Olaszország egyik legszebb és leglátogatottabb városa nemcsak építészeti és művészeti érdekességeket tartogat, de a sokszáz évet megélt falak misztikus történetekről is bőven tudnának mesélni. Velence egy-egy nevezetes pontja az útikönyvekben általában csak műemlékként, történelmi látnivalóként szerepel, építtetőik neve, funkciójuk és építésüknek pontos dátuma mellett nem sokat tudhatunk meg róluk.
A híres épületekhez fűződő legendákat többnyire csak a helyiek ismerik, pedig a látogatók számára is megfűszerezi a városnézést, ha a legnevezetesebb pontokhoz érve egy-egy izgalmas történet is eszükbe jut, melyek alapvető részei a velenceiek hagyományainak, kultúrájának.
Szent Márk tér
1507-ben a város egyik pékmestere, Piero Tasca egy holttestet talált az utcán, az áldozatot szemmel láthatóan leszúrták. Miután jelentette az esetet, a hatóságok mindenképpen bűnöst akartak találni, így addig kínvallatták a péket, míg az be nem ismerte az általa el nem követett gyilkosságot. A Szent Márk bazilika déli oldalán, nyilvánosan végezték ki. Ám nem sokkal ezután kiderült, hogy valóban ártatlan volt. Attól a naptól kezdve a bazilika két boltíve alatt két vörös gyertya világít minden este, éppen azon a ponton, ahol több mint 500 évvel ezelőtt ártatlanul akasztották fel a velencei péket. A gyertyák azóta is hirdetik Velence megbánását és vezeklését az áldozat halála miatt.
Óratorony
Velence híres óratornyának építőihez is kapcsolódik egy szomorú történet. A legenda szerint a két elismert mester, apa és fia, Gian Paolo és Gian Carlo Rainieri – akiknek nevéhez Európa számos asztronómiai órájának készítése fűződik – készítették a torony első óraházát. Munkájukkal a velenceiek annyira meg voltak elégedve, hogy meg akarták akadályozni, hogy bármelyik másik város hasonló órával büszkélkedhessen, ezért a két mestert megvakították, egyes történetek szerint kitépték a szemüket.
A különleges óra ma is a város egyik legnevezetesebb látnivalója, mely nemcsak az időt, de a csillagászati jegyeket és a holdfázisokat is mutatja.
Dózse-palota
Velence első városi lodzsája a Dózse-palota, melyet jellegzetes boltívei és oszlopai különböztetnek meg bármely más épülettől. Egyetlen turista sem hagyja ki ezt a nevezetességet, de csak keveseknek tűnik fel, hogy az oszlopok közül kettő más színű, mint a többi. A 9. és a 10. oszlop vörös márványból készült, a hagyomány szerint itt került sor a halálos ítéletek nyilvános kihirdetésére. A velenceiek babonából még ma sem mennek át e két oszlop között. Az elítélteket azonban egy utolsó eséllyel kecsegtették, a kivégzés alól felmentést kaphatott az, aki a palota lagúna felőli részének harmadik oszlopa körül végig tudott sétálni anélkül, hogy leesett volna. Az elkeseredett próbálkozások nyomait a kikopott oszlop még ma is viseli, de a kísérlet még soha senkinek nem sikerült.
Biennálé-kertek
A kertben álló Garibaldi-szobor közelében, 1921-ben egy vörös inges szellemet láttak megjelenni. A furcsa kísértet nemcsak látszódott, de a helyiek beszámolói szerint megtámadta az embereket, elgáncsolta, durván megrángatta őket. A szellemben egyértelműen az 1838-ban született Giuseppe Zollit vélték felfedezni, aki Garibaldi megszállott híve volt és megesküdött, hogy életében és halála után is minden áron védelmezni fogja vezetőjét. A velenceiek úgy döntöttek, hogy Garibaldi szobra mögé felállítják Zolli bronzszobrát, hogy megnyugtassák a háborgó lelket. Úgy tűnik, sikerült, mivel azóta senki sem látta a kísértetet.
Ca’ Daria palota
A csatorna partján áll Velence elátkozott palotája. A stílusos épület, mely színes márványból és isztriai kőből készült, a velencei diplomata, az eredetileg dalmáciai származású Giovanni Dario tulajdona volt. 1487-ben építették fel és ezután már nagyon hamar szárnyra kelt a legenda a városban, hogy maga a ház és annak lakói is elátkozottak. A benne élők – és nemcsak évszázadokkal ezelőtt, de még a közelmúltban is – szörnyű halált haltak. Több öngyilkosságot és egy gyilkosságot is láttak e falak. Az egymást váltó tulajdonosokat nem sokkal a palota megvásárlása után rejtélyes baleset érte vagy meggyilkolták őket. Az 1990-es években Woody Allen érdeklődött a palota iránt, de végül elállt a vásárlástól – talán éppen az épület szörnyű múltja miatt.
A palota ma is magántulajdonban van, falán ez a sokat sejtető latin felirat olvasható: “A zseniális Giovanni Dario összeomlott az ármány súlya alatt”.
San Michel temető
A velencei lagúnában fekvő kis szigeten találjuk Velence 19. században létrehozott temetőjét, ami még ma is a velenceiek temetkezési helyeként szolgál. Számos híres ember végső nyughelye, itt láthatjuk a híres orosz zeneszerző, Igor Stravinsky, a tudós csillagász és fizikus, Christian Doppler és a nemrég elhunyt olasz festő, Emilo Vedova sírját is.
A temetőben az apácák számára elkülönített részhez egy több mint 60 éve megoldatlan rejtély kapcsolódik. Itt áll az 1947-ben elhunyt Vittoria Gregoris sírja, aki amikor halálos ágyán feküdt, az ágyánál térdelő nővérnek azt mondta, ha felnyitják a sírját, üresen fogják az találni. Az apáca exhumálására hat évvel halálát követőn került sor. Sírjában egy üres koporsót találtak, benne az apáca ruháival és a vele eltemetett rózsafűzérrel. Csontoknak vagy bármilyen földi maradványnak nyoma sem volt.
Palazzo Soranzo
A Szent Márk tér közelében álló épület falán láthatunk egy angyalt ábrázoló domborművet, mely felett egy furcsa kis lyuk tátong. Ez egy 1552-es, rejtélyes esemény emlékét idézi. Abban az időben egy ügyvéd élt a házban, akit jámbor emberként ismertek, de vagyonát valójában abból szerezte, hogy alattomos módon kifosztotta a szegényeket. Egyik este az ügyvéd vacsorára hívta barátját, egy szerzetest, hogy eldicsekedjen neki legújabb szerzeményével, egy idomított majommal. A szerzetes azonnal felismerte, hogy a majom valójában az ördög megtestesülése és megkérdezte tőle, miért van itt. A majom azt felelte, az ügyvéd lelkéért jött, hogy elvigye a pokolba, de még nem sikerült neki, mert az ügyvéd minden este Szűz Máriához fohászkodik. A szerzetes egyezséget kötött a majomtestben lakozó ördöggel, hogy az elhagyja a házat, ha tehet némi kárt abban. Ekkor csinálta a lyukat a falon, amin keresztül távozott. Az ügyvéd ezt követően minden bűnét megbánta és a lyuk alá egy angyal képét faragtatta, hogy az ördög soha többé ne tudjon bejutni házába.
Mastrelli palota
Velence egyik legszebb részén, Cannaregioban áll a palota, mely egykor három kereskedő tulajdona volt. Rioba, Santi és Alfano mindhárman a peloponnészoszi Moreaból érkeztek 1112-ben. Szobraik ma a tér sarkában állnak, a legenda szerint ezeket nem szobrászmester készítette, hanem a kereskedők tisztességtelen üzleteik miatt dermedtek kővé. Évszázadok óta ezek az összetéveszthetetlen, vasorrú alakok a velenceiek kedvenc szobrai.
Santa Maria degli Angeli templom
A Velencéhez tartozó Murano szigetén áll ez a legendás templom, amit a 18. század leghíresebb kalandora és nőcsábásza, Giacomo Casanova is gyakran látogatott. Na nem azért, mert annyira hithű katolikus lett volna, hogy minden misét meg akart hallgatni, sokkal inkább, mert akkoriban éppen egy apácába volt szerelmes, aki a közeli kolostorban élt. A kolostor ma már nem létezik, 1810-ben, a napóleoni háborúk idején lerombolták, de a templomba lépve megelevenedhet előttünk a nemesi származású apáca és Casanova romantikus története, ami állítólag akkoriban nem is kavart túl nagy botrányt.
Riva di Biasio
A Canal Grande vízibuszmegállóinak mindegyike egy-egy templom vagy fontos műemlék nevét viseli, kivéve egyet. Biasio Cargnio a város egyik híres hentese volt, kinek üzlete itt állt a csatorna partján. Egész Velencében rajongtak különleges finom húsételeiért és kolbászaiért, egészen addig a napig, míg egy vendég a tányérján egy emberi ujjat talált. Az esetet azonnal jelentették, a hatóságok pedig Biasio üzlete mögött meg is találták több gyermek holttestét, akiket a hentes azért ölt meg, hogy húsukkal ízesítse termékeit. A kegyetlen Biasio bevallotta ugyan tettét, de az sohasem derült ki, hogy vajon hány velencei gyermek haláláért volt felelős, ahogyan az sem, hogy miként tudta idecsábítani őket. A gyilkost egy lóhoz kötve húzták végig Velencén, majd a börtönben mindkét kezét levágták, megkínozták, végül a Szent Márk téren nyilvánosan lefejezték. Az üzletet és a hentes házát ezután lebontották, de a velenceiek tudatában még mindig élénken él városuk történetének egyik legkegyetlenebb gyilkosa, akinek sötét történetére a csatornamenti megálló neve emlékeztet.
