Kezdőlap Hollandia Hollandia keleti vidékein

Hollandia keleti vidékein

0

Hollandia keleti részét három tartomány alkotja: Flevoland, Overijssel és Gelderland. Ezek egy sor szép vidéki városnak adnak otthont, melyek történelmét nem kímélték a viharok sem. Zwolle, Deventer és Zutphen közülük legkedveltebbek, de a Zuiderzee kikötői között is vannak érdekes települések, mint Kampen és Elburg. A művészet szerelmesei a Kröller-Müller múzeumot vehetik célba, míg a természetjárókat a De Hoge Veluwe Nemzeti Park homokos dűnéi és erdői várják.

Amszterdamtól keletre az első tartomány Flevoland, melynek egyik legizgalmasabb városa Urk, a virágzó halászati kikötő, ahol egy hajógyár is működik. A dombtetőn egy sor keskeny utca és apró ház jelzi, hol volt a falu régi határa, mielőtt az új, modern lakónegyedek kiépültek. Mielőtt a kontinens része lett, a sok évszázados elszigeteltség egy kultúrájára büszke és nagyon összetartó közösséget kovácsolt össze. Az itt élők jellegzetes nyelvjárásukra és saját népviseletükre mai napig büszkék. Bár Urk függetlensége nagyrészt már a múlté, még mindig a halászat játssza gazdaságában a főszerepet, ez pedig kiemeli a környékbeli, mezőgazdasággal foglalkozó települések közül. A város kikötőjét halászhajók töltik meg, nyugati szélén áll a világítótorony, ahol sétálva a helyi folklórból is ízelítőt kaphatunk. A parttól 70 m-re fekszik az Ommelebommelestien, a csúszós szikla, amiről a helyiek úgy tartják, minden urkinak szülőhelye. A legenda szerint a gólya erre a sziklára tette le az újszülötteket, az apáknak pedig csónakra kellett szállni, hogy felvegyék gyermekeiket. Urk templomának tetőszerkezete teljes egészében a Holland Kelet-Indiai Társaság hajóinak árbocaiból készült. Közelében áll a Halászbástya, emléket állítva azoknak a tengerészeknek, akik soha nem tértek vissza a városba. A tengerbe veszett emberek nevét, életkorát és hajójuk azonosító számát egy márvány táblára vésték és vésik a mai napig.

Urk legalább annyi látogatót vonz, mint az UNESCO által a Világörökségek közé sorolt Schokland. Évszázadokon át az egyik legsűrűbben lakott szigete volt Zuiderzeenek, saját kultúrája, hagyományai fejlődtek ki. Amikor a szárazföld része lett, ez a helyi közösség beolvadását is maga után vonta. Schokland a hollandok számára jóval több, mint pusztán látnivaló. Nemzeti jelképe a vízzel vívott küzdelemnek, melyből végül az ember került ki győztesen. A világon egyedülálló jelenséget az UNESCO a Világörökségek közé történő besorolással ismerte el, ez volt az első holland helyszín, amelyik megkapta ezt a rangos címet.

A partokon egymás után sorakoznak az egykori kikötők, közülük az egyik legszebb az apró Elburg. Az elmúlt években az egy napos kirándulások népszerű célpontja, ahol a turisták a régi utcákon, a téglaházak között sétálgatva maximálisan kikapcsolódhatnak. Elburg már a 13. században jelentős kikötő volt, de még nagyobb fejlődésnek indult 1390 után, amikor a kormányzó a város korszerű átépítése mellett döntött. A takaros kisvárosban rengeteg kávézó és étterem található, melyekben a helyi specialitást, a füstölt angolnát is meg lehet kóstolni.

Overijssel fővárosa Zwolle, mely nem is olyan rég még elég elhanyagolt település volt, de az utóbbi néhány évben a jelentős beruházásoknak köszönhetően sorra húzzák fel az új épületeket és a régi kikötő is megújult. Egykor a Hanza-szövetség egyik legfontosabb városa volt, határain belül élénk kereskedelem zajlott, adták-vették a német textileket, a balti-tengeri halakat, a gabonát és az Amszterdamból érkezett egzotikus árukat, a kávét, teát és a dohányt. Az aranykor 200 éven át tartott, míg a kereskedelem fő csapásvonala nyugatabbra tolódott és ez aláásta Zwolle gazdaságát. Napjainkban a városnak megvan a maga bája, nyári hétvégéken sok turista látogat el ide.

Hollandia egyik legrégebben alapított városa Deventer, melynek létrejötte egy 8. századi szász szerzeteshez, Lebuinushoz kötődik, aki misszionáriusként tevékenykedett itt. A középkorban az oktatás központja volt, a Hanza-szövetség egyik városa, melynek történelméről sokat tudhatunk meg az utcákat járva. Deventer felfedezésére a legjobb gyalog elindulni, hiszen szinte minden sarkon áll egy érdekes épület. A város büszkeségei Hollandia legrégebbi téglaháza, legrégebbi tudományos könyvtára és a legrégebbi parkja, de ezeken kívül a sok múzeum és műemlék még bőségesen tartogat látnivalókat. A város nevezetes arról, hogy minden év augusztusának első vasárnapján itt rendezik meg Európa legnagyobb éves könyv vásárát.
Deventertől 13 km-re délre fekszik Zutphen, ami tökéletesen megtestesíti a hagyományos holland kisvárost. A modern fejlesztések nagyjából megkímélték a várost, így tucatnyi régi épületének, középkori utcahálózatának, nagy tereinek történelmi hangulatát semmi sem zavarja meg. Zutphenben több sétálóutca van és nem tornyosulnak egymás mellett a bevásárlóközpontok. Az üzleteket itt nagyrészt hagyományos kisboltok jelentik, melyek még mindig virágoznak, akárcsak a csendes kis kávézók.

Giethoorn a régió egyik fénypontja, a különleges város, ahol az utcák szerepét a csatornák töltik be. A település már eleve a vízre épült, melyet csak sávokban szakított meg a szárazföld. Még a gazdák is csónakokon fuvarozták teheneiket a környékbeli legelőkre. Nosztalgikus hely a hollandok és elragadó a külföldi turisták számára. Nyáron rendkívül forgalmas, az év többi szakában viszont elcsendesül. Giethoorn kivételesen festői város, egyben Európa legnagyobb lápos területe, melyet az Észak Velencéjének is neveznek. Mindössze 2500 lakója van, akik büszkék hagyományos, nádfedeles házaikra és csatornáikra, melyekből egykor tőzeget termeltek ki. Guiethoorn varázsa alól nem könnyű az embernek kivonni magát, csupán egyetlen szépséghibája van, utcáin nyaranta szinte mozdulni sem lehet.

Délebbre terül el Gelderland tartomány, mely híres buja, zöld vidékeiről. Ilyen termékeny földek között fekszik a tartomány fővárosa, Arnhelm is, az egykor előkelő üdülőhely, melynek fénykora a II. világháborúval áldozott le. A háború valóságos katasztrófát jelentett a település számára, több száz lengyel és brit katona halt meg itt. A város történelmi épületeinek többsége semmivé lett és bár néhányat közülük újjáépítettek, arról, hogy milyen lehetett Arnhelm néhány száz évvel ezelőtt, már nem kaphatunk képet. A városba a britek még mindig, mint egyfajta zarándokhelyre járnak, meglátogatják a csata helyszínét. Arnhelm ettől eltekintve egy nyüzsgő város éttermekkel, szállodákkal, kitűnő kiindulópont a környék felfedezéséhez.

Nijmegen Hollandiában elsősorban az ország egyetlen katolikus egyeteme miatt nevezetes. A II. világháborúban középkori központjában sok épület elpusztult, de többségüket az eredetieknek megfelelően újjáépítették. Nijmegen egy modern és élnék város, ebben nem kevés szerepe van 13 ezer fős diákságának is. Jó időben a helyiek a Waal-folyó partján lévő kávézókban és a gyönyörű, parti sétányon töltik az időt, a kikötőből turistákkal teli hajók futnak ki. Hollandia legrégebbi városa ez, a kultúra, a történelem és a természeti szépségek találkozóhelye. Tele van látnivalókkal, környékén érdemes két kerékre pattanni és felfedezni a vidéket. Nijmegen utcáit üzletek töltik meg, nagyszerű lehetőséget adva a vásárlásra, bármi is legyen az, amit keresünk.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version