Évora

Fénypontjai a gyönyörű strandok, a finom borok, a festői tájak, fűszerezve a portugálok nyugodt életritmusával. Ez az ország Európa ékköve, melynek kisebb és nagyobb települései magával ragadó turisztikai célpontok, több mint elég okot adnak arra, hogy – ha tehetjük, – akár több hetet is eltöltsünk az országban.
Minden településnek és régiónak megvan a maga jellegzetessége, ami csak az övé. Ez pedig kitörölhetetlen nyomot hagy az erre járókban. Mivel Portugália valamennyi, arra érdemes helyszínét a lehető legkisebb eséllyel tudjuk végigjárni, összegyűjtöttünk 10 olyan várost, melyet nem szabad hátrébb tolni a bakancslistán, mindenképp látni kell.

10. Évora

Vászonra kívánkozó kép Évora és környéke: tökéletes síkság, melyet olajligetek és szőlőültetvények varázsolnak színessé. A táj szívében pedig a csendes városka, ahol a régi épületek és múzeumok önmagukért beszélnek. Évora egyik leghíresebb épülete a Capela dos Ossos, a kápolna, melynek építéséhez többezer ember földi maradványait, csontokat és koponyákat használtak fel. Belépve az ember nem tudja, hogy a döbbenetnek adja át magát vagy félelmében fordítsa el inkább a fejét. Ezenkívül még több figyelemreméltó templom is található a városban, valamint a Dom Manuel palota. Az Alentejo régió déli részén fekvő Évorat a legtöbb turista április és június között keresi fel, amikor a meleg még nem elviselhetetlen.

9. Aveiro

Aveiro

Beiras egyik legnagyobb városa Aveiro, egy minden ízében romantikus hely, ahol a régi világ varázsa találkozik a természetes szépséggel. A kanyargó csatornák Velencére emlékeztetnek, a várost legteljesebb valójában ezeken keresztül, csónakból fedezhetjük fel. Szecessziós paloták és érdekes parti házak mellett haladunk el. A csónakból kiszállva keressük fel a 16. századi Misericórdia templomot és a Regionális Múzeumot. Aviero lagúnája nem csupán egy földrajzi jellemzője a vidéknek, de Európa utolsó megmaradt mocsaras tengerpartja, mely számos madárfaj menedéke. Aveiroba március és augusztus között utazzunk, amikor a lagúna legszebb arcát mutatja.

8. Fátima

A római katolikusok zarándokhelye, az a város, melyről úgy vélik, 1917-ben három kisgyermek előtt megjelent Szűz Mária. A jelenés állítólagos helyén áll ma Fátima katedrálisa, a lenyűgöző neoklasszikus épület, mely természetesen kihagyhatatlan látnivalója a városnak. A katedrálist körülvevő tér kétszer akkora, mint a vatikáni Szent Péter tér, mivel zarándokok hatalmas tömegeit kell befogadnia, akik minden évben ellátogatnak ide.
A közeli Ourem középkori történelméről a 15. századi kastély és egy ősi templom mesél, ezért ide is érdemes kitérőt tenni, hiszen már maga a tény, hogy ezek az épületek még mindig állnak, óriási benyomást tesz az emberre. A fátimai utazást a legjobb áprilistól júniusig vagy szeptembertől decemberig időzíteni.

7. Sagres

A legendás város a 15. században alapított tengerészeti iskolájáról vált híressé, de sokan a “világ vége”-ként is ismerik. Az Algarve régióban fekvő város népszerű úti cél, melynek egyik legfontosabb látnivalója a 14. századi erőd, de nem szabad kihagyni a Nossa Senhora da Graca kápolnát sem. Megkóstolni a város partjainál frissen fogott tengergyümölcseit és halakat Sagres-ben szinte kötelező. A közeli Szent Vince-fok a világítótoronnyal Európa legdélnyugatibb pontja. Este a naplemente színeitől megfestett partokon kellemes sétát tehetünk és megcsodálhatjuk a végtelen tengert. Sagres a legtöbb turistát már kora tavasztól, márciustól júliusig fogadja, amikor a tenger nyugodt, a nap pedig szinte állandóan süt.

6. Coimbra

Portugália központi régiójában, Beiras-ban fekszik a régi egyetemváros. Coimbra régi negyedében áll a katedrális és a Machado de Castro múzeum, ahonnan az ősrégi, egyenetlen vonalú utcákon eljutunk a Santa Cruz és Celas kolostorokig, melyeket a 12-13. században alapítottak. Évora sok szép emléket őriz a rómaiak idejéből és a középkorból is. Gazdag történelmi múltjának kézzelfogható nyomait sikerült nagyon jó állapotban megőrizni az évszázadok során. Ennek köszönhetően a város bekerült az UNESCO Világörökségei közé. A várost tavasszal és koranyáron érdemes leginkább meglátogatni, amikor az egyetem a nyári szünet erejéig bezárja kapuit. Évora ekkor mutatkozik meg teljes valójában. Az utcákat az ország minden pontjáról érkező diákság helyett az itt élők töltik meg és a város életritmusa visszatér eredeti kerékvágásába.

5. Madeira

A Madeira néven ismert szigetcsoport tökéletes időjárásáról és természeti csodáiról ismert. Igaz, ami igaz, kis helyen rengeteg látnivaló vár ránk. A sziget gyönyörű, autóval és gyalog is érdemes körbejárni. Az útvonalak kis vulkánokon és vízesésekkel tarkított tengerpartokon vezetnek át. Madeira központi települése Funchal, ahol kiszakadva a természet öleléséből megnézhetünk néhány vallási épületet, mint a San Pedro és Colegio templomok. 43 km-re Madeiratól fekszik a Porto Santo-sziget, ahol minden gondunkat elfelejtjük a fehér homokos partokon sütkérezve. Ha eleget pihentünk, kiránduljunk el Kolumbusz Kristóf 15. századi házához. Bármit is szeretnénk látni Madeiraból, a festői tájait, az ellenállhatatlan strandjait vagy a szép településeit, mindenképp május és augusztus között érkezzünk, amikor az időjárás egyszerűen kifogástalan.

4. Lagos

Lagos

Az Algarve régió déli része híres a finomhomokos strandokról, az állandó napsütésről és a nyugodt, vakációs hangulatról, mely egész évben jellemzi a vidéket. Ez az élénk és pezsgő légkör sehol sem érezhető jobban, mint Lagos-ban, Portugália egyik legnyüzsgőbb üdülőhelyén. A fő látnivalója a városnak a rengeteg strand, köztük a különösen hosszú Meia Praia a keleti részén és a Praia do Pinhao a délin. Amikor úgy érezzük, ideje felkelni a törülközőnkről és a strandon kívül mást is megnézni, több lehetőség közül választhatunk. Végigmehetünk mopeddel a partok mentén, de kerékpározhatunk, lovagolhatunk is. Részt vehetünk hajókirándulásokon, de megnézetjük az eklektikus helyi múzeum gyűjteményét is. A tavaszi és a kora nyári hónapok a legjobbak ahhoz, hogy ellátogassunk Lagos-ba.

3. Porto

Az északi részek legforgalmasabb városa ideális azoknak, akik szeretik a hosszúra nyúlt sétákat és természetesen a portói bor szerelmesei. A város valamennyi negyede tartogat különlegességeket, mint a tengerpart, a Clerigos-torony, a Serralves Kortárs Művészeti Múzeum vagy a Cedofeita St. Martin kollégiumi templom. A művészeti látnivalóktól eltekintve a számos szabadtéri piac valamelyikét – pl. Mercado do Bolhao és a Mercado do Bom Successo – is érdemes felkeresni, ahol Porto igazán életre kel. A vacsorát költsük el az egyik helyi étteremben, a Douro-folyó felett. Júniustól szeptemberig a várost a fesztiválok tartják éjjel-nappal lázban.

2. Sao Miguel-sziget

Az Azori-szigetek legnagyobbika sokak szerint a földi mennyországot testesíti meg. Fővárosa Ponta Delgada, ahol élvezhetjük a napsütést, a sétát a 16-18. századi műemlékek között vagy a pihenést a gyógyfürdőkben. A Caldeira das Sete Cidades kékeszöld színű ikertavak népszerű fürdőhelyek, de ha alaposabb felfrissülésre vágyunk, mártózzunk meg a forróvízű gyógyvizes medencékben Vale das Furnas-ban. A sziget egy fő látnivalója a Santa Caterina palota egy gyönyörű kápolnával, de látogassunk el a Sao Sebastiao és Sao Jose templomokba is.

1. Lisszabon

Európa egyik legérdekesebb és leginkább megfizethető városát az ott élők kulturális sokszínűsége és az építészeti csodák jellemzik elsősorban. Szecessziós épületei, gyönyörű katedrálisai rögtön megadják az alaphangot a nyaraláshoz. Az Alfama negyed ősi, macskaköves utcáin sétálva számos bár és üzlet csalogat. A Baixa Lisszabon bevásárló negyede, míg Belémben a nagy felfedezések koráig forgathatjuk vissza az idő kerekét. A rio de janeiroi Krisztus szobor kicsinyített másolatát, a Cristo Reit is nézzük meg, majd vessük bele magunkat Bairro Alto és a Parque das Nacoes kerületek éjszakai forgatagába, ahol a helyiek között hajnalig szórakozhatunk. Lisszabont a legjobb, ha április és június között vagy szeptember vége és október között keressük fel, az időjárás ekkor a legkellemesebb.

Portugália egy hatalmas keveréke az ókori műemlékeknek, a tengerparti üdülőhelyeknek, az életteli városoknak, minden ízében csodás úti cél. Egyik partjától a másikig az ország számtalan lehetőséget kínál az utazók számára, függetlenül attól, hogy kalandot vagy kikapcsolódást keresnek vagy az egyedülálló kultúrát szeretnék közelebbről megismerni.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here