BlauseeElég egy pillantást vetni Svájc térképére és máris egyértelművé válik, hogy ezt az országot bizony a vizek határozzák meg, mégpedig főként a tavak, melyekből egyes statisztikák szerint mintegy 7000 található az országban. Bármerre is járunk a svájci vidéken, biztos, hogy a városoknak, falvaknak csillogó előteret adó tavak mellett visz az utunk. Svájc különösen híres tavainak szépségéről, közülük sok az Alpokban található. Évszázadokon át fontos szerepet töltöttek be a közlekedésben, a kereskedelemben, a partjaiknál kiépült települések fejlődését alapjaiban határozták meg. Napjainkban elsősorban a turizmus szempontjából képviselnek nagy értéket, mellettük Európa néhány legnépszerűbb üdülőhelye található.

Blausee

Kék volt a szeme annak gyönyörű lánynak, akinek ennél a tónál szakad meg a szíve. Éppen olyan mélykék, mint a Blausee vize, mely örökre emlékeztet a síron túl is tartó szerelemre. A legendával átitatott tó egy kis természetvédelmi park területén található, különleges színének és kristálytiszta vizének köszönhetően az egyik legismertebb hegyi tava Svájcnak. Számos földalatti forrásból táplálkozik, a turistákat már a múlt században is elbűvölte. Annak ellenére, hogy 2207 m-es magasságban fekszik, vize nyáron akár 20 fok fölé is melegedhet. Riederalpból felvonóval lehet eljutni a tóhoz, az állomástól még 15 perces sétával érhetjük el Blauseet. Egy hotel és egy fürdő is található közvetlenül a partján.

Toma-tó

Tomasee

Az Oberalp-hágó közelében található a tó, mely a Rajna forrása. Ez az egyetlen hely, ahol a négy országot átszelő folyó egyik partjáról a másikra egyetlen ugrással átjuthatunk. 2344 m-rel a tengerszint felett, egy védett terület közepén fekszik a Tomasee, melyhez a hágótól egy 90 perces, jól kitáblázott túraútvonal vezet, mentén tárnicsokkal, alpesi rózsákkal, margarétákkal. Tomasee egyike a nemzeti védelem alatt álló természeti értékeknek, köszönhetően nem csak szép fekvésének, de annak is, hogy iható minőségű vízzel rendelkezik. Környékén csodálatos helyek kínálkoznak piknikezéshez, akár egy lapos sziklán, akár valamelyik közeli réten.

Zürichi-tó

A hajlított, szinte banán alakú Zürichi-tavat három kanton határolja, nyugati szélén fekszik Svájc legnagyobb városa. A múltban a tó az első számú közlekedési és szállítási útvonal volt, ma népszerű kirándulóhely, a partjain álló házak iránt óriási az érdeklődés. Finoman ringó hullámai nyugalmat árasztanak, a partmenti éttermekben finom ételekkel lehet megkoronázni a tóparti sétát. A legjobb bejárni a tavat hajóval és ehhez minden lehetőség adott, hiszen a települések többsége egész évben rendszeresen indít hajókirándulásokat, melyek között egészen különlegeseket is találunk. Tematikus kirándulásokon lehet részt venni például a musicalek jegyében, de akik nosztalgikus utazásra vágynak, választhatják a tavon közlekedő két történelmi gőzöst is. A tó északi partján a Zollikon és Feldmeilen közötti szakaszt Aranypartnak is nevezik. Ez a napsütötte régió híres alacsony adóiról és magas ingatlan árairól, ennek következtében itt nincs hiány bámulatos házakból és nyaralókból, melyeknek tulajdonosai a társadalom legfelső köreiből kerülnek ki.

Gruyére-tó

Az egyik legszebb mesterséges tava Svájcnak, 1947-ben hozták létre a Fribourg és Bulle közti gát megépítésével. Legmélyebb pontján 75 m, benne összesen 5 kisebb sziget található, az Ogoz-szigetre érdemes csónakkal vagy vizibiciklivel átmenni, itt egy régi kápolna és vár maradványa látható. Viaduktja, melyen az autópálya halad, az 1970-es években épült fel, három völgy és a folyó két nyúlványa felett ível át több mint 2 km hosszan.

Boden-tó

A 60 km hosszú tó Svájc, Németország és Ausztria találkozásánál fekszik. Ez Közép-Európa harmadik legnagyobb tava, az 1970-80-as években ez volt a németek Földközi-tengere, ahova tömegesen jártak nyaralni. A tó enyhe klímája, a partját szegélyző pálmafák és virágok valóban tengerparti hangulatot keltenek az utazókban. A Boden-tó számos településéről rendszeresen indítanak hajókirándulásokat, akár gőzhajóval is lehetőség van vízre szállni. Egyik legszebb pontja a Romanshorn kikötő, ahol a tavat teljes méretében és szépségében lehet megcsodálni.

Luzerni-tó (Vierwaldstatti-tó)

Luzerni-tó

Méltóságteljes hegycsúcsok veszik körül az ország egyik legváltozatosabb tájképével rendelkező Luzerni-tavat, melynek hivatalos neve a Négy Kanton Tava, azaz Vierwaldstatti-tó. A 114 km2-t lefedő tó az országban a 4. legnagyobb, mélysége eléri a 214 m-t. A partjainál lévő hegyek meredeken emelkednek több mint 1500 m-es magasságba, káprázatos panorámákát tartogatnak a turistáknak, akik között mind svájciak, mind külföldiek szép számmal találhatók. A Luzerni-tó déli sarkantyúján fekszik a nevezetes Rütli mező, ahol a Svájci Konföderációt megalapították.

Neuchatel-tó

A 38 km hosszú és 4 km széles tó a Jura déli lábai előtt terül el. Északi partján szőlőültetvények zöldellnek, a délin pedig Svájc legnagyobb lápvidéke található, gazdag madárvilággal. Ez a legnagyobb olyan tava az országnak, melynek valamennyi része svájci területen fekszik. A partjait pettyező hangulatos kis falvakhoz sétahajók viszik a turistákat, a hajókirándulások többségét kerékpáros vagy gyalogtúrázással egybekövetve kínálják a társaságok, ehhez biztosítják a kerékpárok hajón történő szállítását is. Neuchatel városából a tó nyugati végén található Yverdon-les-Bains-ba 2,5 óra alatt lehet áthajózni. A fürdőváros szép történelmi központja a Neuchatel-tó egyik legnépszerűbb pontja.

Brienzi tó

A türkiz színű Brienzi tó a Thun-tó szomszédja a Berni felvidéken. Tipikus, meredek oldalú alpesi tó, melyen 1839 óta rendszeres hajójárat közlekedik. Napjainkban öt hajón szállítják az utasokat, köztük az 1914-ben épített Lötschberg gőzösön. Hajóval a Brienzi tavon keresztül el lehet jutni a Giessbach-vízeséshez is, ahol a víz több szinten keresztül, 500 m-es magasságból zúdul lefelé. Közvetlenül mellette található a történelmi Grand Hotel Geissbach, ami leginkább egy mesebeli kastélyra hasonlít.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here