Kezdőlap Horvátország Hét nap hajóval Dél-Horvátországban

Hét nap hajóval Dél-Horvátországban

0

Zadarból indulunk, végső állomásunk pedig a Telascica-öböl.

1. nap: Zadar

Horvátország szívében, a horvát Rómának is nevezett Zadarban töltjük első napunkat. A város három évezredet átölelő történelme, gyönyörű szakrális épületei, gazdag kulturális öröksége miatt érdemelte ki ezt a megtisztelő címet. Mindezt meseszerűen egészíti ki a természetes környezet. A zadari régió nem kevesebb, mint 1200 km hosszan húzódó festői tengerparttal és 300 kisebb-nagyobb szigettel büszkélkedhet. Mindezt betetőzik a vendégszerető helyiek, akikkel öröm meginni egy pohárka maraschinot, a híres helyi likőrt vagy váltani velük néhány szót a kosárlabdáról, hiszen Zadar csapata világszerte elismert.
A város évszázadokon át Dalmácia fővárosa volt, ma regionális központként tölt be fontos szerepet. A város gazdag öröksége – mely nemcsak Horvátország viszonylatában jelentős – lépten-nyomon szembeötlő. Egyik ókori emléke a Forum Romanum, mely az 1. században épült, templomai közül legjelentősebb pedig a Szent Donát, a 9. századi bazilika, mely a város szimbolikus épülete. A nemrégiben felújított St. Grisigono templom a 12. században, a Szent Mária harangtorony 1105-ben, a Szent Anasztázia székesegyház a 13. században épült. A Népek tere a város központja, számos látnivalót tartogat, itt áll a Városi Lodzsa és a 16. századi Őrtorony. Megcsodálhatjuk a városfalakat, a díszes palotákat és villákat, de az óvárosban érdemes útba ejteni a zöldség- és halpiacot is, mely bőségesen ellátja friss áruval a félszigetet.

2. nap: Biograd na Moru

Következő napunkon a Zadari Riviéra másik gyönyörű városát fedezzük fel, mely csupán karnyújtásnyira fekszik a varázslatos Kornati-szigetektől, melyeket változatos partvonala, rejtett öblei és strandjai miatt a hajósok paradicsomának is neveznek. A legenda szerint a Kornati-szigeteket az istenek a partjaikat mosó tenger szépségétől ihletve alkották meg, ez már önmagában sokat sejtett arról, hogy milyen szépség vár ránk. Biograd éppen ilyen remekmű. Az sem meglepő, hogy a horvát királyok ebben a történelmi értékekben bővelkedő városban koronáztatták meg magukat. A város egy félszigeten fekszik, kilátással a Pasman-szigetre, melytől egy hosszú, szörfözéshez ideális csatorna választja el. Számos sport- és kikapcsolódási lehetőség mellett Biograd na Morut több mint 20 teniszpálya teszi tökéletes helyszínné az aktív pihenéshez. Kitűnő fekvésének köszönhetően az Adria középső részén fekvő város környékén több mint 1000 kikötővel hajózási központ, a vitorlázók kedvelt úti célja.

3. nap: Sibenik

Következő célpontunk Sibenik, a város, mely dicső múltját gyönyörűen ötvözi a természetes szépséggel. A városnézés során ne hagyjuk ki a lenyűgöző Sv. Jakov katedrálist, mely a legjelentősebb reneszánsz épülete Horvátországnak. Érdemes ellátogatni a Püspöki Palotához, melyen eredeti gótikus ablakokat, ajtókat és szobrokat figyelhetünk meg, melyek visszaidézik a velencei uralom korszakát.
Sibeniket az anyatermészet gazdag szigetvilággal ajándékozta meg, a Krka Nemzeti Park látképe mindezt még tovább fokozza.

4. nap: Skradin

A kb. 4000 lakosú kisváros igazi gyöngyszem mind a történelmi és kulturális látnivalók, mind a természeti szépség tekintetében. Páratlanul elbűvölő része a Krka Nemzeti Parknak, körülötte fenyvesekkel, boróka-, ciprus- és olajfa ligetekkel. A béke természetes oázisa, mely vonzó turisztikai célpont, a Krka jobb partján fekve pedig megkerülhetetlen tengeri és szárazföldi úti cél. Egyike a legrégebbi horvát városoknak, múltja az illír időkig nyúlik vissza, 6000 éves, legendásan viharos történelmet tudhat magáénak. Ez garantálja, hogy a városnézés során egy percig sem fogunk unatkozni. Ha pedig kigyönyörködtük magunkat a műemlékekben, irány a part, ahol Horvátország egyik legszebb természetes kikötője vár ránk.

5. nap: Zlarin-sziget

A sibeniki szigetvilág része, ahova Sibenikből naponta közlekednek hajójáratok. Lakói hagyományosan a mezőgazdasággal, halászattal és szőlőtermesztéssel foglalkoznak. Zlarin partjain gyönyörű, homokos strandokat találunk, vizeiben pedig híresen sok korall él, így a búvárok is kincsekre lelhetnek itt. Erről a kis szigetről elmondható, hogy sem a külföldiek, sem a helyiek nem fedezték fel maguknak igazán, nyaralásunk egyik legszebb pontja lehet ellátogatni ebbe az érintetlen földi mennyországba.

6. nap: Piskera – Kornati-szigetek

A Kornati a világ egyik legszebb szigetcsoportja, igazi tengeri kalandokat tartogat. A figyelemreméltó táj, az érdekes geomorfológiai képződmények és a gazda növényvilág miatt 1980-ban nemzeti park keretén belül vonták egységes védelem alá a területét. Ennek egyik része Piskera, az egyik legérdekesebb és legszebb tagja a szigetcsoportnak, ahol a természet tisztán és háborítatlanul teszi a dolgát. Bár a sziget lakatlan, 150 férőhelyes, mindig szélvédett kikötő üzemel partjainál, ami márciustól októberig várja a hajósokat. A kikötő melletti étteremben káprázatos panoráma mellett ebédelhetünk.

7. nap: Telascica-öböl

Telascica az egyik legnagyobb, legbiztonságosabb és legbájosabb természetes kikötője Horvátországnak. A Kornati Park természetes meghosszabbodása, de jóval zöldebb és erdősebb. Az öböl Dugi Otok déli részén terül el 8200 m hosszan, benne 25 öböl, 5 kisebb sziget. A Telascica-öböl, melynek egyik felét magas és meredek sziklák takarják el, egy természeti érdekességet is rejteget, a Mir nevű, sós vízű tavat, mely általában melegebb, mint a tenger. A Telascica-öböl minden oldalról védett, így ideális ahhoz, hogy lehorgonyozzunk és felfedezzük az öböl mentén elterülő, védett vidéket.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version