Gútai hajómalomA Dunamente régió déli-délnyugati része a szlovák-magyar határt követi a Duna folyása mentén. Területének nagy részét a Duna menti alföld teszi ki, etnikai összetételét tekintve az országnak ebben a régiójában nagyobb a magyar lakosság aránya, mint a szlováké.

A Dunamente régióban a turizmus az elmúlt években erőteljes fejlődésnek indult és mindinkább átveszi a vezető szerepet. Elsősorban azokban a városokban és környékükön koncentrálódik, ahol melegvízű források találhatók. Itt számtalan gyógyfürdőt hoztak létre, ahol egész évben lehetőség van a feltöltődésre, relaxálásra. A vízi turizmus a Dunamente másik attrakciója, sorra indítják a hajókirándulásokat a Dunán, melyek a turisták számára kihagyhatatlan programok. Az országhatárokon túl is ismert a Duna menti kerékpárút, hiszen Passautól Budapestig négy országon halad át. A Dunamente régióban a vízimalmok, a kis ártéri erdők a nyugalmat, a természetben való kikapcsolódás lehetőségét nyújtják a látogatóknak.

Gútai hajómalom

A gútai hajómalom egyedülálló látnivaló Szlovákiában. A már a bizánci időkben is elterjedt és Szlovákiába a Balkánról került úszó vízimalmok utolsó megmaradt darabja ez, benne ma múzeum működik. A Duna egyik holtágán áll és bár szerkezetét tekintve még ma is képes lenne a működésre, az állóvíz miatt nem üzemel. A ma látogatható hajómalom nem eredeti, hanem rekonstrukció, de benne kiállítás keretében még megtekinthetők az eredeti darabból származó eszközök és szerkezetek. A hajómalomhoz vezető, 86 m hosszú fahíd is különleges, hiszen ez a leghosszabb faszerkezetű híd Európában. A hajómalom része az egész évben nyitva tartó szabadtéri múzeumnak, ahol a népi kultúráról és az ártéri ökoszisztémáról is többet megtudhatnak a látogatók.

Komárom

Komárom

A Duna és a Vág összefolyásánál fekszik Szlovákia egyik legrégebbi városa, a Dunamente régió központja. Miután Komárom IV. Bélától megkapta a városi jogokat, lendületes fejlődésnek indult, az Osztrák-Magyar Monarchia ötödik legnagyobb városa lett. Annak ellenére, hogy a város sokat szenvedett a háborúktól és a természeti katasztrófáktól, árvizektől, földrengéstől, járványoktól, történelmi emlékeinek nagy része fennmaradt. Történelmi és építészeti értéke miatt erődjét nemzeti műemléknek nyilvánították, a VI. bástyájában kialakított Római Kőtár a maga nemében egyedülálló Szlovákiában. Komárom óvárosában mintegy 40 műemlék található, egyik leglátványosabb része az Európa-udvar, melyet a Zichy-palota udvarán hozták létre 1999-ben. Itt 45 európai ország és régió jellemző építészeti stílusát vonultatják fel a felújított épületeken. Ez Komárom legújabb és egyben legnépszerűbb attrakciója.

Érsekújvár

A 42 ezres település a Dunamente régió kulturális központja és egyik legnagyobb városa. Egész évben számtalan rendezvény várja itt a látogatókat, szinte szünet nélkül zajlanak a programok. A várost a 16. században alapították, a folyó jobb partján építették fel várát, mely akkoriban az egyik legkorszerűbb erőd volt Európában. 1663-ban azonban 200 ezres török csapad támadt a városra és tartotta megszállás alatt több mint két évtizeden át. Az erődöt később, a 18. században lebontották, létezésére csak azok a bástyák emlékeztetnek, melyeket itt-ott még fel lehet fedezni a város utcáin. Érsekújvár egyik legjelentősebb műemléki épülete a 18. század második feléből származó zsinagóga, amit ma is használ a helyi zsidó közösség. Különleges értéket ad neki, hogy ezen kívül Szlovákiában csupán három zsinagóga maradt fenn.

Kis-Duna

A Kis-Duna a Duna egyik mellékága, mely Pozsonytól Gútáig halad 128 km-en át, mígnem belefut a Vágba. Teljes hosszában hajózható, nagyon népszerű a kajakosok, kenusok körében. Mivel Szlovákia egyik legbékésebb folyójáról van szó, a megszokottnál többet kell rajta evezni, cserébe viszont gyönyörű tájakat láthatnak a kirándulók. A Kis-Duna adta hajózási lehetőségek mellett a vidék látnivalói közé tartoznak a vízimalmok, melyek a parton több helyen is megtalálhatók. A 19. században a Kis-Duna mentén összesen 37 ilyen malom működött, köztük a legrégebbi az 1893-ban épített tallósi malom, ami ma is látható. Megszakításokkal ugyan, de egészen 1960-ig üzemelt. A Kis-Duna mentén több kemping is várja a turistákat, a folyóban pedig fürdeni is lehet, így minden adott itt egy természetközeli nyaraláshoz.

Izsai római tábor

Izsai római tábor

Komáromtól keletre található a kis falu, melynek nevezetessége a római erőd romja. A Clemantia nevet viselő erőd és a körötte kiépült település egyike volt a rómaiak azon állomáshelyeinek, melyeket a Duna mentén sok helyen létesítettek. Az erődöt a 2. században építették, a 4. században pedig tűzvész pusztította el. Izsa fontos régészeti lelőhely, az itt feltárt leleteket több különböző múzeumban őrzik és állítják ki. Az izsai Leányváron található római tábor jelentőségét nagyban megnöveli, hogy Szlovákiában a római limesnek ez az egyetlen helyőrsége. 1991-ben nemzeti műemléknek nyilvánították, néhány évvel ezelőtt pedig az UNESCO Világörökségek közé is jelölték.

Dunaszerdahely

A Duna és a Kis-Duna között terül el Dunaszerdahely, a Szlovákiában élő magyar közösség központja. Már a kőkorszakban lakott volt, később forgalmas kereskedelmi utak mentén épült ki és vált vásárvárossá. Nevében is benne van, hogy minden héten szerdán tartották itt a vásárokat. Dunaszerdahely egyik legszebb műemléki épülete a 18. századi Sárga-kastély, melyet Padányi Bíró Márton veszprémi püspök építtetett. Eredetileg barokk stílusjegyeket viselt magában, később azonban klasszicista stílusban alakították át. Jelenleg a Csallóközi Múzeumnak ad otthont, melyben régészeti és néprajzi kiállításokat lehet megnézni. A város legrégebbi épülete a Szent György templom, mely több átalakítás után a 18. század közepén nyerte el mai arculatát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here