A korabeli dokumentumok Udwory néven említik meg 1164-ben a települést. 1211-ben a tihanyi apátság volt a település földbirtokosa, ezt követően a veszprémi káptalan, majd 1277-ben a püspökség birtokolta. A XVI. század közepétől pusztasággá válik, majd újfent 1719-től válik ismét lakottá. Lakosai leginkább halászatból és nádvágásból éltek, ugyanis a település körüli földterületek talaja alkalmatlan a mezőgazdálkodásra.
A falu keleti határában helyezkedik el a temető, amelyben mintegy 50 darab szív alakú fehér, mészkőből faragott síremlék látható, az 1808 és 1840 közötti időszakból. A sírkövek készítője semmilyen egyházi motívumot sem vésett a kövekre, mindössze csak nevet és évszámot. Hazánkban hasonló temető csupán egy-két helyen látható. 1846-ig a református és a katolikus vallású lakosok közösen használták a temetőt, majd 1887-ben elkülönültek a reformátusok a katolikusoktól, valamint az izraelitáktól, de kerítést nem építettek az egyes felekezetek által használt területek közé. Mivel a temető ritka történelmi emlék, a teljes területe műemléki védelem alatt áll. A sírokat legutóbb 1998-ban újították fel.
A településen egy halkeltető állomás is működik, ahol a süllők kismértékű szaporodása miatt, a világon elsőként kísérletezték ki a süllőállomány mesterséges szaporításának módszerét.
Balatonudvari
