ArnhemGelderland Hollandia legnagyobb és egyben legkevésbé lakott tartománya. Területének nagy részét kiterjedt, erdős vidékek alkotják, több természeti rezervátum is található itt. A tájnak számos olyan jellegzetessége van, ami már önmagában elég indok ahhoz, hogy ellátogassunk ide. Ilyen a Hoge Veluwe Nemzeti Park, Nijmegen és a központ, Arnhem városa vagy az Achertoek régió is.

Gelderland múltja a 11. századig nyúlik vissza, amikor a terület felszabadult a külső elnyomás alól és független lett. A következő évszázadokban vezetői egyesítették Betuwe és Veluwe régiókat, Zuthpen megyét és a fontos várost, Nijmegent, Hollandia egyik legrégebbi városát, ami 2005-ben ünnepelte 2000. születésnapját. A tartomány Németországgal határos, városai közül több is a kereskedelmi Hanza-szövetség tagja volt a 14. században. Gelderland elfogadta a Német-Római Birodalom, később, 1453-ban pedig a Habsburgok fennhatóságát, Hollandiához hivatalosan 1815-ben csatlakozott újra.

Ma Gelderland az ellentétek tartománya. Nagy kiterjedésű zöld területek, parkok, erdőségek mellett számos régi palota és kastély, ezenkívül mezőgazdasági célból hasznosított földek alkotják, miközben Arnhem és Nijmegen ipari szempontból is meghatározók az ország gazdaságában.

Hoge Veluwe Nemzeti Park

Hoge Veluwe Nemzeti Park

Természeti szempontból kétségkívül Gelderland tartomány fénypontja a változatos növény- és állatvilággal rendelkező nemzeti park, melyet díjmentesen bérelhető kerékpárral az igazi felfedezni. Alapítása a Kröller-Müller házaspár nevéhez fűződik, akik a 20. század elején, 1909-ben vásároltak a területen egy vadászházat. Míg a vadászat a férj, a műgyűjtés a feleség szenvedélye volt. Úgy döntöttek, olyan módon ötvözik a természet és a művészet szépségeit, hogy az az érdeklődőket is vonzza. A jelenlegi park 1909-1923. között jött létre, állatokkal – muflonokkal, vaddisznókkal, gímszarvasokkal – népesítették be és a múzeumot is ekkor kezdték kialakítani. Mivel az alapítók nem tudták tovább finanszírozni a munkálatokat, 1935-ben egy állami alapítvány kezébe került a kezdeményezés, gyakorlatilag ekkor született meg a nemzeti park.

Kröller-Müller Múzeum

Bár gyökereik szorosak és jelenleg is folyamatos együttműködés zajlik köztük, a múzeum és a nemzeti park két különálló szervezet. Az erőd közepén álló múzeumban festmények gazdag gyűjteménye látható olyan művészek alkotásában, mint Van Gogh, Picasso, Fernand Leger és Piet Mondrian. A 20. század és a modern művészet jegyében állandó és időszakos kiállításokat tartanak, a múzeum egyik szárnyában szobrokat lehet megnézni. A Kröller-Müller Múzeum büszkén mondhatja magáénak Európa egyik legnagyobb szoborparkját, ahol az alkotások innovatív módon, a természetben vannak kiállítva.

Arnhem

Gelderland tartomány 150.000 lakosú fővárosa múzeumokkal és parkokkal, valamint éjszakai szórakozóhelyekkel tele a legkülönbözőbb érdeklődésű turisták igényeit is kielégíti. Gazdag és színes kínálattal rendelkező üzletekkel tarkított központját 2007-2009-ben Hollandia legjobb belvárosának választották meg. Arnhem neve a legtöbb külföldi számára valószínűleg az 1944-es csatáról ismert, melynek során több mint 98.000 helybeli kényszerült tragikus körülmények közt elhagyni otthonát és csak 1945 májusában, Németország kapitulációja után térhettek vissza. A csatát A híd túl messze van című amerikai filmben fel is dolgozták. Az akkor porrá rombolt város azonban ma már békésen ül a Rajna-folyó partján, viharos múltjának mintha nyoma sem lenne. Arnhem története azonban nem tűnt el a semmiben, sok szép műemlék épület áll utcáiban.

Holland Szabadtéri Múzeum

Holland Szabadtéri Múzeum

Arnhem Szabadtéri Múzeumát 33 gyönyörű hektáron alakították ki csupán 4 km-re a városközponttól. 1912-es megalapításától kezdve ez Hollandia egyik legnépszerűbb látnivalója. Két teljesen hétköznapi holland állampolgár ötlete alapján született, akik szerették volna a hagyományos életmód és népművészet meghatározó elemeit átmenteni az utókornak. Ezért az ország különböző részein gyűjtésbe kezdtek és az egyes régiókra jellemező stílusban építették fel a halászkunyhókat, kézműves műhelyeket, gazdasági épületeket, szélmalmokat. A látogatókat népviseletbe öltözött személyzet fogadja és kalauzolja körbe a múzeumon.

Nijmegen

165.000 lakosával Gelderland legnagyobb és Hollandia 10. legnagyobb települése. Bár a városok között ebben koránt sincs egyetértés, hivatalos álláspont szerint Nijmegen az ország legrégebbi városa. A nagy és egyre növekvő népességű város a német határ mellett fekszik, lakóinak jelentős része huszonéves, akik a helyi iskolákba, egyetemekre járnak, Nijmegen tehát egy dinamikus és fiatalos város. Igaz ez építészetére is, hiszen a II. világháborús bombázások miatt épületeinek többsége viszonylag újnak mondható. A Valkhof Múzeumban egészen a római kortól kezdve ismerhetjük meg Nijmegen történetét. A sok új épület között nem könnyű igazán régire bukkanni, de a 8-9. századi Karoling kápolna egy a megmaradt értékes darabok közül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here