A felső-svábföldi Barokk útvonalA barokk korszak valami egészen új kezdetét jelentette Európa művészetében, kultúrájában, építészetében. A 16. század végén kezdte térhódítását és folytatta azt két évszázadon keresztül. Az 500 km hosszú Barokk útvonal Felső-Svábföldön, Ulmtól a Boden-tóig halad és kalauzol végig Németország legszebb barokk emlékein. Annak a múlhatatlan stílusnak a nyomain, mely ihletője volt Handelnek, Vivaldinak, Bachnak és mely megannyi várost tett ma is csodálatra méltóvá.

Felső-Svábföld Barokk útvonala három részre oszlik, a nyugati, déli és keleti útra. A fő útvonal Ulmból indul, majd onnan tovább haladva templomokon, palotákon, kastélyokon keresztül repít egyre beljebb a barokk pompa világába. A művészetek és az építészet szerelmesei elé vörös szőnyeget terít, nincs más dolgunk, mint követni a kijelölt utat és elmerülni az egyik leglátványosabb stílus remekeiben.
A Barokk útvonalat 1966-ban hozták létre Németország egyik legelső tematikus útvonalaként. Jelölése jellegzetes, a barokk stílusra jellemező puttó látható az útmenti táblákon.

Bár a Barokk útvonal a 20. század szülötte, létrejöttének gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza. A 30 éves háború után, a 17. század második felében a katolikus egyház megindította az ellenreformációt, ami az építkezések robbanásszerű megindulását vonta maga után Felső-Svábföldön. Az elnéptelenedett területre érkező bevándorlók hozzájárultak a gazdaság fellendüléséhez, ami lehetővé tette, hogy a nagyvárosokon kívül az egészen apró településeken, falvakban is megszülethessenek a jómódot hirdető, csodás barokk rezidenciák. Az újonnan felépített vallási és világi épületeken egytől egyig az új stílus jegyei domináltak, ennek a hullámnak a jegyében lett Felső-Svábföld a barokk német központja. Ez a korszak nagyjából a francia forradalomig, a 18. század végéig tartott.

A nemességnek azon része, mely nem rendelkezett hatalmas vidéki kúriákkal, kisebb házaikat, lakásaikat igyekezett a kor meghatározó divatirányzata szerint átalakítani. A tehetősebbek palotákat emeltek, de közülük csak kevés tudott vetekedni azzal a fényűzéssel, ami az egyház által épített templomok, kolostorok sajátja. Ennek oka a nemesség elszegényedése volt, míg az egyháznak bőven voltak anyagi forrásai ahhoz, hogy az új stílust felhasználja a reformáció után a hívek visszacsábítására. A kolostorokban, templomokban ráadásul a szerzetesek gyakran maguk végezték a belső tér dekorálását, az ő kezük munkája által születtek meg a freskók, falfestmények.

Ulm

A Barokk útvonal legelső állomása Ulm, melynek egyik legszebb barokk emléke a Schwörhaus. A 17. századi Esküház az óváros központjában áll és ma is fontos szerepet játszik a város életében. Minden év júliusának első hétfőjén a ház erkélyéről mondja el Ulm polgármestere az eskübeszédét. Ez a szokás nem új keletű, hiszen 1397 óta folytatják a városban, egybekötve ünnepségekkel.
Az útvonal második nagyobb települése Blaubeuren, melyről a legtöbb turista sosem hallott. A tipikus középkori kisvárosban sok a látnivaló, de barokk épületei közül kiemelkedik a bencés kolostor, melyet a 11. században alapítottak és kisebb megszakításokkal ugyan, de egészen 1807-ig működött. Blaubeuren utcáin sétálgatva tucatnyi favázas házat is láthatunk, nem véletlen, hogy a Barokk és a Favázas Házak útja éppen itt keresztezi egymást.

Erbachban rögtön két barokk templom is csalogatja az útvonalat követő turistákat. A régebbi, a St. Cosmas és Danian 1711-ben épült, míg a St. Martin 56 évvel később. Aki szereti a kastélyokat, tegyen egy kis kitérőt a barokk világából és keresse fel Erbach reneszánsz gyöngyszemét is.
Annak ellenére, hogy szigorúan németnek vallják, Oberdischingen épületeinek többsége a francia barokk jellegzetességeit viseli magán. Barokk katolikus templomát a sváb Pantheonnak is nevezik.
Bár Felső-Svábföldnek nem minden városa büszkélkedhet barokk építészeti remekekkel, de érdemes tovább folytatni az utat, hiszen igazi csemegék következnek még. Ilyen Gamerschwang vára és temploma, ahol feltétlenül érdemes megállni, a látvány már távolról is önmagáért beszél. Nasgenstadt egy apró ékkövet tartogat a Barokk útvonal követőinek, mégpedig a kis Bar Wandelin kápolnát, melyet 1696-ban emeltek, ma az autópálya mellett áll.
Az út átvezet Ehingenen, ahol a legtöbb látnivaló a Főtéren található, köztük a Városháza és a St. Blaise templom. Mochentalban a barokk kastélynál állhatunk meg, míg Zwiefaltendorfban a 11. században épült, barokk stílusban felújított kastélyt nézhetjük meg. A két tematikus útvonal, a Barokk és a Favázas Házak útja itt szintén keresztezi egymást, azaz a környéken középkori házak után kutatva is érdemes körbenézni.
Zwiefaltenben a Miasszonyunk katedrális, az egykori apátsági épület képviseli a barokk stílust, igaz, csak kívülről lehet benne gyönyörködni, mivel benne pszichiátriai központ működik.

Langenenslingenben az 1728-ban épült Stauffenberg ház vár ránk, valamint a barokk Szent Jakab templom. Bad Schussenried fürdőjéről híres, de ezenkívül még egy sor más kikapcsolódási lehetőséget tartogat. Található itt sörmúzeum, kocsimúzeum, egy szabadtéri múzeum hagyományos sváb parasztházakkal. Barokk stílusú épülete a Kapu Ház, valamint a könyvtár bonyolult barokk faragásokkal és festményekkel.
Ebenweiler ugyan része a Barokk útvonalnak, de valószínűleg a több mint 15.000 éves tavára fogunk belőle a leginkább emlékezni. Vegyünk az irányt Reute felé, ahol a Klosterbergen barokk freskókat és galériát nézhetünk meg.
Bad Waldsee egyenesen ellenállhatatlan. Gyalogos zónája fantasztikus hely akár enni, akár vásárolni szeretnénk, a városi tónál strandolni lehet, a Templomi Kincstári Múzeumban pedig kulturális érdeklődésünket elégíthetjük ki. Hogy a Városháza és a Gasthof Zum Hirschen nem éppen barokk stílusban épültek, ügyet se vessünk rá, hiszen olyan lenyűgöző, favázas épületek ezek, hogy vétek lenne kihagyni őket a városnézésből.
Baindtba a legtöbb turista kifejezetten egy barokk épület miatt érkezik. Ez az egykori apátsági Keresztelő Szent János templom, melyet 1240-ben alapítottak, a 18. században pedig barokk stílusban építették újjá és belsejét is ennek jegyében bútorozták be.

Weingarten büszkesége az Alpok egyik legnagyobb barokk bazilikája, a Szent Márton, ami egyben a város jelképe is. 1737-1750. között épült Joseph Gabler tervezésében, akinek nevéhez fűződik a templom híres orgonájának elkészítése is.
Markdorfban az érseki palotánál és a 17. század végén épült barokk Szent Péter és Szent Pál Kórháznál tervezzünk megállót.
Ezt követően el is érkezünk a Barokk útvonal egyik végpontjához, a Boden-tóhoz, egész pontosan Friedrichshafenbe. A Szent Miklós barokk templom egyértelművé teszi, hogy a városnak megérdemelt helyet van a Barokk útvonal állomásai között.
A nyári koncertjeiről híres Langenargen a Montfort kastéllyal és a barokk stílusban 1717-ben épült Szent Márton templommal képezi részét a tematikus útvonalnak.

Új Palota, Tettnang

Tettnang a barokk szerelmeseinek minden álmát valóra váltja. Az Új Palota, a Loreto kápolna, a Szent Anna kápolna mind a barokk mesterművei. A városba a július első hétvégéjén megrendezésre kerülő Montfort fesztivál idején érdemes ellátogatni.
Ha Wangen im Allgauban csak egyetlen dolgot szeretnénk megnézni, az a Városháza legyen. Eredetileg a 15-16. századból származik, de ma látható barokk karakterét az 1719-es átépítés során nyerte el.

A Barokk útvonalat végigjárva nem csupán a német építészet egyik legjelentősebb korszakából kaphatunk ízelítőt. A történelmi városokat közelebbről megismerve több mindent megtudhatunk a régió hagyományairól, kultúrájáról, a középkort és a barokk korszakát felelevenítő fesztiválokon keresztül bepillantást nyerhetünk egy letűnt világba. A Barokk útvonal mindenkinek jó választás, aki a történelmi látnivalókat részesíti előnyben és rajtuk keresztül szeretne leírhatatlan élményekkel gazdagodni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here