Törökország délnyugati részén, ebben a mára teljesen elhagyott városban egykor 25.000 ember élte mindennapjait. Ma üresen tátongó lakóházak, boltok, templomok idézik fel, milyen is lehetett egykor az itt lakók élete.
Kayaköy egy régebbi település romjain épült ki a 18. században. A területet már több száz éve anatóliai görög keresztények lakták. Virágzó és szorosan összefonódott közösségük volt, mely elsősorban a kézművesség különböző ágaival foglalkozott.
A görög-török háború kitörésével a helyzet megváltozott. A háborút 1922-ben a határok újra rajzolásával és egy lakosságcsere egyezménnyel zárták le. Ennek értelmében a görögöknek el kellett hagyniuk Kayaköyt, a törökök pedig szabadon költözhettek volna a területre. Csakhogy mivel ők főként mezőgazdaságból éltek, Kayaköy nem sok lehetőséget tartogatott számukra, így a település végleg elnéptelenedett.
Nagyjából 3000 érintetlen épület, görög stílusú házak, néhány ortodox templom, két iskola, 14 kisebb kápolna és a központban egy 17. századi szökőkút romja áll ma Kayaköyben. Az elhagyott város jelenleg történelmi emlékhely, múzeumként működik. A város alsó részén, a domboldalon néhány üzlet és kávézó nyílt a turisták számára, de ezek csak időszakosan vannak nyitva. A boltokban olyan tárgyakat is árulnak, amelyeket a romokból szedtek ki, az egykori lakók személyes használati tárgyai voltak ezek. Néhány ház gazdára talált, ezeket felújították, de a város épületeinek többsége eredeti állapotában áll. A látogatók nem özönlenek Kayaköybe, mivel a fő turistaútvonalak elkerülik a várost és nem könnyű ide eljutni.
1988-ban a görög és a török kormány tervbe vette, hogy Kayaköyt – vagy legalább egy részét – a két ország közötti béke és barátság szimbólumaként helyreállítják. A templomokat és néhány lakóházat is szeretnének felújítani. Addig is az UNESCO a béke és barátság jegyében védetté nyilvánította Kayaköy romjait.
Kayaköy szomorú, hátborzongató és szép látványt nyújt egyszerre. Különösen a kora esti órákban lenyűgöző, amikor a hosszú árnyak végignyúlnak az utcákon. A leomlott szobákban olajfák nőnek, a szélsőséges, zord időjárás következtében az elszíneződött, kopott épületek sok évezredes, ókori romokra emlékeztetnek. Könnyen hihetnénk, hogy egy ősi város maradványai között járunk, de Kayaköytől nem messze még sok ember él, akik jól ismerték az egykor ezekben a házakban lakó görögöket.
Weboldalunk cookie-kat használ a felhasználói élmény javítása és a zavartalan működés érdekében.OKBővebben.
Adatvédelmi és Süti (Cookie) kezelési irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.