Blasket-szigetekA legjobb módja annak, hogy Írországot felfedezzük, ha átlépjük a városok határait. Bár Dublin, a legtöbb turistát vonzó főváros vitathatatlanul gyönyörű és egyben izgalmas is, a Smaragd-szigetnek becézett ország ennél jóval több kincset tár fel előttünk, ha a mélyére nézzünk. Bármelyik égtáj felé indulhatunk, varázslatos szigetekből, hegyekből, tengerpartokból, vízesésekből és a múltat idéző, romantikus romokból sehol nincs hiány.

Blasket-szigetek

A kis szigetcsoport hét szigetet foglal magába a Dingle-félsziget nyugati partjainál. Közülük a legnagyobb a Nagy Blasket, mely 3 km hosszú és 1 km széles. A legtovább ez a sziget volt lakott, míg az 1950-es években az ír kormány kiköltöztette az embereket a szárazföldre. A kilakoltatás után több száz éves múlt maradt magára a szigeten, annak minden kézzel fogható nyomával. A Nagy Blasket-sziget lakói nagy mesemondók hírében álltak, jelentős részben hozzájárultak az ír irodalmi örökséghez. Az hagyományos ír nyelvet beszélő közösséget és a területet a kormány védettség alá helyezte, hogy érintetlenül megőrizhessék a tradíciókat. A 19. században is csupán 150 ember élt a szigeten, de az 1840-es évekbeli nagy éhínség után a lakók száma 100-ra esett vissza. A népesség száma 1916-ban tetőzött, amikor 176 lakója volt a szigetnek, de a fiatalok elmentek, a kormány pedig már nem tartotta indokoltnak, hogy a kis közösség itt éljen. Megélhetésük a halászaton kívül gyakorlatilag nem volt, a homokos talaj pedig gyenge volt a növénytermesztéshez. Az élet a szigeten állandó küzdelem volt.
A Blasket-szigetek legészakibb tagja Inishtooskert, ahol a világ egyik legnagyobb viharmadár populációja él. Inishvickillane 1911-re néptelenedett el. Itt több középkori rom látható, míg Inishnabro egyedülálló sziklaalakzatai révén szerzett magának országos, sőt nemzetközi hírnevet. A kirándulókat kompok viszik át a szigetekre, melyeknek felfedezésére 3-4 órát lehet számolni. A kompok áprilistól szeptemberig közlekednek időjárástól függően. A szigetek egyikén sincs semmilyen szolgáltatás, nincs elektromos áram, nincsenek pubok, éttermek sem.

Inch

A Kerry megyében, Írország délnyugati csücskében fekvő Inch 8 km hosszú, arany homokos partjainak nincs, aki ellen tudna állni. Strandja felejthetetlen látképet nyújt, egyszerre tárul elénk az Atlanti-óceán, a Slieve Mish-hegység és a Mac Gillicuddy hegyvonulat. A Golf-áramlat az ország többi részéhez képest melegebb hőmérsékletet biztosít itt egész évben, azaz a strandszezon is szokatlanul hosszú. Inch-ben az első tavaszi virágok már közvetlenül karácsony után szirmot bontanak. A város strandját nemcsak a napozók és a fürdőzők kedvelik, de igazi szörfparadicsom is. Vizei biztonságosak és tiszták, a strand minőségét Kék Zászló jelzi. Inch partjaihoz a filmesek is előszeretettel járnak forgatni, itt vették fel például a Ryan lánya című film néhány jelenetét is.

Skellig Michael sziklasziget

Skellig Michael sziklasziget

A Kerry-gyűrű részét képezi a parttól 20 km-re fekvő Skellig Michael-sziget. Az Atlanti-óceánból kiemelkedő sziklasziget legmagasabb pontján eléri a 210 m-t. Ezen a lenyűgöző helyen nemcsak a látképben lehet gyönyörködni, de itt találhatók a régi szerzetesi kunyhók is, melyek a szinte függőleges sziklák tetején ülnek. A jellegzetes méhkas alakú építményekben ágoston rendi szerzetesek éltek a 6-13. század között. A hat kunyhó mellett itt látható a Szent Mihály templom és a temető, ahol a szerzetesek nyugszanak. Ez az egyik legszebb állapotban megőrződött ókeresztény helyszíne Írországnak és egészen a 20. századig népszerű zarándokhely is volt. A méhkas alakú kunyhók feltűnően jó állapotban maradtak fenn az Atlanti-óceánon uralkodó időjárás zordsága ellenére is. A kunyhókat kötőanyag nélkül építették, belül szinte semmilyen berendezésük nem volt, hiszen a szerzetesek aszkéta életmódot folytattak itt. 1200 táján feltehetően a viking támadások miatt hagyták el a szigetet végleg. Május és szeptember között hajók szállítják a turistákat a szigetre, de érdemes felkészülni arra, hogy a nem kényelmes séta várja nézelődőket, hiszen nincsenek utak kialakítva.

Torc-vízesés

Erdős vidék, gazdag flóra és fauna szegélyezi a Torc-vízeséshez vezető utat. A mesés, közel 20 m-es magasságból lezúduló vízesés intenzitását nagyban befolyásolja az időjárás, főleg nagy esőzések után mutatja meg igazán vad arcát, de egész évben rengeteg turista látogat el ide. A vízesés keletkezéséről egy legenda is szól, amit a környékbeliek szájról szájra örökítenek. Eszerint egy fiatal férfi, akit elátkoztak, vaddisznóvá változott és ezekben az erdőkben bujdosott. Amikor titkára fény derült, menekülés közben áttörte a sziklafalat, ahonnan víz tört elő. A túraútvonal, ami idáig vezet, legalább annyira szép, mint maga a vízesés.


Hölgyek kilátója (Ladies View)

Ha van mennyei panoráma Írországban, az itt tárul elénk. A Kerry-gyűrű részét képező helyet Viktória királynő 1861-ben Írországban tett látogatásának tiszteletére keresztelték el, mivel a kíséretében érkező hölgyek egyenesen ámulatba estek ettől a látványtól. A Hölgyek kilátója pazar panorámát nyújt a völgyekre, tavakra és hegyekre. Minél tisztább az idő, annál fenségesebb a kilátás is. Tökéletes hely ez a fényképezéshez, található itt egy ajándékbolt és egy kis kávézó, ahol akár a felhők elvonulását is meg lehet várni.

Rossbeigh partszakasz

Rossbeigh partszakasz

A Dél-Kerry félsziget és Glenbeigh falu között húzódik ez a kiterjedt, homokos strand, ami egy természeti védettség alá tartozó terület részét képezi. A Castlemaine Harbour az itt élő madárfajok miatt különleges, melyek természetes élőhelyének megőrzését elsődleges célnak tekintik. Rossbeigh azonban nemcsak a madarakat, de az embereket is tömegesen vonzza. A turisták előszeretettel látogatják a strandot, ahol úszni, kajakozni és szörfözni is lehet. A homokos partokon még felhős időben is kellemes a séta, a helyiek rendszeresen járnak ide esténként. Rossbeigh elnyerte a Kék Zászlót, a víz minőségének és a strand biztonságának legmagasabb fokát jelző nemzetközi elismerést.

Kék-medence

A Killarney környékén található szebbnél szebb vidékek között a Kék-medence sokszor kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemelne. A kirándulókat ezért rendszerint meglepi, hogy milyen gyönyörű látvány rejtőzik itt az erdő mélyén. A patkó alakú medence kristálytiszta vizét a mészkő és más kőzetek festik jellegzetes zöldeskék árnyalatúra. Az erdőn keresztül ide vezető turista út még tovább fokozza a Kék-medence varázsát. A terület rengeteg vadon élő állat, növény és halfaj otthona, az egyik legkülönlegesebb a színes jégmadár, amit főként a pisztrángban gazdag vizek vonzanak ide.


Ferriter kastély

A 15. századi erődítmény romjai egy szikla szélén állnak a Dingle-félsziget nyugati csücskén. A régiót ábrázoló képeslapok egyik kedvenc témája az omladozó Ferriter kastély, ami a környék egykor leghatalmasabb családjának birtokában állt. Bár kastélynak hívják, valójában egy normann korabeli toronyház, melynek belső elrendezéséből kevés maradt meg. Négy-öt emeletes lehetett, belsejében csigalépcső vezetett.

Achill-sziget

Írország partvidékének legnagyobb szigete, amit egy híd köt össze a szárazfölddel. Írország egyik legszebb helyének tartják, ahol nem kevesebb, mint öt kék zászlós strand is van. Közülük az egyik a sziget nyugati részén húzódó Keem-öbölben, egy gyönyörű, félreeső völgyben található. De Achill nemcsak a strandokról, hanem természeti környezetéről is híres. Hatalmas hullámok, zöldellő sziklák és hegyek, gyönyörű, nyílt mocsarak alkotják idilli látképét. A delfinek rendszeres látogatói a partmenti vizeknek, de él itt nyúl, róka, hermelin, borz és törpe cickány is. A sziget az ókori történelemből is őriz emlékeket, hiszen már 5000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. Megalitikus sírok, hegyfokokon ülő várak teszik még romantikusabbá a vidéket.

Csatlakozz a csoportunkhoz!Miénk a Világ Facebook csoport

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here