik. Több település is található itt, melyeknek érdekessége a nevük, ami nemcsak a külföldiek számára hangzik furcsán, de maguk az osztrákok is kissé bizarrnak találják őket. Ennek oka, hogy a települések elnevezése nagyrészt alemann eredetű és egyéb, helyben beszélt dialektusokat tükröz, ezért mindenki számára idegenül hangzik, aki nem innen származik. Montafon gazdaságában egyértelműen a turizmusé a meghatározó szerep. Nyári hónapokban a kirándulók a Silvretta magas alpesi úton keresztül érkeznek, rengeteg a túrázó és a hegymászó errefelé. Télen ugyanezek a vidékek vonzzák mágnesként azokat a síelőket, akik egy felkapott, színvonalas terepet keresnek a síeléshez.

Tirol és Vorarlberg között fekszik a vidék másik síparadicsoma, Arlberg. A svájci határ közelében 1793 m magasan találjuk Ausztria ma legmodernebb és legexkluzívabb síterepeit. A terület évszázadokkal ezelőtt nagyjából annyi megélhetést nyújtott a helyieknek, mint egy sivatag, a helyzet mára azonban tökéletesen megfordult. A maroknyi települések óriási haszonra tesznek szert a turizmusból, amit az elmúlt években már az állam is minden erejével támogat. Akik néhány évtizede még a terméketlen talajjal vívtak elkeseredett harcot a megélhetésért, azokból mára hotel- vagy étterem tulajdonos lett. Ez a szépívű fejlődés az ország egyik leggazdagabb területét hozta létre itt. Arlberg legfontosabb települései St. Anton, a pazar Lech, Zürs és Klösterle, a luxus fellegvárai, St. Christoph és Stuben vagy az inkább családbarát Pettneu. Az itteni síterületek, mint a Weisser Ring, szinte legendás hírnevet szereztek maguknak. 2002-ben több mint egymillió vendégéjszakával büszkélkedhettek, ami rekordnak számít. A sportolási, kikapcsolódási lehetőségek kibővítése nem keveset lendített Arlberg népszerűségén, főleg ahhoz képest, hogy az 1980-as években nyaranta a vidék szinte valamennyi szállodája bezárta kapuit. Ma már a túrázók, siklóernyőzők, hegymászók, kerékpárosok egész évben találnak szállást.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version