Baska

Baska a Kvarner-öbölben, a Krk-sziget déli részén fekszik. Nem is gondolnánk, de ez a rejtett kis gyöngyszem ezeréves kulturális hagyományokkal rendelkezik és csodás partjának köszönhetően már a kezdetektől felkapott üdülőhely.

Korai történelmi jelentőségét mutatja, hogy itt találták meg az első írásos horvát emléket, az 1100 éves kőtáblát. A 800 kg-os műemlék 13 sorban ad hírt egy királyi földadományozásról. A kőtábla eredetijét a Horvát Tudományos Akadémia őrzi, másolata viszont helyben, a Szent Luca templomban megtekinthető.

Persze Baskát a turisták ezrei nem éppen kulturális látnivalói miatt választják a nyaralás színhelyének. A kis falucska 30 strandja már a múlt század eleje óta vonzza a látogatókat szerte a világból. Mind közül a legnépszerűbb a Nagy Strand, mely egyike az Adria partjának leghosszabb strandjai közül, hiszen aprókavicsos vonulata 2 km hosszan szegélyezi Baskát. Szemfülesnek kell lenni, ha helyet szeretnénk magunknak itt a délutáni strandoláshoz. Ezt kitrükközhetjük, ha már reggeli után leterítjük törölközőinket a parton, így biztosak lehetünk benne, hogy azok délutánig érintetlenül várnak ránk és garantáltan lesz hova kifeküdnünk napozni. Homokos strandja ugyan nincs Baskának, de aprókavicsosból akad bőven. A fürdőhelyek egy részét csak gyalog vagy csónakkal lehet megközelíteni. Ez adja a baskai strandok különös romantikáját, hiszen bátran el lehet vonulni kedvesünkkel, ha fürdőzéskor egy kis magányra vágyunk.

Búvárkodásra is lehetőség van, hiszen a tenger itt teljesen áttetsző, a Nagy Strand pedig 1999 óta büszke tulajdonosa az Európai Kék Zászlónak, amivel csak a legtisztább és legbiztonságosabb strandokat tüntetik ki.
A falut övező sziklás táj a tengeri panorámával együtt magával ragadó, főként a hegyekről nézve mindezt. A hegyek szerelmeseinek 16 túraútvonal ad lehetőséget az aktív kikapcsolódásra, mindenféle nehézségi fokozatban.

A környéken élő növények adják a helyi konyha alapanyagait. A hegyeken, völgyekben termő számtalan gyógynövény – zsálya, cickafark, kakukkfű -, a helyi olajbogyó, füge, szőlő és a partoknál frissen kifogott halak mind megtalálhatók a baskai éttermek kínálatában. Pácolt halak és különleges sültek, a helyi borospincék borai mind hozzájárulnak a kellemesen eltöltött pihenéshez. A bórától védett falucska aranyló partjával és a helyiek vendégszeretetével nem véletlenül az egyik legnépszerűbb célpont Horvátországban.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here