Ha autóval járunk külföldön, az egyik legelső benyomást arról szerezzük, hogyan viselkednek a helyiek az utakon. Az utazás végére aztán véleményünk teljesen megalapozottá válik – jó vagy éppen rossz irányban.
Úgy tartják, a különböző nemzeteknek általában megvan a rájuk jellemző, sajátos vezetési stílusuk. Így például az olaszok legendásan nagy káosz-teremtők a közlekedésben, a németek pedig többnyire a tőlük megszokott fegyelmet képviselik vezetés közben is. Hogy ezek mennyire előítéletek vagy városi legendák, csak személyesen győződhetünk meg róla.
A horvát utakon nem kell sok időt eltölteni, hogy ízelítőt kapjunk belőle, mi a helyi „divat” a közlekedés tekintetében. Az északi és a déli vidékek ebben egymáshoz nagyon hasonlítanak, mondhatni, teljesen egyformák.
Az ember valahogy úgy érzi, a helyi versenyzőkkel képtelenség tartani az iramot, mert hiába a rengeteg sebességkorlátozó tábla – amihez azért valljuk be, senki sem ragaszkodik olyan szigorúan –, nekik mégis sürgősebb dolguk van. Ezzel semmi probléma, a saját sebességét mindenki maga választja meg. Csakhogy ennek kivitelezésére van egy, a többi autós számára kedvezőbb és egy sokkal nyersebb módszer is.
A horvátok általában nagy hévvel vetik bele magukat a közlekedésbe. Szenvedélyes vezetési stílusukat sok dudálással tarkítva eleinte még viccesen figyeli az ember, főleg az egyenesebb útszakaszokon. De amikor a hegyvidékek szerpentinjein kanyarogva állandósul a mögöttünk lévő helyi, rutinos sofőrök kissé tolakodó tapadása, akkor az embernek már korántsem a vicc jut eszébe…
Hamar eljutunk odáig, hogy végiggondoljuk, van-e olyan mágnes autónk hátsóján, mely kizárólag a horvát autósokra fejti ki mágikus, vonzó hatását. Ahogy telik az idő, a realitásoktól elszakadva könnyen arra juthatunk, hogy minden jel szerint van. Mi más lehetne az oka annak, hogy a megengedett sebesség felett hajtva is azt tapasztaljuk, a mögöttünk lévő autós kizárólag csak centiméterekben mérhető távolságot tud tőlünk tartani?
Utasként is gyorsan rááll az agyunk arra, hogy a visszapillantóban állandóan azt csekkoljuk, mikor ér utol egy újabb rally-sofőr és alig várjuk az olyan útszakaszt, ahol végre elengedhetjük, hadd menjen útjára. A kanyargósabb részeken erre sajnos nem sok lehetőség adódik…
Mielőtt a horvát sofőrök védőszentjei felhördülnének, azt azért el kell mondani, hogy minden tapasztalat szubjektív és lehet, hogy a rosszkor rossz helyen tartózkodás szülte csupán. Az viszont teljes joggal kijelenthető, hogy akárcsak nekünk, itthon, nekik is ott bőven van még mit tanulniuk az utakon való türelemről – egymás érdekében.
A “tapadás” kivédésre van egy nagyon hatékony megoldás. Nevezeten a fékpedál bal lábbal való megérintése. Általában erre mindenki felfigyel önkéntelenül is és visszább vesz a tempóból.