Ljubljansko barje, azaz a mocsárvidék egy hatalmas, lápos síkság, mely mintegy 150 km2-en fekszik Ljubljana déli külvárosában. A Krim-hegy lábai előtt elterülő különleges tájat régen használhatatlan földeknek tekintették, a helybeliek célja pedig elsősorban az volt, hogy mielőbb kiszárítsák és művelhetővé tegyék őket. Napjainkban szerencsére egészen máshogy viszonyulnak a lápvidékhez. Az elmúlt évtizedekben már mint természeti kincset vigyázzák az utolsó megmaradt darabkáját annak a mocsárvilágnak, mely egykor Európa nagy részét lefedte. A láp olyan ritka növény- és állatfajok élőhelye, melyek sehol másutt nem találhatók meg.
2011-ben azon hat európai ország közé sorolták, ahol újkőkori és rézkori cölöpházak nyomait tárták fel. A Ljubljanai–mocsárvidéket az UNESCO Világörökségei közé is jelölték.
A mocsárvidék a tektonikus süllyedés révén telt fel vályog és homok vastag rétegeivel több ezer év alatt. Az utolsó jégkorszak legvégén a hatalmas, sekély vízű tóban halak és más állatok leltek otthonra, ez pedig lehetővé tette az emberek számára a letelepedést, melyekről a cölöpházak tanúskodnak. Mivel a tóhoz nem kapcsolódtak tápláló mellékfolyók, hamarosan mocsarasodni kezdett. A parti növényzet és az oxigénhiányos víz együttese hamarosan tőzeg képződéséhez vezetett. Az elpusztult növények maradványai nem tudtak lebomlani és az idők folyamán fokozatosan egymásra rakódtak, akár több méter vastag rétegeket alkotva. Ez a terület nem kedvez a gyors növekedésnek, ezért különleges növények élnek csak meg itt, mint például a húsevő harmatfű.
Az emberi tevékenység és a cél, hogy hasznot húzzanak a vidékből, bizonyos változásokat idézett elő a lápvidéken. A gyenge és savas tőzeges talaj alkalmatlannak bizonyult ugyan a mezőgazdasági termelésre, de felfedezték, hogy fűtőanyagként kitűnően és sokoldalúan használható. A 19. században és a 20. század első felében a tőzeg kitermelése a környék egyik legjövedelmezőbb tevékenysége lett, úgy tűnt, a források kimeríthetetlenek, miközben a tőzeg jelentős része megsemmisült. Felismerve, hogy az értékes anyag fogyóban van, megpróbálkoztak a mocsarak lecsapolásával, hogy legalább egy részüket termővé tegyék vagy legelőként hasznosítani tudják. A rengeteg vízelvezető árok állandó karbantartása nagy munkát jelentett és sok embert vonzott a vidékre, akiknek a gazdálkodás lehetősége lebegett a szemünk előtt. Az építészek megtalálták a módját annak is, hogy hogyan lehet stabil, alacsony épületeket felhúzni a mocsaras vidéken és bár a kivitelezésük jóval drágább volt, mint a hagyományos épületek esetében, viszonylag nagy ipari és lakóépületeket húztak fel a lápos terülteken a múlt század második felében.
A természettel szembeni ilyenfajta ellenszegülés egészen addig folytatódott, míg Szlovénia el nem fogadta az Európai Unió által létrehozott Natrura 2000 irányelveit. Ennek keretében kijelölték a védett területeket, melyek főként a már lecsapolt részeket érintik, de besoroltak közéjük olyan szakaszokat is, melyeket már beépítettek. Ljubljana új, 2010-ben elfogadott területrendezési terveiben már az építkezésekkel szemben fokozottan védett területként szerepel a lápvidék.
A mocsarak valóban megérdemlik, hogy megőrizzék őket. Ez a csodálatos, a környező területektől különböző táj ritka állat- és növényfajokat rejt. A ljubljanai mocsarak a fészkelőhelyei a Szlovéniában őshonos madárfajok mintegy felének, ami nem kevesebb, mint 250 különböző madárfajt jelent. Ezek közt a leghíresebb és a legritkább a haris, a nagy póling, a rozsdás csuk, a tücsökmadár és az északi rétihéja. Fehér homokos ösvény vezet keresztül a réteken és mezőkön, az egykori árkok mentén számos különböző fafajtát telepítettek, melyek különösen ősszel és télen, amikor a táj ködbe burkolózik, misztikus látványt nyújtanak. A mocsarak a levegőből nézve talán a legszebbek, Ljubljana turisztikai attrakció közül az egyik legkedveltebb átrepülni a lápvidék felett. Ám a hőlégballonok számát jelentősen korlátozták, mivel rájöttek, hogy a ballon hangja még jobban megriasztja az állatokat, mint a repülőgépeké.
Ma a terület a Ljubljanai Mocsárvidéki Tájpark kezelésében van. A csapat nagyon kis létszámmal dolgozik, együttműködve a hatóságokkal, a környező önkormányzatokkal, feladatuk pedig szerteágazó. Mivel a lápvidék az elmúlt évszázadok alatt rengeteg kárt szenvedett, bőven van mit tenni, hogy ökoszisztémája és eredeti állapota teljesen helyreálljon.
