Kezdőlap Szlovénia Ahol eláll a lélegzet: Solcavsko régió

Ahol eláll a lélegzet: Solcavsko régió

0

Az Alpok számos gyönyörű helyet rejteget, közülük egy a Logerska dolina regionális park, Európa egyik legszebb jeges alpesi völgye. A Solcavsko régióban fekszik, mely a nemzetközi turisták körben kevésbé ismert, ám a szlovének országuk egyik legszebb pontjaként tartják számon.
Annak köszönhetően, hogy nem szerepel a világ toplistás úticéljai között, zavartalanul átadhatjuk magunkat a természetnek, nem fogunk turisták tömegeivel összetalálkozni. Mivel viszonylag nehéz megközelíteni – a völgyben csupán 1 km-es szakasz autózható -, eredeti szépségében tündököl. A helybeliek erőfeszítéseit a természet ezen gyöngyszemének megőrzésére az Európai Unió is elismerte, 2009-ben az általa indított EDEN-program keretében a kiemelt úticélok közé választotta az itt fekvő három völgyet.

Solcavsko a Savinja-folyó felső folyásánál található, keleten a Raduha-hegygerinc, északon Ausztria határolja, míg délről és nyugatról 2000 m feletti csúcsok zárják körbe. A magas hegyek alatt gleccserek által formált völgyek futnak egymással párhuzamosan: Robanov kot, Logarska dolina és Matkov kot. Központi elhelyezkedése miatt közülük Logarska dolina a leglátogatottabb, ideális kiindulópontja a hegyi túráknak.

Ez a festői alpesi völgy az utolsó jégkorszak idején jött létre, amikor egy hatalmas gleccser kicsiszolta a 7 km hosszú és 250 m széles, U-alakú medencét, melyet hatalmas hegycsúcsok koszorúznak. A hegyek és völgyek vidéke nemcsak látványában, de éghajlatában is hamisítatlanul alpesi, a telek hidegek és hosszúra nyúlnak, nyáron viszont kellemes melegben barangolhatunk a tájon.
Számos ritka növényfajt láthatunk, a havasi gyopár és a papucsorchidea is őshonos a vidéken. A régészeti kutatások szerint már a paleolit korban is éltek itt emberek. Ennek nyomára 1928-ban bukkantak, amikor kőkori emberek maradványait találták meg az egyik barlangban. Modern értelemben vett települések a 11-12. században jöttek létre, az első tanyákat a szlovén telepesek alapították a völgy feletti lejtőkön. A legrégebbi tanyák közül néhány még ma is eredeti helyén működik.

A házaktól távol több száz túraösvény és sétaút szeli át a tájat, nem nehéz kiszakadni a hétköznapi valóságból és önfeledten élvezni a természet adta örömöket. A Logarska dolina vidékén mintegy 40 természeti látnivaló vár ránk, köztük vízesések, források, sziklaoszlopok, ősi fák. A völgyek télen-nyáron rengeteg sportlehetőséget kínálnak, Krajiska Plenina a környék egyik leghíresebb síterepe, míg a legmagasabb hegyeken hótalpas túrákat lehet tenni, a jégmászáshoz, a kerékpáros és gyalogos túrákhoz is adottak a körülmények.

A Solcavsko a vízesések földje. Több mint zuhatag található itt, köztük is talán a 80 m-ről alázúduló Ranka a leglátványosabb, egyben Szlovénia egyik védett természeti értéke. A völgyben kénytelenek vagyunk letenni az autót és felhúzni a túracipőt. 7 km megtétele után, a hegy lejtőin felkapaszkodva fogjuk elérni a csodás vízesést. Hogy a szlovén utazás igazán autentikus legyen, a legjobb, ha szállást helyi családoknál keresünk. Mindennap jellegzetes házikosztot kapunk, ráadásul mindezt barátságos árakon.

Az egész vidék a szlovén hagyományokról szól. Ebbe nemcsak a természeti értékek megőrzése tartozik bele, de szorosan hozzátartoznak például az erdészek, a szénégetők és a gazdák, akik évszázadok óta a környezettel teljes harmóniában teszik a dolgukat. A gazdálkodásnak itt ősi hagyományai vannak, a tanyák meglátogatása felér egy időutazással, hiszen az évszázadok múlása itt nem hagyott olyan drasztikus és látványos nyomot, mint a városokban.

A Logarska dolina túraösvénye az egyik legnépszerűbb Szlovéniában. Amikor kialakították, az volt a cél, hogy az emberek közelebb kerülhessenek a természethez és ez sikerült is. Az utat akár 2-3 óra alatt is megtehetjük, de felesleges sietni. A táj lenyűgöző, ne sajnáljuk az időt arra, hogy megálljunk és gyönyörködjünk benne. Vétek lenne kihagyni a helyi fogadók által kínált fogásokat is, ezért jobb, ha egy egész napot rászánunk erre a túrára. A panoráma mellett maga a völgy jelenti itt a legfőbb látnivalót. A növény- és az állatvilág látványosan változik, amint egyre feljebb haladunk a 400 m-es szintkülönbséget magába foglaló ösvényen. Az út patakok, források mellett, sűrű alpesi erdőkön keresztül vezet felfelé, mielőtt elérjük a Rinka-vízesést. Ne feledjük, hogy védett területen járunk, az állatokat megzavarni vagy virágokat szedni tilos.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version