A postojnai barlangi kisvasút története

Szlovénia egy legnevezetesebb természeti kincse a postojnai cseppkőbarlang. Európa valamennyi barlangja közül ide érkezik évente a legtöbb látogató. A turisták a barlang 20 km-es szakaszának csupán egy részét látogathatják, de ez mit sem von le ebből a földalatti varázslatból, amit mindenkinek látni kell, aki a szlovén vidékeket járja.

A többmillió éves barlangot, melyet a Pivka-folyó formált, a 13. században fedezték fel a helybeliek, de tudományosan először a 17. században írtak róla. 1818-ban a barlangban I. Ferenc császár tett látogatást, egy évvel később pedig megnyitották a nagyközönség előtt.

Akkoriban a barlangot a maga legnagyobb természetességében lehetett látogatni, ami azt jelentette, hogy semmilyen biztonsági eszköz, korlát, sem világítás nem volt kiépítve a járatokban. Úgy is mondhatnánk, nem mint turistalátványosságot nyitották meg, hanem egyszerűen csak nem zárták le, tehát bárki szabadon bemehetett. Ennek ellenére rengetegen jöttek el ide, hogy gyönyörködjenek a karsztvilág egyik csodájában. A látogatók nagy száma tette indokolttá a Pivka-folyón a híd építését is, a barlangban pedig hamarosan kiépítették a könnyen járható utakat és bevezették a világítást is.

A 19. század első felében, amikor a Bécs és Trieszt közti vasútvonalat építették, felmerült az ötlet, hogy a vasút egy szakasza érintse a postojnai barlangot is. Ezt az ötletet ugyan elvetették, de egyből született egy másik. Mivel egyre többen érkeztek ide, sürgetővé vált valamilyen megoldást találni a barlang körüli és a barlangon belüli közlekedésre. 1857. március 11-én I. Ferenc József császár és Erzsébet királyné tették tiszteletüket az akkor már híres barlangban. Hogy a császári párnak ne kelljen áldatlan viszonyok között végig gyalogolni a járatokon, hordszékeket készítettek nekik és kíséretüknek. A császárné ugyan ennek ellenére a barlang nagy részét gyalog járta be, később a hordszékeket az egyszerű látogatók is bérbe vehették.

A vasúti pálya alapjait 1872-ben fektették le, első állomása a Priznica nevű cseppkőnél volt, de a nehéz terepen a Nagy Dóm nevű alakzaton már nem tudták átvezetni a síneket. A pálya teljes hossza ekkor 1534 m volt. Mivel a barlang útjai viszonylag egy síkban fekszenek, az utasokat szállító, emberi erővel hajtott vagonoknak nem kellett különösebb emelkedőkre felkapaszkodniuk. A barlangvezető akár egyedül is végig tudta tolni a látogatókkal teli kocsikat a bejárható szakaszokon.

I. Ferenc József 1883-ban ismét ellátogatott a barlangba és ő maga is a földalatti vasúton utazott. Azonban a látogatók száma olyan mértékben nőtt, hogy a kézi erő már nem volt elegendő a kocsik működtetéséhez. A barlang vezetősége ekkor kezdte számba venni a motoros lehetőségeket, ekkor került a figyelem középpontjába a Montania mozdony, amit hagyományosan már régóta használták a bányákban. Az első benzinmotoros, négyüléses kocsikat 1914-ben az Orenstein & Koppel üzemben kezdték gyártani. Az I. világháború azonban kettétörte a lendületet, a kocsik gyártása leállt és egészen 1924-ig kellett várni, hogy a Montania megtegye első útját a barlangban. Ekkor fejeződtek be a felújítási munkálatok és a barlangot végre teljesen rendbehozva adhatták át a turistáknak. A mozdony az első évben, 1924 júniusa és 1925 augusztusa között naponta négyszer közlekedett, ezidő alatt mintegy 15.588 látogatót vitt körbe. Az új, nagyobb teljesítményű Montania mozdonyok, amik szintén belsőégésű benzines motorral voltak ellátva, de kettő helyett már háromtengelyesek voltak, 1925-ben álltak üzembe. Ekkor vásárolták a hatüléses kocsikat is.

A barlangi vonatozás során egy megállót iktattak be, a kisvasút 10 percet állomásozott a régi postánál, ahol a turisták feladhatták képeslapjaikat, melyeket a barlangot ábrázoló bélyegekkel indítottak útnak. 1928-ban a barlang bejáratát és a vasút épületét is korszerűsítették. A II. világháború után még több turista érkezett, de addigra már a benzinmotoros mozdonyok kiöregedtek és a környezetvédelmi követelményeknek sem feleltek meg, így 1957-ben az új, elemmel működő Emam mozdonyok bevezetése mellett döntöttek.

Mivel a látogatók száma folyamatosan emelkedett, 1959-ben és 1964-ben is új mozdonyokat helyeztek üzembe. Akkoriban naponta 2160 látogató vonatozhatott végig a barlangokon. Mivel a vasút ekkoriban még csak egy vágányon futott, egyszerre csak három vonat közlekedhetett a barlangban. 1959-ben vetették fel a kétvágányú, körbefutó vasút tervét, melyet 1964. június 20-án indítottak el.
A körbefutó vasúti pálya hossza már elérte a 3700 m-t, ekkor már naponta 14.000 utast tudtak szállítani a félóránként induló vonatok. 1978-ban összesen 12 elemes vonat közlekedett a barlangban, 1988-ban pedig hatot lecseréltek és helyükre nyolc újat állítottak.

2018-ra, a barlang felfedezésének 200 éves évfordulójára a barlangi kisvasutat üzemeltető cég célja az egész rendszer felújítása. Olyan megoldásokat keresnek, melyek csökkentik a vonatok zaját és egy automatikus közlekedési rendszer megvalósítását teszik lehetővé.