BenoneMivel Írország egy sziget, egyik településéről sem kell 100 km-nél többet autózni ahhoz, hogy elérjük a tengerpartot. A szárazföld lenyűgöző tájai mellett vétek lenne kihagyni az ország partszakaszait, melyek a legtöbb turistának óriási meglepetést okoznak. Írország valóban nem strandjairól ismert elsősorban, de ennek oka főként az időjárása és nem a fantasztikus tengerpartok hiánya. Az utóbbi években még az időjárás is a vízpart szerelmeseinek kezére játszik, hiszen az ír nyarak egyre melegebbek és ha éppen egy forró napon pihenünk a partokon, a sivatagos, arany színű homok és a türkizkék tenger habjainak látványa pillanatok alatt elfeledteti velünk a görög vagy a spanyol strandokat.

A tengerparti városokban élő gyerekek egyik kedvenc szórakozása a kincskeresés a tengerparton. Kis szerencsével a turisták is találhatnak a homokban a Karib-szigetekről idáig sodródott kókuszdiót, sőt, akár a partok mentén hajótörést szenvedett számtalan spanyol hajó roncsából kimosódott üvegcserepeket is. Az ír strandok többsége széles, homokos öblökben terül el, melyek védettek az erősebb áramlatoktól, ezért a kisgyermekes családok számára is tökéletesek. A gyerekek már csak azért is imádni fogják, mert errefelé a birkák és a tehenek is gyakran csatlakoznak a strandolókhoz.

Az Írország keleti partjain lévő strandok sokkal zsúfoltabbak a főváros, Dublin közelsége miatt, no meg azért, mert az itteni strandokon a kávét vagy a fagyit jóval olcsóbban lehet megvenni. A napfényben fürdőző dél-keleti országrész mérföldeken át megszakítás nélkül nyújtózó partszakaszokat mondhat magáénak, míg a nyugati partoknál a strandok kissé elszigeteltebbek, éppen megfelelők a nudisták számára. Ugyanakkor a fürdőzéssel itt nem árt vigyázni, mert igaz, hogy az észak-atlanti áramlat valamelyest melegíti a vizet, a hőmérséklete legtöbbször mégsem éri el azt a fokot, amiben az ember önfeledten megmártózhat. A strandolóknak érdemes szemmel tartani egymást és a helybeliek is figyelmeztetni fogják őket, hogy soha, de soha ne ússzanak egyedül. Bármennyire is csalogató a tengerpart és a tiszta víz, olyan erősek az áramlatok, hogy pillanatok alatt megtörténhet a baj. Jelenleg Írország partjai mentén 70 strandon lobog a legjobb vízminőséget jelző Kék Zászló.

Bettystown

Bettystown

Hosszú, homokos partjain találták meg 1850-ben az írek egyik legértékesebb nemzeti kincsét, a híres kelta Tara brosst, amit a becslések szerint 700 körül készítettek. Bettystown strandja emellett arról is nevezetes, hogy Európában ez az egyetlen olyan strand, ahol engedélyezték a lóversenyek megrendezését. A kisvárosban szálloda, strand, üzletek, tenisz- és golfpálya is található.

Skerries

Eredetileg egy kis halászfalu volt, melynek partjai mentén öt kisebb sziget fekszik. A Shenick-szigeten áll a Mortello-torony, egyike azon őrtornyoknak, melyeket a britek az ír partokon építettek a Napóleonnal szembeni védekezéshez. Ide apály idején egy homokpadon lehet átsétálni. Nem árt óvatosnak lenni, mivel a dagály hihetetlenül gyorsan jön és máris elvágja a visszafelé vezető utat. A legtávolabbi sziget Rockabill, melynek jelképe a világítótorony. Itt egy nagyon szép kikötő és remek pubok várnak az utazókra.

Dollymount

A külvárosi tengerparti terület a dubliniak és Kanadából érkező örvös ludak kedvence, akik szívesen telelnek itt. Aki unja az egyébként megunhatatlan strandot, a Szent Anna parkban gyönyörködhet a ludakban. Dollymount nem üdülőhely, csak kevés étterem és néhány üzlet található itt. Elsősorban a helybeliek strandja, ami Clontarf városközpontjától 6 km-re található a Bull-szigeten. A strand még kevésbé napos időben sem kihalt, sokan járnak ide kocogni, kutyát sétáltatni, sőt, sokan az itt élők közül Dollymount széles partjain tanultak meg vezetni is. Az elmúlt években azonban az autókat kitiltották a strand területéről.

Brittas-öböl

A 4 km hosszú strand nyáron az egyik legzsúfoltabb, de még olyankor is lehet félreeső szakaszokat találni a homokdűnék takarásában. Közönségét a turisták mellett elsősorban a dubliniak teszik ki, akik egész évben látogatják a gyönyörű partszakaszt. Itt forgatták James Caviezel főszereplésével a Monte Cristo grófja című film néhány jelenetét. Az ide vezető út párhuzamosan fut a stranddal, a parkolóban napidíjat kérnek.

Baginbun-head

Baginbun-head

Népszerűségét nem kis mértékben növeli, hogy állítólag ez Írország legnapfényesebb pontja. Fethard várostól néhány kilométerre fekszik ez a gyönyörű, félreeső strand, melynek puha homokját sziklák koszorúzzák. Az egész partszakasz szélvédett és a nagyobb sziklák is szélárnyékot nyújtanak. A víz frissítő és még apály idején is elég mély az úszáshoz.

Fanore

Fanore egy kis falu Írország nyugati partjtainál, Clare megyében, ami híres kiterjedt, homokos strandjáról. A falu nagyon népszerű a szörfösök, túrázók, turisták, de még a botanikusok körében is, mivel a karsztos táj, Burren szélén fekszik, melynek egyedülálló a növény- és állatvilága. Fanore nem különösebben kiépített, a faluban egy étterem, egy pub és a parton egy szörfiskola található.

Ballymastocker-öböl

Sokan Írország legszebb strandjának tartják, sőt, a Sechyelles-szigetek után a világ második legszebb strandjának szavazták meg a Donegal megyei Ballymastocker-öböl partjait. A Fanad-félszigeten elterülő strand hatalmas és valóban nagyon látványos, sok útikönyvben használják a róla készült fotókat, hogy még vonzóbbá tegyék Írországot a turisták számára. Donegal megyében ezzel együtt összesen 13 kék zászlós strand található.

Benone

Benone minden lehetséges díjat bezsebelt már. Arany színű homokja mögött a hegyes, sziklás táj teszi tökéletessé a látványt. A gyerekeket játszótér és pancsoló várja, a természet szerelmesei pedig elmerülhetnek a vidék gazdag növény- és rovarvilágában, de található itt egy golfpálya is. A több mint 10 km hosszú Benone strand homoksávját a dűnéken kívül semmi sem szakítja meg, se kavicsok, se fű, vize kifogástalan minősége miatt elnyerte a Kék Zászlót.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here