LokrumSzerte a világban számtalan olyan hely létezik, melyet évszázadok legendái fonnak körbe. Lokrum, ez a kis horvát sziget szintén elmondhatja magáról, hogy a megmagyarázhatatlan történések sorozata folytán az egyik legmisztikusabb hely az Adria ölelésében.

Lokrum Dubrovniktól délre, annak partjától mindössze fél kilóméteres távolságban fekszik. Története mintegy ezer évre nyúlik vissza, mikor a dubrovniki nagy tűzvész után a helyiek fogadalmat tettek, hogy ha megmenekülnek a lángoktól, Szent Benedek tiszteletére kolostort emelnek. A tűz azon nyomban alábbhagyott és a dubrovnikiak 1023-ban fel is építettek egy kolostort és egy templomot Lokrum szigetén. Sok éven át nem volt ezeken kívül semmilyen építmény a szigeten és a bencéseken kívül mások nem éltek itt. A szerzetesek azonban a 12. században elhagyták a szigetet. Savin gróf kihasználta ezt és teljesen kisajátította a szigetet, vele együtt a kolostort is. A bencések ez ellen erősen tiltakoztak, mivel fennállt a veszélye, hogy a gróf örökre megszerzi magának a kolostort. A 13. században így a szerzetesek visszavándoroltak.
Az 1700-as évek vége felé a franciák szerezték meg a szigetet. Tábornokuk elrendelte, hogy a kolostort végleg be kell zárni, a bencéseket pedig el kell űzni Lokrumról. A szerzetesek mindent megtettek, hogy továbbra is ott maradhassanak, ahol már sokszáz éve békében éltek. De hiába, a parancsnak engedelmeskedni kellett. Utolsó este még egyszer imádkozni kezdtek, felvették csuklyáikat és csónakjaikkal felvonulva lassan körbehajózták a szigetet, háromszor. Az ünnepélyes kántálás közben hangzottak el az átok szavai: “Aki azt állítja, hogy Lokrum az ő saját örömére teremtetett, kárhozzon el!”. A szerzetesek hajnalban elhagyták a szigetet, egyszer sem néztek vissza és eztán soha többé nem is tértek vissza Lokrumra.
A legenda szerint az átok hamarosan hatni kezdett. Három dubrovniki arisztokrata kiugrott az ablakon, egy vízbefulladt Lokrum felé hajózván, egy másikat pedig szolgálója gyilkolta meg.
Eztán Tomasevic kapitány birtokába került a sziget, aki rendkívül gazdag volt, ám miután Lokrum az övé lett, elvesztette minden vagyonát. Kénytelen volt eladni Lokrumot, mely így került I. Ferenc József öccsének, Maximiliannak tulajdonába. A herceg egy véletlen folytán fedezte fel a szigetet, mikor 1859-ben a Triton nevű hajó felrobbant és elsüllyedt Lokrum partjai előtt. A herceg ekkor tette lábát először a szigetre. Nagy terveket szőtt. Nyári kastélyt, kilátót és arborétumot építtetett. A kulcsokat mind a maga kézjegyével látta el, hogy még inkább hangsúlyozza, a sziget egyedül az övé. Vanília és fügefákat ültetett, csodálta az öblöket, a pálmákat, ciprusokat, liliommal és rózsával ültette tele a szigetet, egy földi paradicsomot teremtett magának. Nem sokkal később azonban ennek is végeszakadt, talán az átok vitte Maximlliant Mexikóba, ahol 1867 nyarán meggyilkolták.
A sziget ekkor megint eladásra került. Szinte aprópénzért árulták, így is vonakodtak megvenni. Mikor új gazdája akadt, hamarosan az is elszegényedett. Majd a budapesti ügyvéd, Dr. Jakopovic vásárolta meg. A sziget rá is szerencsétlenséget hozott, ugyanis a jóhírű, még I. Ferenc császár néhány ügyét is bonyolító emberről a sziget megvásárlása után derült ki, hogy semmiféle ügyvédi végzettséggel nem rendelkezik, valójában egy fodrász a csirkefogó. Nemcsak vagyonát vesztette el eztán, de a társadalmi megvetés elől sem menekülhetett.

A rejtélyes történeteknek ezek csupán töredékei. Számtalan história kering a sziget körül, melyet a dubrovnikiak ma is szívesebben szemlélnek tisztes távolságból, minthogy akárcsak egyetlen éjszakát is eltöltsenek a szigeten.

Lokrum természetvédelmi terület, ahova nyári időszakban félóránként közlekedő vízitaxikkal könnyedén átjuthatunk, ha egy kis borzongásra vágyunk.

Hogy az átok ma is él-e, nem tudni. Tény azonban, hogy Lokrumnak jóideje egyetlen lakója sem akadt…

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here