Az Isztriától kezdve végig a dalmát partokon a marenda hagyományosan a reggeli és ebéd közti étkezés elnevezése. A mi tízórainkhoz mégsem hasonlít semmiben.
Nem egy összecsapott szendvics ez, amit két rohanás közben bekap az ember. Igazi hagyománya és szertartása van. Ha délelőtt 10-11 körül teszünk egy sétát a parton, élmény látni ahogy a hajójukat kikötő halászok nekifognak a marendának. A frissen fogott halakat már a hajón megsütik egy kis olívaolajon, a parton aztán a pékségből friss kenyeret hoznak hozzá és egy kis sajttal, zöldséggel, kisebb-nagyobb társaságokba gyűlve jóízűen falatoznak.
Meghozzák az étvágyunkat az biztos. Ha csorgó nyállal, tanácstalanul bámuljuk őket, hogy hol juthatnánk mi is marendához, elég, ha betérünk az először útunkba kerülő kikötői kisvendéglőbe. Többségükben általában szerepel az étlapon a marenda, de szigorúan csak a késő délelőtti órákban rendelhető. Sok helyen külön marenda-menüsort állítanak össze és nemcsak a turisták kedvéért. Egy jó kis halas vagy tunkolós marenda a helyieknek is nagy kedvence és a reggelit követően a nap és a munka folytatásának szinte elengedhetetlen kelléke. A marenda szinte bármi lehet, ami belefér a “már nem reggeli, még nem ebéd” kategóriába. Levesek, egytálételek, kolbászféleségek, zöldségek és sajtok, befejezésként pedig helyi jó szokás szerint egy pohár fröccsel róhatjuk le tiszteletünket a marenda előtt.
Ezek a dalmátok tudnak valamit….
