Milosz

Görögországhoz 1400 sziget tartozik, melyek közül 230 lakott. Valamennyi szigetének és szigetcsoportjának megvan a maga egyedi varázsa, némelyik közülük a világ legszebbjei közé tartozik. Ezek a legnépszerűbb úti célok, évente több százezer turista veszi az irányt a görög szigetek felé. Az utazóknak nincs nehéz dolguk, hiszen a szárazfölddel nagyon jó az összeköttetésük, komppal szinte bárhova rövid idő alatt el lehet jutni. Hogy melyik szigetet válasszuk, csak azon múlik, mire vagyunk kíváncsiak: az éjszakai élet, a gyönyörű panorámák vagy éppen a hagyományos görög falvak vonzanak-e minket.

A legjobb strandok: Milosz

Itt minden szigetlakónak megvan a maga kedvenc tengerparti szakasza, ki-ki kedvére válogathat Milosz számtalan és sokféle strandja közül. Megtalálhatók itt a fehér és a fekete homokos partszakaszok, némelyik sziklás, van, amelyet zúzott kagylók borítanak. Mivel a sziget partvonala erősen tagolt, rengeteg apró öböl található itt. Milosz 80 strandja között több olyan is van, amit a part egyenetlenségéből adódóan csak csónakkal lehet megközelíteni. Sarakiniko partját hófehér horzsakövek teszik már-már földöntúlivá, a látványával egyszerűen nem lehet betelni. Paliochori három strandján apró, színes köveken sétálhatunk, miközben gyönyörű sziklaalakzatok tornyosulnak mögöttünk. A tenger vizét helyenként melegebbnek érezzük, mivel ezen a szakaszon meleg források törnek fel a víz alól. A kis Tzigrado strand egy eldugott öbölben fekszik, ide csak hajóval vagy juthatunk el vagy ha lemászunk a sziklák oldalához támasztott létrán. A még kisebb Papafragas az egyik legkülönlegesebb strand a szigeten, melynek bejárata egy hatalmas sziklakapu keskeny nyílása. A Milosz szigetén nyaralók annyira ki vannak téve a csodás strandok csábításának, hogy általában nem egy helyet választanak, hanem mindennap új partszakaszokat fedeznek fel. Ilyen szempontból a legjobb Adamas kikötőjének közelében szállást foglalni, mert innen rendszeresen indulnak a vízitaxik.

Legromantikusabb sziget: Folegandros

Folegandros

Nagyon sok szerelmes pár és nászutas választja úti célnak Santorinit, de a Küklád-szigetcsoportnak van még egy tagja, ami romantika szempontjából még azon is túltesz. A hegyes, többnyire fátlan Folegandros-ra ritkábban közlekednek a kompok, így turistából is jóval kevesebb van. Aki a napot, a homokot és a meghitt magányt keresi, itt álomszerű környezetet talál. A sziget legnagyobb falva Chora, mely egy sziklás fennsíkon, 650 m-es magasságban fekszik. A tipikus görög falvak képét nyújtja fehérre meszelt, kék ajtós házaival, macskaköves utcáival. Chora velencei stílusú része Kastro, mely gyönyörűen őrzi a múlt emlékeit. A sziget egészére jellemző a nosztalgikus atmoszféra. A szamarakat továbbra is rendszeresen használják közlekedéshez, a kecskék ide-oda szaladgálnak és ugrándoznak a sziklákon. Szerte Európából sok festő és író érkezik inspirálódni Folegandros szigetére, ahol a szerelmesek is legmaradandóbb emlékeiket szerezhetik meg.

Legkülönlegesebb természeti környezet: Ikaria

Az Ikaruszról elnevezett sziget lakóinak rendkívül hosszú élettartamáról vált nevezetessé. Az athéni egyetem kutatásai szerint az étrendjüknek, az összetartó közösségnek és a rendszeres mozgásnak köszönhetően egy ikariai férfinak sokkal nagyobb esélye van, hogy megérje a 90. születésnapját, mint pl. egy amerikainak. A sziget gyakorlatilag egyetlen nagy hegyből áll, mégis kifejezetten változatos. Tavak, erdők, folyók, fenyvesek határozzák meg a tájképet, a vidéket sűrűn behálózó túraösvények, az ún. monopatiak a falvakat kapcsolják össze. A túrázók mezőgazdasági területeken, cserjés, erdős vidékeken, tavak mellett haladnak el. A kimerítő gyaloglás után jól esik a pihenés a sziget fürdőházainak egyikében, melyeknek vize ásványi anyagokban a leggazdagabb egész Görögországban.

Legelhagyatottabb sziget: Koufonisia

Valójában két sziget, Kato és Ano alkotja Koufonisiat. Kato szinte lakatlan, olyan hely, ami nem szerepel a turisták térképén. Ennek oka elsősorban az, hogy még a leggyorsabb komppal is legalább 6 órán tart ide eljutni Athénból. Anó csupán néhány száz ember lakhelye, olyan apró, hogy kerékpárral is könnyedén be lehet járni. Mivel a turizmus önmagában nem jelent kellő bevételt a szigetlakóknak, a többség még mindig aktívan foglalkozik a halászattal. Még Koufonisia fővárosa is gyakorlatilag egy háborítatlan halászfalu, melynek kikötőjében kis csónakok ringatóznak. Látni- és tennivalóból nem sok van a szigeten, de Koufonisianak éppen ez a lényege. Ide senki sem bulizni vagy múzeumokat járni jön, hanem megízlelni a lassú életritmust és élvezni a magányos strandokat.

Legpezsgőbb éjszakai élet: Míkonosz

Míkonosz

Görögország Ibizája ez a sziget, legalábbis az éjszakai élet tekintetében. Nyár elején és végén Míkonosz pont olyan, mint bármilyen másik üdülőhely, ahol a turisták leginkább a strandon tömörülnek. Ám júliusban és augusztusban tömegesen érkeznek a bulizni vágyók, Míkonosz városának utcái igazán naplementekor kelnek életre. Az éjszakai szórakozóhelyek teraszai zenétől és zsivajtól hangosak, tele vannak mulatozókkal. Néha a keskeny sikátorok annyira megtelnek emberekkel, hogy a haladásnak szó szerint nincs más módja, mint hagyni magunkat sodródni a tömeggel. Az igazi görög stílusú Super Paradise strandon késő estig semmi sem történik, akkor viszont ez a hely veszi át a főszerepet. Számtalan bár és night club található a szigeten, szinte mindegyikre más zenei stílus jellemző, így garantáltan senki sem marad szórakozási lehetőség nélkül.

A legszebb panoráma: Santorini

A sziget története egy vulkánkitöréssel kezdődött, ennek idejét i.e. 1600 tájára teszik. Az ennek során létrejött, félhold alakú szigetről bárhonnan is nézzük, lélegzetelállító a kilátás. A kopár sziklák tetején és oldalán fürtökhöz hasonlóan ülnek a falvak és a városok, melyek a tiszta, mély vizű tengerre tekintenek le. Santorini északi csücskén található Oia, ahonnan a legszebb a naplemente, minden este turistabuszok érkeznek, hogy a kirándulók megcsodálhassák, hogyan bukik le a nap az Égei-tenger mögött. A panoráma pedig legalább ennyire káprázatos, ha a magasból a partokhoz ereszkedünk le. A Vörös-strand, ahogy a neve is sugallja, rozsda színű sziklákkal van körbevéve, látványát leginkább a Mars felszínéhez lehetne hasonlítani. A Caldera-strand éppen szembenéz a kalderával, innen lehet leginkább testközelből tapasztalni a vulkán tevékenységét. Santorini nagyobb településein rengeteg a turista, de Megalochori faluban még megtalálhatjuk a régi görög falvak hangulatát, ráadásul innen is közvetlenül a kalderára látni.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here