A bolgár tengerpartokonBulgária Fekete-tenger mentén elterülő, hosszú partvonala az ország nyári játszótere, de Európából, sőt, egyre inkább azon túlról is vonzza a turistákat. A nagy, kifejezetten a turizmus fellendítése érdekében felépült üdülőhelyek egyre komolyabb riválisai a spanyol és görög tengerparti városoknak és jóval többet is tudnak mutatni a nyaralóknak a jet skiknél és a napernyőkkel borított strandoknál.

Bulgária tengerpartjai valójában már több mint egy évszázaddal ezelőtt is ismert és kedvelt úti célok voltak, bár a mai értelemben vett tömegturizmus csak az 1960-as években fejlődött ki, amikor a kommunista országok pártfunkcionáriusai minden évben menetrendszerűen itt gyűltek össze élvezni a strandolást és a napfényt. Azóta az üdülőhelyek gombamódra elszaporodtak, az elmúlt években pedig az egyre magasabb színvonal lett a legfőbb jellemzője a bolgár partoknak. Számos pontján luxus yacht kikötőket és kikötő komplexumokat alakítottak ki, de nincs hiány 4 és 5 csillagos szállodákból sem.

Bulgária fekete-tengeri partjai 350 km hosszan szegélyezik az országot, ebből összesen 200 km-t tesznek ki a tiszta vizű, puha homokos strandok. A két legnagyobb tengerparti város Várna és Burgasz, mindkettő nyüzsgő település, tökéletes kombinációjával a tengerparti nyaralás és a nagyvárosi élet hozzávalóinak. Várna nem csak üdülőhely, de egyben haditengerészeti bázis és az ország legfontosabb kikötője, mely ízig-vérig modern, mégis át van itatva történelmi hangulattal. Hozzá hasonlóan a tőle 134 km-re délre fekvő Burgasz 200 ezres városának sem lehet oka panaszra sem a napsütéses órák, sem az ide látogató turisták számát tekintve. A két város repterei évente több ezer turistát fogadnak, akik számra a nyaralás lehető legélvezetesebb módját garantálják.

A bolgár tengerpartokon

A bolgár tengerpartot általában Európa leginkább megfizethető nyári úti céljának tartják, ami nem utolsó szempont, de közel sem ez az egyetlen érv, ami mellette szól. A tengervíz tiszta, a strandok gyönyörűek, az időjárás kellemes, a lehetőségek minden ízléshez és minden elváráshoz képesek igazodni. Akik például a nyaralást nem nagyvárosokban, hanem csendesebb helyen képzelik el, a bolgár partokon felkereshetik a kis falvakat, mint a Várnától 90 km-re fekvő Krapets. Itt nincsenek szálloda komplexumok, sem zajos éjszakai élet. Vannak helyettük hangulatos tavernák, ahol mindig friss halat szolgálnak fel és a legfinomabb bolgár ételeket – a szórakozási lehetőség pedig ennyiben ki is merül. Azonban, amit itt megtalálunk, az sokkal többet ér a night clubok fényeinél. Krapets csendes település, a Fekete-tenger partjának egyik legszélesebb és leghosszabb strandjával. Olyan hosszú, hogy ha végig sétálunk rajta, gyakorlatilag átgyalogolunk Romániába. Az egyetlen, ami a tengerpart csendjét megtöri, a sirályok hangja, háttérben a hullámok zajával. Nem messze található a Durankulak-tó, Bulgária egyik legnagyobb és legfontosabb tengerparti vízi élőhelye. 260 növény- és állatfaj él itt, a tó pedig része a Via Ponticanak, ami Európában a második legnagyobb vonulási útja a madaraknak. Ebből adódóan a madármegfigyelők egyik kedvenc úti célja ez az országon belül.
Sinemorets csupán 12 km-re fekszik a török határtól. Bár valamivel nagyobb turista forgalmat bonyolít, mint Krapets és vannak éjszakai szórakozóhelyei, nagy szállodái is, őrzi békés atmoszféráját. Talán nem tűnik annyira izgalmasnak a falus idill, mint Várna és Burgasz lendülete, de itt sokan megkapják azt, amire egész évben a leginkább vágynak, a csendes légkört, ahol minden a kikapcsolódás körül forog.
A turisták mind nagyobb része vágyik még közelebb lenni a természethez. Nevezhetjük őket sportos vagy kalandvágyó utazóknak, számukra a kempingek lehetőséget adnak arra, hogy a szállodák csillagai alól kibújva közvetlenül részei lehessenek a bolgár tájaknak. A Fekete-tenger partján elszórva nagyon sok kemping található, akkor sem fog gondot okozni megtalálni őket, ha pontosan elkészített útiterv nélkül érkezünk.

Be kell azonban ismerni, a bolgár tengerpartokra a turisták többnyire nem a nyugalmat és a magányt keresve érkeznek. Azért jönnek, hogy szórakozzanak és élvezzék a luxust, amit a tengerpart számtalan és egyre több pontján meg is tehetnek. A bolgár tengerpart buli központja a Burgasztól 40 km-re található Napospart, azaz Sunny Beach, ami napjaink legnagyobb bolgár üdülőhelye. Tele éttermekkel, bárokkal, diszkókkal tökéletes hely azok számára, akik nem csak napnyugtáig szeretnék élvezni a nyaralást, hanem szívesen kóstolnak bele az éjszakába is. Az aktív kikapcsolódást kedvelő turisták sem fognak csalódni, hiszen szörfözni, lovagolni, vízisíelni is lehet itt. Bár nyáron nagyon hamar túlzsúfolttá válik és időnként túl zajosnak is tűnhet, a Napospart egy kellemes hely, ahol a luxus hotelek is elérhető árakon kínálják szobáikat. Arany színű tengerpartja ideális a napon való heverészéshez, májusban, júniusban és szeptemberben könnyebb magunknak helyet találni a strandokon.

Aranyhomok

Az Aranyhomok Várnától 13 km-re található, ez Bulgária legrégebbi üdülőhelye. Jellegét tekintve szinte azonos a Naposparttal, mind a szórakozóhelyek, mind a fényűző szállodák megtalálhatók itt is. Mellette húzódik a Bolgár Riviérának nevezett partszakasz, melynek öt csillagos luxus hotelei a legmagasabb színvonalat képviselik a bolgár partok teljes hosszát tekintve. A világ minden tájáról érkeznek ide turisták, akárcsak Albenaba, mely az egyik legelső és leghíresebb tengerparti üdülőhelye az országnak. Kiterjedt strandjait egyik oldalról a tiszta tenger mossa, másik oldalról gondozott parkok keretezik. Albena gyógyforrásai és modern spa létesítményei még felsőbb szintre emelik a nyaralás fogalmát.

Aki ebből a színes repertoárból mégis hiányolna valamit, azt kérdezné, hol maradnak a történelmi és kulturális látnivalók, az is megnyugodhat! Nesebar régi utcái, épületei és templomai sokat tudnak mesélni az ország múltjáról. A város talán a legelőkelőbb települése a Fekete-tenger bolgár partjainak, különlegessé pedig nem a strand, hanem az óváros teszi. Ez egy sziklás félszigeten terül el, a szárazfölddel egy keskeny földsáv kapcsolja össze. Lenyűgöző, fából készült szélmalmai már a megérkezéskor üdvözlik a turistákat és kellően megadják a nosztalgikus alaphangulatát a városban eltöltött napoknak. Lesz mivel tölteni az időt, hiszen trák, görög, római, bizánci, középkori bolgár és oszmán műemlékekből is sok van Nesebarban. A városban összesen 40 templom található, melyek közül több is az UNESCO Világörökségek sorába tartozik.

Sozopol városát sok turista az éjszakai élet miatt választja bázisnak, ám még többen vannak azok, akiket az óváros szépsége csábít ide. Történelmi városmagjában az épületek nagy része műemléki védettség alatt áll, a 19. századi nemzeti ébredés korszakának emlékét idézi. Templomai nem csak keresztény hagyományokat őriznek, de valami egészen mást is. A Szent Cirill és Metód templom az egyetlen a világon, ahol a turisták láthatják Keresztelő Szent János relikviáit.

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here