Szent Ilona ünnepeBirkirkara az egyik legnagyobb, legrégebbi és leginkább népes város Málta közepén, a több mint 25.000 lakosával és 2.7 km2 területével. A régi vasútállomás, Málta vasúti történelmének egyik fontos emléke, éppen itt, Birkirkara városában található és mai napig látogatható. A vasútállomást csodás, nyilvános kert veszi körül, így azoknak is érdemes ellátogatni ide, akiket nem annyira érdekel a történelem vagy a vasútközlekedés, de oda vannak a gyönyörű virágokért. Valószínűleg Málta legszebb temploma, a Szent Ilona-plébániatemplomot is ebben a városba csodálhatjuk meg. Birkirkara fő vallási ünnepe szintén Szent Ilona nevéhez fűződik. Az ünneplés legnagyobb látványossága egy felvonulás, mely során Szent Ilona hatalmas fából készült szobrát viszik keresztül a városon. A szobrot a híres, máltai Salvu Psaila készítette. A felvonulás reggel nyolc órakor indul a templomból, majd az augusztus 18. utáni első vasárnap, reggel háromnegyed tizenegykor térnek vissza. Azért is különleges ez a felvonulás, mivel az ilyen eseményeket főleg este szokták tartani.

Egy kis történelem

A római időszak alatt Málta a szicíliai tartományhoz tartozott. Birkirkara városában találtak is olyan maradványokat, melyek a római periódus bizonyítékaként szolgálnak.
Az első években, amikor már máltaiak éltek a városban, túl kellett élniük egy hatalmas megpróbáltatást. 1551-ben, a török támadás idején a várost felégették és elpusztították az itt élő emberek összes termését. Amikor Valletta nagymestere úgy döntött, hogy Tripoli városát el kell venni a muszlimoktól, a Birkirkara-ban található házakat kórházakká alakították át, ahol a megsebesült és beteg katonákat ápolták. Az 1565-ös Nagy Ostrom idejére az itt élő embereknek el kellet hagyniuk házaikat, és az l-Imdina bástyái mögött találtak menedéket.
A II. világháború alatt, 1939 és 1945 között Birkirkara több ezer menekültnek nyújtott menedéket, akik a kikötőkhöz közeli városokból érkeztek. Ekkor két nagy kórházat is építettek Birkirkara-ban. Rengeteg ember meghalt a városban az ellenség tüze által. A háború során a legnagyobb tragédia 1942. július 30-án történ Birkirkara-ban, amikor bombát dobtak a Triq Santu Rokku-ra, ezáltal megölve és megsebesítve rengeteg embert. Nehéz idők voltak, betegségekkel és háborúkkal, de az emberek mégis összefogtak és egységet kovácsoltak.

A szörnyű történelmét hátrahagyva Birkirkara az évek alatt fontos kereskedelmi központtá nőtte ki magát. Híres továbbá a Birkirkara F.C. nevű futballcsapatáról. Ismert még az erős esőzések utáni áradásokról is, ami ugyan nem éppen pozitívum. A probléma onnan ered, hogy Birkirkara egy völgyben fekszik, ami Naxxar, Balzan és Attard városaiból is felfogja a vizet.
Ma Birkirkara legtöbb része már teljesen modern, de mégis vannak olyan helyek, ahol megmaradtak a hagyományos, Máltára jellemző szűk utcák és sikátorok. A város régebbi részét egy kis kert választja el az új résztől. A város nagyobb házait gyakran politikai pártok használják irodaként.

Szent Ilona-plébániatemplom

Szent Ilona-plébániatemplom

Az 1727-ben épült templom csodás példája a máltai barokk építészetnek. Legfőképpen az 1932-ben hozzáadott hatalmas harangjáról nevezetes, valamint a Szent Ilona szobráról, melyet 1837-ben fejezett be a máltai művész, Salvu Psaila.

A régi vasútállomás

A régi vasútállomás

A vasútnak csupán egyetlen útvonala van Valletta és Rabat között, melyet a jobb szállítási igények miatt indítottak el. A mellékvágányokat és az előcsarnokot egy nyilvános kertbe helyezték át az 1970-es felújítás alatt.

Ta’ Ganu szélmalom

A Naxxar felé vezető úton található szélmalom egyike a néhány Máltán fennmaradt ilyen típusú malomnak. A szélmalmot a 18. századi első felében építették, Antonio Manoel de Vilhena portugál nagymester uralmának idején. Az épületet nem régiben újították fel.

Wignacourt-vízvezeték

Wignacourt-vízvezeték

Az 1610-ben, Wignacourt nagymester által kialakított akvaduktot arra használták, hogy Rabat-ból Valletta-ba vizet juttassanak. A csatorna egy nagy, 16 kilométeres része a mai napig látható Birkirkara-ban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here