Dorchester

A távoli múlt talán sokkal inkább kézzel fogható Hampshire-ben, Dorsetben és Wiltshire-ben, mint Anglia bármely más vidékén. Ezek a túlnyomórészt vidékies jellegű részei az országnak gyakorlatilag az egykori wessexi királyság területét fedik le, melynek leghíresebb uralkodója, Alfréd a 9. században visszaverte a dánok támadását, ezzel nagy lépést tett afelé, hogy létrehozza az egységes angol államot. De még mielőtt a wessexi királyság létrejött, a vidéken már jóval korábbi civilizációk is rajta hagyták kézjegyüket. Wiltshire meszes felvidékén Európa legnagyobb neolitikus lelőhelyeit mondhatja magáénak, mint Stonehenge vagy Avebury, Dorset büszkesége pedig a Maiden Castle, a kontinens legkomplexebb vaskori erődje.

A rómaiak végig dübörögtek ezeken a déli megyéken, legszembetűnőbb nyomukat a dorchesteri amfiteátrumban hagyva maguk után. A régió egyetlen vidékét sem lehet a vad jelző nélkül említeni, a környezet nagyon csábító, akár a Lyme Regis körüli, fosszíliákat gazdagon rejtő sziklákat, akár New Forest erdőségeit vagy a szelíd Salisbury-síkságot nézzük. Városaik általában szerények és lassú tempóban léteznek, két figyelemre méltó kivétellel, a kikötővárosok Portsmouth és Southampton ugyanis egész más ritmust diktálnak. A vidék számos települése kifejezetten turista mágnes, de ez ne vegye el azoknak az utazóknak a kedvét, akik a magányosabb angol vidékre vágynak. A települések között szép számmal találkozhatnak középkori templomokkal, kastélyokkal és több száz éves vidéki vendégfogadókkal.

Dorchester

Dorset megye központja sokak számára egyet jelent a költő és regényíró Thomas Hardy-val, aki nem messze innen született, ebben a városban töltötte életének jelentős részét és itt is hunyt el 1928-ban. Dorchester több regényében is szerepelt és a város mai hangulata sem sokban különbözik attól, amit egy évszázaddal ezelőtt az író festett róla. Dorchester a legélénkebb szerdánként, amikor a heti piacot tartják. Ezt leszámítva egy kellemesen visszafogott város, tele 17. századi és György korabeli épületekkel. A rómaiak emlékét az általuk épített városfalnak egy kis megmaradt darabja őrzi, valamint a Maumbury Rings, ahol a gladiátor játékokat tartották. Dorchester városától 2,5 km-re találjuk a Maiden Castle a hatalmas vaskori, több szintes erődöt, mely egykor több száz helybelit védelmezett. Feltárását az 1930-as években kezdték meg és az 1980-as évekre sikerült összerakni a leletekből az erőd több mint 4000 éves múltjának darabjait. A föld mélyéről előkerült legfontosabb leleteket a Dorset Megyei Múzeumban őrzik.

Lyme Regis

Lyme Regis

Dorset legnyugatabbra fekvő városa, melynek partjait pasztell színű nyaralók, viktoriánus villák szegélyezik. Festői és történelmi tengerparti település ez, amit különlegesen szép táj övez. Szűk, labirintusszerű utcái, családbarát strandja és az onnan nyíló hihetetlen kilátás miatt Lyme Regis a nyaralók egyik kedvenc városa. Területén világszerte híres fosszíliákat lehet megnézni több helyi múzeumban. A fosszília vadászokon túl a város az irodalom iránt rajongókat is szép számmal vonzza. Jane Austen kedves városa volt és több regényének filmváltozatában is szerepelt. A nyüzsgő tengerparti üdülőhelynek egész évben zsúfolt a program kínálata, de látnivalók hosszú sorát is tartogatja, köztük a Dinosaurlandet, a Tengeri Akváriumot, a környéken pedig túrázási lehetőségeket.

New Forest

Az 570 km2-nyi területet lefedő New Forest a környéken élők egyik legkedveltebb szabadtéri pihenőhelye. Évente átlagosan 13,5 millióan látogatnak el a Hódító Vilmos által 1079-ben elfoglalt erdőbe, melynek lakóit az uralkodó teljes egészében alárendelte nagy becsben tartott szarvasai tenyésztésének. Később az erdőlakók jogai lassan helyreálltak, New Forest pedig egyedülálló kavalkádja lett ősi törvényeknek és új jogszabályoknak, míg a modern korban nemzeti parkká nyilvánították. Fáinak összetétele jóval vegyesebb, mint a normannok idején volt. Legikonikusabb fája a Knightwood tölgy, melynek átmérője közel 7 méter. Az erdő területén New Forest pónik legelésznek, főként az utak mentén lehet őket látni, a szarvas már jóval ritkább, mint korábban, de kisebb méretű fajtája, a szikaszarvas még megtalálható az erdőben.

Portsmouth

Portsmouth

Nagy-Britannia első számú haditengerészeti állomása, melynek kikötőjében még a rómaik emeltek erősséget. De tengerészeti adottságait ők még nem használták ki maradéktalanul, ellentétben a Tudorokkal, akik a világ első száraz dokkját hozták létre itt, Portsmouthból pedig egy csapásra királyi hajógyár lett. Iparvárosként azóta is virágzik, kikötőjét színültig megtöltik a hadihajók, kompok, kotróhajók, vontatók. Katonai jelentősége miatt Portsmouth a II. világháború alatt a bombázások egyik fő célpontja volt, történelmi épületei csak a régi kikötő szűk környezetében láthatók, ez a városrész őrzi még valamelyest Tudor és György-korabeli stílusát.

Salisbury

Salisbury a 16. században született meg, amikor a püspökséget ide helyezték át a közeli Old Sarumból. Távolabbról szemlélve a város még ma is nagyjából úgy néz ki, mint évszázadokkal ezelőtt, közelebbről azonban nagyon is mutatja egy modern település jellegzetességeit, például a belvárosi forgalmi dugókat. Salisbury mégis egy virágzó, rendezett és emberléptékű település, melynek legnevezetesebb épülete a korai gótika mesterműve, az 1220-ban épült katedrális. Környékén érdemes ellátogatni Wiltonba, a kis faluba, mely főként szőnyegeiről, antik üzleteiről és heti piacáról híres.

Stourhead

A tájkertészet a 18. századi stourheadi birtokosok legkedveltebb időtöltése volt, és ma is ez a legszebb példája ennek a műfajnak. A birtok csodálatos 18. századi képet mutat tóparti sétányokkal, kis barlangokkal, ókori templomokat mintázó épületekkel. A Stourhead Házban a gyönyörű művészeti gyűjtemény és a gazdag könyvtár kiemelt figyelmet érdemelnek. Az Alfréd király toronyba 205 lépcső vezet fel, tetejéből rálátni Dorsetre, Somersetre és Wiltshire-re.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here