Kezdőlap Írország Dublin kevésbé ismert látnivalói

Dublin kevésbé ismert látnivalói

0

A Szent Audoen templom szenteltvíz tartói

Aki azt hiszi, már jól ismeri, Dublin annak is tud meglepetésekkel szolgálni. Sok olyan helyet és látnivalót tartogat, melyekről az itt élőkön vagy az itt tanuló, éveket a városban töltő diákokon kívül szinte alig tud valaki. Az úti könyvekben a hangsúlyt a legnagyobb nevezetességek kapják, ám akinek marad néhány napja az alaposabb városnézésre, érdemes Dublin rejtett kincseinek nyomába erednie.

A Szent Audoen templom szenteltvíz tartói

Első ránézésre is bárkinek feltűnhet, hogy a templom kapuja mellett két oldalt lévő szenteltvíz tartók kagyló alakúak. De hogy ezek valódi kagylók, csak keveseknek jutna eszébe. Pedig nagyon is valódiak, egykor a Csendes-óceán mélyén rejtőztek. A helyiek által jól ismert történet szerint 1917-ben fogta ki és hozta őket Dublinba egy halász, akinek testvére akkoriban a város plébánosa volt. Mivel a templomba látogatók többsége a kagylók történetéről mit sem tud, általában nem sokat időznek előttük. A Szent Audoen templom másról is nevezetes, Kavanagh atyáról, aki a városban a leggyorsabb vasárnapi miséket celebrálta, nehogy elvegye az időt a hívektől, akik a vasárnapot szórakozással szerették tölteni.

The Brazen Head

Dublin legrégebbi hagyományos ír pubja, melynek története 1198-ig nyúlik vissza. Bár azt nem tudni, hogy az eredeti 12. századi épületből mennyi maradt meg, de a Brazen Head külsőleg is mutatja hihetetlen korát. Akárcsak a múltban, ma is Dublin neves személyiségeinek, művészeinek egyik kedvenc találkozóhelye. A hét minden estéjén hagyományos ír zenével szórakoztatja a vendégeit, a leghíresebb előadó, aki valaha fellépett itt, Tom Jones volt. A Brazen Head nem mellékesen egy díjnyertes étteremmel is büszkélkedhet, ahol a hagyományos és modern konyha finomságai egyaránt megtalálhatók.

St. Michan templom

Dublin számos templomával ellentétben a St. Michanről nem lehet elmondani, hogy egy építészeti remekmű lenne gyönyörű üvegablakokkal és szépen dekorált belső térrel. Éppen ennek az ellenkezője, akár kifejezetten ormótlannak is nevezhetjük. Valójában a St. Michan nem is egy templom, sokkal inkább egy kripta. A templom alatt a 17-18-19. században élt, legbefolyásosabb dublini családok tagjainak mumifikálódott testei találhatók. Persze, múmiákat látni ma már nem ritkaság, a világ számos templomában és múzeumában megtehetjük. Csakhogy a St. Michan templomban nem választ el tőlük üvegfal és nem kell tőlük tisztes távolságot sem tartanunk. A boltíves, hátborzongatóan megvilágított pincében testközelből vizsgálhatjuk meg a többnyire nyitott koporsókban fekvő múmiákat.

Búvárharang

Hogy micsoda az a nagy, rozsdavörös valami a Sir John Rogerson rakparton? Egy búvárharang, aminek segítségével egykor a Liffey-csatornát kotorták. A búvárharang ma már műemlék számba megy, hiszen 1860-ból származik és az 1950-es évekig rendeltetésszerűen használták is. Mikor kiszolgálta a maga idejét, jó néhány év pihenő következett a számára. Napjainkban pedig már felújított állapotban a dublini látnivalók sorát gyarapítja – pályájának méltó befejezéseként.

A Dodder-folyó rinocérosza

A Dodder-folyó híres gazdag élővilágáról. Láthatunk itt vidrát, jégmadarat, denevért, pisztrángot és kormoránt. Sőt, még rinocéroszt is! A bronzból készült szobor egy platformon áll a vízben, érdekessége pedig, hogy senki sem tudja, pontosan hogyan került ide. 2002-ben egyik napról a másikra megjelent, a környékbeliek azóta is találgatják eredetét.

Casino Marino

A Dublin északi részén található Casino Marino a városban az egyik legszebb példája a neoklasszikus építészetnek. Olaszul a neve azt jelenti, “kis ház a tengernél”, merthogy igazából ez nem is kaszinó. 1750-1775. között épült fel a Marino-ház kertjében nyári lakként. A skót építész, Sir William Chambers tervezte, akinek nagyrészt köszönhető az a számos optikai csalódás, mellyel az épület meglepi a látogatókat. Például, kívülről az épület csupán egy egyszobás ház látszatát kelti, miközben belsejében három emeleten összesen 16 finoman dekorált szoba található. Megjelenése miatt a Casino Marinot gyakran hasonlítják a Kis-Trianon kastélyhoz. Az épület a föld felszín alatt titkot is rejteget, összesen nyolc alagutat, melyekről ma sem tudni, eredetileg milyen céllal készültek.

Nemzeti Manó Múzeum

A Jervis Streeten, Dublin szívében található múzeum nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy néhány órát eltölthessünk a manók világában. Elmerülhetünk az ősi ír és kelta kultúrában, megtudhatjuk, honnan ered az ír népmesék jellegzetes alakja, a manó. Az írek évezredek óta mesélnek a manókról és koboldokról, a legtöbb turistának pedig fogalma sincs arról, hogy valójában kik is ezek a kedves figurák. A Nemzeti Manó Múzeum a legelső ír múzeum, melyet a nemzeti mitológiának szenteltek. Egy folklórral, varázslatos mesékkel teli világba léphetünk be, mely 12 fejezeten át kalauzol az ír mitológiában.

Marsh könyvtár

Egy eredeti könyvtár a korai felvilágosodás korszakából. Több mint három évszázada mit sem változott, ugyanazok a régi tölgyfa állványok adnak helyet az értékes, ritka könyvekből álló, 25.000 darabos gyűjteménynek. A 18. század elején Narcissus Marsh érsek alapította, Sir William Robinson tervei alapján épült fel. Egyike azon nagyon kevés dublini épületnek, melyek születésüktől kezdve ugyanazt a funkciót töltik be. A könyvek közül sok még ma is pont ott található, ahova Marsh és az első könyvtáros, Elias Bouhéreau rendszerezték őket.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version