Kezdőlap Törökország Tippek a törökországi utazáshoz

Tippek a törökországi utazáshoz

0

Mielőtt külföldre utazunk, nem árt alaposabban utánanézni néhány dolognak, ami jelentősen megkönnyítheti az ott tartózkodásunkat. Minden országban mások a szokások és a szolgáltatások, melyekkel kapcsolatban célszerű előre tájékozódni, hogy – akár vészhelyzetben – tudjuk, hova fordulhatunk vagy éppen mit kell tennünk. Törökországra ez fokozottan igaz, hiszen a miénktől teljesen eltérő kultúrájú országról van szó, ezért is fontos, hogy tisztában legyünk a helyi viszonyokkal, szabályokkal, így semmi nem árnyékolhatja be az utazásunkat.

1. Pénzváltás

Érdemes a pénzváltó irodákat választani, ahol általában jobb árfolyamon, kevesebb sorban állással, gyorsabban tudjuk megoldani a pénzváltást, mint a bankokban. Ha néhány napnál többet töltünk az országban, egyszerre csak kevés pénzt váltsunk át. Meg fogunk lepődni, hogy akár egy hét alatt mekkorát változik az árfolyam.

2. Alkudozás

Sokan azt hiszik, Törökországban bárhol kedvünkre alkudozhatunk, de ez nem így van. Az üzletekben, élelmiszerboltokban mindenütt szabott árak vannak. Alkudozni kizárólag olyan helyeken lehet, ahol sok a turista, pl. a bazárokban, ajándékboltokban. Mindig több helyen ellenőrizzük az adott termék árát, hogy tisztában legyünk annak nagyjábóli értékével. Az átlagárhoz képest próbáljuk 15-20%-ot alkudni.

3. Borravaló

Ha elégedettek vagyunk valamilyen szolgáltatással az étteremben, a taxinál vagy a hotelben, 10-15% borravalóval honoráljuk a minőségi kiszolgálást.

4. Taxi

Mielőtt elvitetjük magunkat, kérjünk egy becsült viteldíjat a sofőrtől és csak eztán mondjunk igent a fuvarra. Érdemes külön megkérni a sofőrt arra, hogy használja a taxiórát, hogy a végén ne érjen minket meglepetés.

5. Telefonfülkék használata

Törökországban a telefonfülkék három különböző rendszer szerint működnek: telefonérmével (zseton), telefonkártyával és hitelkártyával. Telefonkártyát- és érmét a török Telecom irodákban és a postákon tudunk vásárolni. Annál is inkább érdemes az utcai fülkéket használni, mert a hotelekben általában méregdrágán tudjuk csak lebonyolítani a hívásokat.

6. Illemszabályok a mecsetekben

Ha belülről is szeretnénk megnézni a törökök gyönyörű mecsetjeit, néhány szabályt be kell tartanunk. Öltözködjünk szolídan – ne strandruhában vagy kihívó miniszoknyában térjünk be -, a cipőnket pedig hagyjuk a bejárat előtt. Ügyeljünk arra, hogy a cipő talpa véletlenül se forduljon felfelé, mert ez a törököknél sértésnek számít. A férfiaknak nem tanácsos sortban meglátogatni a mecseteket. A bent imádkozókat mindig hátulról kerüljük ki és ne előttük sétáljunk el, bár a legtöbb mecset imádkozás idején zárva tart a látogatók előtt. Belépés előtt a nőket megkérhetik, hogy tegyenek egy kendőt vagy sálat a fejükre. A halk beszéd, mint minden templomnál, itt is magától értetődő.

7. Fényképezés a múzeumokban

Sok múzeumban nem szabad fényképezni, van, ahol csak vakut használni tilos. Hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe, még a bejáratnál ellenőrizzük az ide vonatkozó előírásokat. Az egyszerűség kedvéért a többnyelvű kiírások helyett sokszor ábrákkal – fényképezőgép áthúzva – tájékoztatják a turistákat.

8. Nyilvános wc-k

A városközpontokban, múzeumokban, éttermekben, mecsetekben, benzinkutakon találunk nyilvános wc-ket, amiket általában csekély díjért használhatunk. A nálunk megszokott stílusú wc-t elsősorban az üdülőhelyek, turistaközpontok környékén lévő éttermekben, benzinkutakon találunk. Vidéken azonban kevesebb van belőlük, errefelé főként a földbe mélyített wc-kkel találkozhatunk.

9. Ételfertőzés

Bár a hatóságok nagyon szigorúan veszik az ellenőrzéseket, néha-néha elfordulnak ételek okozta hasmenések, elsősorban nem a fertőzések miatt, hanem mert a turisták gyomra nincs hozzászokva a török fűszerezéshez. Gyomorbántalmak és hasmenés ellen vigyünk magunkkal gyógyszert az utazáshoz. A török konyha élvezetéről azonban nem érdemes lemondani, hiszen a kínai és a francia mellett ez a világon a harmadik legnépszerűbb nemzeti konyha.

10. Hotelben

A szállodákban általános szabály, hogy nem hozhatunk magunk vásárolta ételeket a szobába, ám éppen ennyire általános az is, hogy szemet hunynak, ha a vendégek a saját élelmiszereiket és italaikat viszik fel magukkal.

11. Közlekedés

Az utcákon gyalogosként legyünk nagyon figyelmesek, ugyanis a megszokottól eltérően Törökországban a gyalogosokkal szemben az autósoknak van elsőbbségük. Csak akkor lépjünk le az útra, ha az autók kellő távolságban vannak tőlünk.

12. Gyanús szuvenírek

Ha régészeti lelőhelyekre kirándulunk, sok árussal fogunk találkozni, akik az adott helyszínről származó régi érméket, kerámia töredékeket kínálnak nekünk. Két okból se vásároljunk tőlük, egyrészt, mert nagy valószínűséggel hamis árut akarnak eladni, másrészt, ha valódiak volnának, akkor pedig törvényellenes a műkincsek ilyen módon történő árusítása. Antik tárgyak kivitelét az országból nagyon szigorúan büntetik.
Az utcai árusokból egyébként a városokban sincs hiány. Ha odajön hozzánk valaki azzal, hogy ezt vagy azt vásároljunk tőle, köszönjük meg és álljunk tovább. Ha szóba elegyedünk velük, miközben semmit nem akarunk venni, a győzködés elől akár fél órán át sem fogunk szabadulni.

13. Ismerkedés a helyiekkel

Ha szeretnénk beszélgetni a helyiekkel, különösen a gyerekekkel, tegyük bátran, nagyon nyitottak a külföldiek felé. Ám ha valaki azzal áll elő, hogy valami érdekes dolgot szeretne mutatni, a másutt lévő üzletébe vagy egy italra csábít, semmiképp se fogadjuk el az invitálást.

14. Víz

Bár a csapvízzel sincs semmi probléma, a turistáknak általában javasolni szokták, hogy kerüljék a csapvíz használatát vagy csökkentsék azt a minimálisra. Palackozott vizet mindenhol árulnak és olcsón vásárolhatjuk meg. Mindig győződjünk meg arról, hogy lezárt palackot vásárolunk.

15. Gyógyszertárak

A török gyógyszertárak nagyon jól felszereltek, a patikusok pedig roppant készségesek a turistákkal. Minden módon megpróbálnak segíteni még akkor is, ha nem találnak közös nyelvet. Gyógyszereket széles választékban árulnak, melyeknek a minősége is kitűnő, ezért ha szükségünk van rá, ne legyenek kétségeink, bátran térjünk be a legközelebbi gyógyszertárba.

16. Szőnyeg vásárlás

Ha a híres Yagcibedir szőnyeget szeretnénk megvásárolni, előtte végezzünk próbát. Vegyünk elő egy fehér zsebkendőt vagy egy fehér rongydarabot és dörzsöljük vele a szőnyeg kék részét. Ha a zsebkendő is kék lesz, ne vegyük meg a szőnyeget, mert hamisítvány. A kék színt a legnehezebb festeni, ezért ennek a tartóssága egyben a szőnyeg minőségét is megmutatja. Érdemes a szőnyeg hátoldalát is megnézni, hogy találunk-e fehér szálakat.

17. Ramadán

Sok turistában felmerül, hogy a Ramadán befolyásolja-e valamiben a nyaralást. Nem, nem befolyásolja. Az élet napközben és éjszaka is ugyanúgy folyik a városokban, a szórakozóhelyek is nyitva tartanak. Vidéken sokan böjtölnek, de az üdülőterületeken a Ramadán időszaka alatt minden változatlan marad. Talán annyi érzékelhető, hogy a helyiek kerülik az alkoholfogyasztást és bár írott szabályok erre nézve nincsenek, ilyenkor a turistáknak sem illő nyilvános helyen szeszes italt fogyasztaniuk.

18. Cipőpucolók

A hivatalosan már betiltott utcai cipőpucolás minden nagyobb városra jellemző. Az utcákon sétálva egyszercsak elénk lép egy ember – sokszor gyermek -, előkapja a kefét és már kezdi is a műveletet. A meglepett turista ugyan visszautasíthatja illedelmesen a szolgáltatást, de legtöbbször ez mit sem ér. A cipőpucolók egyik trükkje, hogy megnyugtatják a külföldieket, ne aggódjanak, nem fognak pénzt kérni a munkájukért. Ez nem hangzik túl valószínűnek és nem is az, hiszen dolguk végeztével vagy konkrétan benyújtják a számlát vagy szívszaggató történetekbe kezdenek népes családjukról és anyagi nehézségeikről. A turista ilyenkor előveszi pénztárcáját és aprót csepegtetne, de a cipőpucolók ekkor felbátorodnak egyre többet követelnek. Legyünk óvatosak, mert amint a pénztárca előkerül, sokszor ki is kapják az ember kezéből. Nem véletlen, hogy a cipőpucolók általában az olyan utcákat lepik el, melyek kiesnek a rendőrök látóköréből.

19. Gyermekkel utazni

Ne gondolkodjunk azon, vajon biztonságos-e magunkkal vinni csemetéinket is a törökországi útra. A törökök egyszerűen imádják a gyerekeket, így velük garantáltan a legjobb ellátásban és legszínvonalasabb törődésben lesz részünk. Gyermekek számára pótágyak minden hotelben vannak és bababarát étterem után sem kell sokat keresgélnünk, minden török étterem fel van készülve a legkisebbek érkezésére is.

20. Bajban

Törökországban az alábbi segélyhívó számokon kérhetünk sürgős segítséget:

Rendőrség: 155
Mentők: 112
Tűzoltók: 110

21. Fontos török kifejezések

Törökországban sok helyen – elsősorban az üdülőparadicsomokban – megértik az angolt, sok helyen viszont nem. Van azonban néhány olyan alapvető kifejezés, melyet még egy angolul tudó közegben sem árt tudnunk, hogy elkerüljük a félreértéseket.

Szia – Merhaba
Igen – Evet
Nem – Yok
Kérem – Lüftem
OK – Tamam
Köszönöm – Tesekkür ederim
Nagyon drága – Cok pahali
Nem értem – Anlamiyorum
Mennyibe kerül? – Bu kac Lira?
Orvos – Hekim
Hol – Nerede
Viszlát – Hoscakal

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version