Kezdőlap Szlovénia A Koroska régió

A Koroska régió

0

A Koroska régiót a szlovén nemzet bölcsőjeként tartják számon. Az 1920-as népszavazást követően Ausztriához csatlakozott, ennek eredményeként ma három völgyet – a Meza, a Dráva és a Mislinja völgyeit -, valamint három hegyvonulatot – a Pohorje-, a Karavanke-hegységet és a Savinja-Alpokot – is magáénak mondhat. A Koroska régió paradicsomi körülményekkel várja azokat, akik értékelik a természet szépségeit és békéjét. Számtalan túraösvény vezet át hegyes, erdős tájain, a Dráván népszerű a vadvízi evezés, télen pedig a síeléshez kitűnőek a körülmények.

A Koroska régió központját Slovenj Gradec, Ravne na Koroskem és Drávafok agglomerációja alkotja. Vidéki hátországának legnagyobb települései szétszórva fekszenek, a régióban találhatók Szlovákia legmagasabban fekvő gazdaságai.
Slovenj Gradec a közigazgatási, gazdasági és kulturális központja Koroskának, élő tanúja mindazon eseményeknek, melyek az elmúlt 2000 évben Szlovéniának ezen részén történtek. A Regionális Múzeumban minderről még többet megtudhatunk. A történelmi jellegét ma is híven őrző város büszkén mondhatja el magáról, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén kiemelkedően teljesít, elnyerte a béke üzenetét közvetítő városoknak járó díjat is.

Ravne na Koroskem a Meza-folyó alsó szakaszán épült ki, az Urslja-hegy alatt. A II. világháború végéig Gustanj néven ismert város történetét évszázadokon át a vas és az acél határozta meg. Legfőbb látnivalója a Forma Viva összefoglaló nevet viselő szabadtéri szoborgyűjtemény, mely a helyi hagyományokhoz illően acélból készült műalkotásokat foglal magában.
Koroska régió lakóinak kapcsolata mindig is szoros volt a Drávával. Bár az az idő már elmúlt, amikor a helyiek tutajokon szelték a folyó vizét, a Dráva azonban sok város fejlődésében töltött be vitathatatlan szerepet. Drávafok Szlovénia egyik legrégebbi települése, melyet a 19. századi nemzeti ébredésig Unterdrauburgnak hívtak. A két háború közötti időszakban a város az erőteljes iparosodás útjára lépett és ez folytatódott a II. világháború után a kommunizmus korszakában is. Legfőbb látnivalója a Szent János templom, melynek létezéséről már egy 14. századi forrásból is tudunk. A 16. és a 17. században is átépítették, ekkor nyerte el jelenlegi barokk stílusát.

Érintetlen hegyvidéki területek, sűrű erdőségek túraútvonalak jól fejlett hálózatával adnak lehetőséget a Peca és a Raduha hegyek felfedezésére. A Peca Szlovénia egyik legszebb hegye, melynek csúcsát 4 órás túrával lehet elérni. Környékén több alacsonyabb csúcs is található, Platnál, 1020 m-en pedig egy történelmi csemege várja a túrázókat, a 15. században épült kis kápolna, benne gyönyörű barokk díszítéssel.
Gazdaságokon és legelőkön keresztül lehet eljutni a Raduha 2062 m-es csúcsára. Útközben lehetőség van megállni és hagyományos ételeket kóstolni a hegyi menedékben, majd erőt gyűjtve folytatni az utat, hogy a hegytetőn páratlan kilátásban gyönyörködhessünk.

Koroska régión áthalad a Szlovén Hegyi Út, csúcsokon, völgyeken, dombokon keresztül, melyek éppen olyan élvezetes élményt nyújtanak tavasszal, mint ősszel. A vidék alkalmas hegyi kerékpározáshoz is, a kijelölt útvonalak biztonságosak és garantáltan a legszebb kilátásokhoz vezetnek el. Itt hozták létre Szlovénia első mountain bike parkját is 1995-ben Crna na Koroskemben. A falu hét völgy találkozásánál fekszik, hágói kitűnő adottságokkal rendelkeznek a terepen történő kerékpározáshoz. A túrázókat teljes körű szolgáltatások várják, kezdve a kerékpár bérléstől a szaunán át a transzfer járatokig.
Porhoje mély, sötét erdeiről és a síeléshez kitűnő lejtőiről ismert. Legnagyobb síközpontja Kope a Pohorje-hegyvonulat legmagasabb pontján. Néhány lejtőjét már november elejétől kezdve hó borítja, ami legtöbbször tavaszig meg is marad síelhető minőségben. Leghosszabb pályája 1400 m-es, ideális kezdő és profi síelők számára is.

A régió az elmúlt évszázadokban a bányászat központja volt. Ennek emlékét őrzi Mezica turisták előtt is nyitva álló bányája, melyet múzeummá alakítottak át, így egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy a Peca-hegy alatt vájt, elhagyott járatokat megnézhessük. A Dráva-völgyében szintén bepillantást nyerhetünk a vidék múltjába. Az egykor tutajokon fát szállító helybeliek nyomdokaiba lépve – egy modernebb formában – a turisták is meghódíthatják a folyót. Gortinából és Javnikból indulnak a rafting túrák, melyek Szlovéniába rengeteg turistát vonzanak. A vadvizi evezés központja az országon belül egyértelműen a Koroska régió lett.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version