Korzika

0

A szépség francia szigete. Sziklás vidékek, nyugodt, széles öblök, aranyszínű partok adják a vitorlázás, a búvárkodás, a szörfözés, a strandolás és a hegymászás, egyszóval a tökéletes nyaralás hozzávalóit. A természeti adottságokon túl Korzika mindig tartogat érdekességeket. Mivel településein számtalan szent tiszteletére rendeznek ünnepségeket, a tüzijátékok és a fesztiválok szinte egész éven át folyamatosan zajlanak.

Nagyjából 310 ezer fős lakosságra körében a korzikai nyelv a hivatalos, de a franciát második hivatalos nyelvként szintén mindenütt beszélik. A turizmus térhódítása miatt az angol is alapvető lett, így a helyiek könnyen szót értenek a turistákkal, akik bizony szép számmal érkeznek ide. Sok külföldi vásárol házat a szigeten és itt telepszik le, míg mások csak a nyaralásukat töltik a szigeten.

Legnépesebb városa a 70 ezer lakosú Ajaccio Korzika délnyugati partjainál. A települést erdőkkel borított hegyek koszorúzzák. A város, mely arról vált híressé, hogy itt született Bonaparte Napóleon, egész évben népszerű a turisták körében. Szerencsés fekvésének köszönhetően védve van a hűvös szelektől, így még télen is kellemes mediterrán klíma uralkodik a vidéken. Ajaccioban érdemes felkeresni Napóleon szülőházát, amiben ma a Nemzeti Napóleon Múzeum működik, valamint azokat a barlangokat, ahol a későbbi császár kisgyerekként játszott. Az uralkodó tiszteletének jeléül több utca és tér is viseli a nevét, valamint sok szobrot is találunk róla városszerte. Ajaccio központjában áll a 16. századi citadella, ami még mindig katonai célokat szolgál, tehát a turisták előtt zárva van. Közelében találjuk a reneszánsz katedrálist és a Marechal Foch teret, ami a város legnyüzsgőbb pontja. Ekörül épült ki az óváros tipikus, festői utcákkal és mediterrán házakkal. Ajaccio környékén több felsőkategóriás strandot is találunk, mint Capo di Muru.

Korzika másik legkedveltebb pontja Bonifacio, ami egyben a legrégebbi város a szigeten. Bonifacio a sziklák tetején ül a kikötő fölött egy 9. században épült fellegvárral. Mindössze 12 km választja el Szardínia szigetétől, talán ennek is köszönhető, hogy Bonifacio exkluzív, kifinomult olasz hangulatot áraszt. Magasan a sziklák felett találjuk a középkori óváros macskaköves, kanyargós utcáinak labirintusát. Sokszázéves épületek, kávézók, festői terek gondoskodnak a romantikáról. A város látképét uraló erőd kertjéből fantasztikus kilátás tárul elénk. Az óvárosból egy sziklába vájt lépcsősoron keresztül juthatunk le a tengerhez. Bonifacio környékén a partszakaszok nagyon szépek. A strandokat sziklák és barlangok választják el egymástól. Legnépszerűbb strandjai a Petit Sperone és a Rodinara.

Calvi egy védett öbölben, sziklákkal körülölelve fekszik Korzika észak-nyugati partjainál. 13. századi fellegvára falán márványtábla hirdeti, hogy a város lakói mindig hűségesek maradnak Genovához. A kisváros szép óvárossal és homokos strandokkal büszkélkedhet. Nemcsak nappal, de éjszaka is élénk itt az élet, mégis az egyik legjobb hely pihenésre. A part mentén rengeteg étterem és üzlet várja a betérőket. A hegymászók éppúgy kedvelik Calvit, mint a vitorlázók és mivel az eső igencsak ritka errefelé szinte az év bármely szakában adott a lehetőség az aktív kikapcsolódásra.

Sant’Antonio, melyet egész Franciaország egyik legszebb falvának tartanak. Korzika kereskedelmi központja és egyik legnagyobb városa Bastia. Piana a hagyományos kőházaival vagy a tengerre épült Saint-Florent és a többi település szintén nagyszerű célpontok a szigeten – már csak választani kell. A rendkívül kellemes éghajlat, a világ legszebbjei közé sorolt strandok és a hegyek látványa mindenütt lenyűgöző.

Korzika közigazgatásilag Franciaország része, de sokkal közelebb fekszik az olasz partokhoz. Maguk a korzikaiak sem vallják magukat franciának, büszke öntudattal hirdetik különállásukat. Akinek szerencséje van ellátogatni ide, együtt élvezheti a francia és az olasz hangulat esszenciáját megfűszerezve az utánozhatatlan korzikai varázslattal.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version