AbbáziaA Fiumétől délre eső tengerparti sáv egészen Brestováig tradicionálisan és közigazgatásilag is a Kvarner-öbölhöz tartozik. Idegenforgalmi szempontból ( nevezetesség, közlekedés stb.) azonban logikus a félsziget többi részével együtt tárgyalnunk az itt levő helységeket.
Az Isztria-félsziget legmagasabb pontja az Ucka hegységben található, az 1401 méter magas Vojak-csúcs. A tengerparti fürdőhely, Abbázia, a hegy alatt található. Hangulatát tekintve a Monarchiához lehet hasonlítani.

Voloskó az évekkel ezelőtti kis halászfalu mára már teljesen egybeépült Abbáziával. A turisták által kedvelt Barokk templommal büszkélkedő város tornyai 1708-ból származnak.
Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után gróf Andrássy Gyula akkori miniszterelnökünk sokat tartózkodott Voloskóban. 1890 február 18-án itt a Fiume mellett található Voloskóban halt meg.

Abbázia (horvátul Opatija) jelentése apátság. Nevét a Szent Jákobról elnevezett Benedek-rendi apátságról kapta, ami az 1453-as feljegyzések szerint Abbázia helyén állt.
Scarpa Ignatio módos fiumei kereskedő feleségének Angiolinának készíttetett villájában több magasabb rendű illetőt is vendégül látott többek között Josip Jelacic horvát bánt is. Hamarosan megépül a Villa Jeanette, a Villa Esperia és a Villa Madonna, megnyitják az első szállodákat is, például az Astoriát és az Imperiált. Abbázia fejlődésnek indult, így a múlt század második felében keresettebbé és híresebbé vált. Kellemes klímája megnyerő volt, így Magyarországról és Ausztriából is egyre több nyaralni akarót vonzott magához. Abbázia a második legnépszerűbb fürdőhely. Ferencz József legtöbbször itt randevúzott Schratt Katalinnal. A román, a svéd király és II. Vilmos német császár is többször megfordult a városban. Az uralkodókon kívül a művészek körében is népszerű volt, Csehov, Puccini, Isadora Duncan, Kálmán Imre és Léhár Ferenc is járt itt. A városban lévő szanatóriumok vezetőinek többsége magyar orvosokból állt.

A magyar fürdővendégek kényelmére több magyar orvos tartózkodik itt. Dr. Fodor Gyula egyetemi tanár a Fodor- villában fogadja betegeit. Dr. Szegő Kálmán gyermekek és felnőttek számára tengeri fürdővel kapcsolatos szanatóriumot létesített Abbazia legszebb fekvésű pontján. A magyar írók és művészek ezt a kellemes otthont keresik fel, mert Szegő a legkedvesebb házigazda és környezetéből sohasem hiányzik a jókedvű magyar társaság.
Szegő szanatóriuma és vízgyógyintézete Abbazia egyik legvédettebb helyén, tágas park közepén fekszik és berendezését tekintve valóságos látványosság. A födött és üvegezett sétányok, a tágas játéktermek, a főépület tetőrészén elhelyezett üvegezett fekvőcsarnok, a tökéletesen berendezett vizgyógyintézet. Zander-terem, a légfürdő, hízlaló-, erősítő- és edző-kúrák Szegő európai hírű szanatóriumának előnyei.

Walkó László: Budapesttől Velencéig (1907.)

Villa Angiolina, OpatijaA város a mai napig megtartotta K. u. K.-s hangulatát. Abbázia jelképe a rózsa. Csodálatos parkok jellemzik a várost. A Villa Angiolina mellett található szubtrópikus növények botanikus kertje az egyik legszebb az összes közül. A pálmafás tengerparti sétány, régies kinézetű hotelek, kávézók a régi időket szimbolizálják.
Abbáziát télen-nyáron szívesen látogatják klimatikus gyógyfürdőinek köszönhetően. A szanatóriumok legkeresettebb helyei az asztmások és a reumás betegek gyógyulását elősegítő szanatóriumok és gyógyfürdők. A téli turizmus előrehaladását segítő egy hónapos, kulturális programokkal téli karnevált tartanak a városban.

Abbáziától a legközelebb délre eső nagyobb helység Lovran. Az itt elhelyezkedő üdülők helyén az ókorban a tengerparton római villák voltak megtalálhatók. Nevét a latin lakosoktól kapta. A környék híres még a vad és szelíd gesztenyefáiról.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here